Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1914 (57. évfolyam, 1-52. szám)

1914-06-21 / 25. szám

tétéről, mellyel a gondjaira bízott fiúkról minden tekintetben nagy előrelátással és okos körültekintéssel gondoskodtak. De ne feledjük, hogy az ilyen tábori élet is jár némi költséggel. S a cserkészfiuk legnagyobb része igen szegénysorsú. Nem volna néhány heverő koronánk, kisebb fontosságú czéltól elvonható pénzünk, a melyet cserkészeink segélyezésére fordíthatnánk ? Húsz koronával egy fiú két heti teljes táborozási költségeit fedezhetjük, de egy jó súlyos elemózsiás csomag, a melyet a losonczi cserkésztábor czímére küldünk, még nagyobb jóadomány — különösen, ha annak jövetelét már most bejelentjük a főparancsnokságnak (dr. Papp Gyula, IX., Lónyay-utcza 58. II. 3.). S azután, a ki teheti, nézze meg táborozó cserkészeinket. Tapasztalja meg saját maga, hogy mennyire nem felesleges és haszontalan czélra adta pénzt- vagy javbeli támogatását. Az ilyen úton szerzett tapasztalat bizonyára nemcsak megnyugtatja az adakozót, nemcsak eloszlatja minden aggodalmát, hanem egyszer s mindenkorra igaz barátjává fogja tenni ennek a nagy és fontos missziói munkának. SZOCZIÁLIS ÜGYEK. Munkanélküliség és háziipari népoktatás. A munkanélküliség még mindég kísért, mert daczára a leszállított hivatalos s már normális kamatlábnak, oly feszült a politikai és nemzetközi helyzet, hogy a vállalkozás nem tud lábrakapni és a bankok minden újabb hitelezéstől tartózkodnak. Ilyen körülmények között nincs magánvállalkozás és az államháztartás csak a minap közzétett súlyos terhei nem nyújtanak kilátást arra, hogy nagyobbszabású közmunkákkal javítson a helyzeten. Kétségtelen az is, hogy ez nem is orvosolná a bajt gyökeresen, mert a mai állapot krízise sokkal messzebbmenő okokra vezethető vissza, semhogy azon munkaalkalmak adásával hamarosan változtatni lehessen. Boruss Mihály kereskedelmi és iparkamarai felügyelő igen értékes memorandumban fejtegeti ezt a problémát, a mi méltó mindnyájunk megszívlelésére. Szerinte a munkára utalt osztály erejének produktív munkára való szoktatása és müvelése államfeladat, épen úgy mint az írás tanítása és kötelezővé tétele. Elsőrendű szocziális probléma a munkára képesek, sőt kevésbbé képesek testi ügyességének czéltudatos kiképzése s a megélhetés eszközeinek és sokoldalúságának elsajátítása. A munkára utaltak mai képessége egyoldalú s ha nincs kínálat, beáll a szakmába való munkák híjjában a munkanélküliség, a melyen adományokkal segíteni nem lehet, de czélszerütlen is. E helyett a sokoldalú és önálló munkához kell hozzászoktatni a népet s megmutatni az utat, hogy mindenkinek kell lennie egy „szerszámtárának", a hova a megpróbáitatások nehéz idejében elvonulhat. Elsősorban is a háziipari foglalatosság és az otthoni iparűzés felismerése adja meg a kivezető utat, a melyet azonban rendszerré kell tenni és országosan szervezni, hogy kellő eredménnyel járjon. Az eddigi háziipari tanfolyamok részben ötletszerűen, részben pedig a helyi vezetőség kezdeményezésére szerveztettek, de mindaddig problematikussá lesz ezeknek eredménye, a míg a háziipari népnevelés czéltudatosan nem fejlesztetek az anyag és értékesítés biztosításával. Ehhez elsősorban nyers anyagokból állami közraktárakat kell létesíteni s egyúttal a kereslet czikkeire kell a súlyt helyezni. A ma divatos és hasznot hajtó háziiparok, a kosár-, a gyékény-, a szalma- és raffiafonás, fafaragás. Ezenkívül keresettek a csipkeverés termékei is. De ezeknek a fejlesztése és szervezése még magábanvéve nem elég, mert nemcsak az iparilag kulturátlan vidékekre, hanem a gyárvidékeken is ki kell terjeszkedni a félgyártmányok otthoni készítésére és hozzá kell szoktatni a népet, hogy az ipari termelés munkájában résztvegyen. Ezidőszerint a fehérnemű- és munkásruhanemű-gyárak, úgyszintén a szalmakalap-készítő gyárvállalatok veszik igénybe az otthoni ipari munkát, de majdnem minden szakma berendezkedhetne erre a czélra. Igen érdekesen mutat rá az iparfejlesztési statisztikának szükségességére, a mellyel meg lehetne állapítani azt, hogy egyrészt, mely ipari nagy vállalkozások tudnának adni otthondolgozásra munkaellátást és vidékenkint hány munkás számára, másrészt mily összegű keresetre nyitna kilátást. E mellett egységessé kellene tenni a vasúti tarifát a termelésre szolgáló nyers czikkek részére, hogy az ország minden részében egyenlő lehessen a termelési önköltség. Kétségtelenül megállapítja, hogy a háziipari népoktatás rendszeresítése feltétlenül nemzetépítő munka és állandósítása és szervezése állami intézmények által is fontos, mert csökkentőleg hatna a munkanélküliségre. Minket közelről kell, hogy érdekeljen ez a kérdés és épen a mult számunkban közzétett felhívást újból figyelmükbe ajánljuk az egyházvezetőknek, hogy községeikbe igyekezzenek a háziipari tanfolyamok bevezetésere. Igen érdekes, hogy Boruss Svájezra mutat rá, a hol, mint tudjuk, épen Kálvin nagyszabású intézkedései lettek az otthoni ipar forrásai. „A háziipar és otthoni ipari munkálkodás esetén az ipari czikkek folyton jelentkező szükségessége mellett a saját mostoha sorsán segíteni képes volna az a tömeg, a mely ipari műveletlensége és egyoldalúsága mellett most a munkanélküliek szomorú zászlaja alatt sorakozik." A végső konklúziója az, hogy ezt a hazát iparilag naggyá kell termi s az agrár-kultura egyöntetű és egyidejű fejlődésével lehet biztosítani hazánk erkölcsi és anyagi boldogulását. — Mindazokat, a kiket a háziipar kérdése közelebbről érdekel, az Országos Magyar Háziipari Szövetkezet és a Háziipari Szövetséghez utasítunk, de készséggel ad útmutatást bárkinek a Kálvin-Szövetség titkári irodája. A Kálvin-Szövetség régóta hangoztatja, hogy a keresetképesség emelésével tarthatjuk otthon a falu népét és azzal akadályozhatjuk