Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1914 (57. évfolyam, 1-52. szám)

1914-06-21 / 25. szám

MISSZIÓÜGY. Cserkészeink munkája. Már elmúlt egy néhány hete annak, hogy legutóbb hírt adtunk cserkészeinkről, a Budapesti Református Ifjúsági Egyesület s a vele e téren együtt munkálkodó testületek cserkészcsapatairól. Mit csináltak azóta cserkészeink? Dolgoztak. Végeztek testet, lelket nemesítő, edző, felemelő, komoly, nagy munkát. Pünkösdhétfőjén, múzeumkerti ünnepségükön, melynek szép sikerét némileg kellemetlenül befolyásolta az a három nagy zápor, a mely június elsején délután — épen a legszebb programmpontok idején zúdult a kertre — bemutatták szemléltetőleg, valóságban mindazt, a mit már megtanultak megcsinálni. S meg kell állapítanunk két tényt: 1. a fiúk szorgalmasak voltak; 2. a vezetés gondos és szakavatott volt. A BRIE. iiatal csapata olyan munkát végzett, a mely a legöregebb angol scout-csapatnak is becsületére vált volna. Hét méteres hidat építettek, mely nem roskadt össze, sőt még meg se ingott a közönség súlya alatt, pedig legalább 500-an átkeltek rajta. Két emelet magasságú Morse-tornyok tetejéről teljes határozottsággal adták a zászlójelzéseket. Nagy gúláik, ügyes játékaik, csinos — a kertben szanaszét elszórt és tábori telefonnal, meg naptávíróval összekapcsolt — táboraik valóban kedves látványt nyújtottak. S minden munkát gyorsan, pontosan, egymás iránti szeretetüket szép egyetértéssel igazolva végeztek. Nem volt ott durva szó, felesleges sürgetés vagy fonák dolog. Minden mutatja azt, hogy mennyire alkalmas a cserkészmunka arra, hogy a legjobbat váltsa ki ifjainkból. De sietünk hangsúlyozva kifejezést adni annak a meggyőződésnek, hogy ilyen eredményes munkát csak olyan vezetők segélyével lehet elérni s főleg csak olyan úton, a milyen vezetői a BRIE. csapatának vannak s a milyen úton ezt a csapatot vezetik. Kedves olvasóink talán nem is gondolják, hogy milyen nehéz feladat igazi, a szó nemes és teljes értelmében vett cserkésztisztnek lenni. Nem fiatalos szórakozás ám ez, hanem — ha örömökkel járó is — de komoly munka, melyet csak az tud elvégezni, a ki legyőzi a munka előtt álló akadályokat. S ezek nem kicsinyek és nem kicsinyelhetok. ( Már pusztán az a tény, hogy a cserkésztiszt a cserkészfiúk kedvéért viseli maga is a cserkészruhát — tiszteletreméltó önmegtagadás még ma is. Mert mennyi gúnyt és mennyi lenézést kell elszenvednie ezért! De cserkésztisztnek lenni még tekintélyes idő- és pénzáldozatot jelent, nem ís gondolva a tényleges fáradságra s arra, hogy a tiszt alig számíthat elismerésre azok részéről, a kikért dolgozik. (A fiúk még nem értik, a szülők, a társadalom nem méltányolják önkéntes fáradozását, sőt nem egyszer meggyanusítás a jutalom önzetlen szolgálataiért.) S hogy még súlyosabb legyen munkájának terhe: a magyar cserkésztiszt, a mai viszonyok között alig remélheti, hogy munkáját végeredményben siker koronázza,, mert a cserkészet tulajdonképen nemzeti programúi, az ifjú nemzet nevelése, a nagy nemzeti feladatok megoldására alkalmas, egészséges, testben-lélekben ép generáczióvá. Nos — hogy gondolhatjuk, hogy ezt a munkát a cserkésztisztek magukban eredménnyel elvégezhetik. Nélkülözhetlen, a czél szempontjából elsőrangú értékkel bíró munkát végezhetnek — de csak akkor, ha az egész társadalom, a nemzeti élet minden tényezője velük együtt küzd, ugyanazon czél eléréséért. A nagy cserkészmozgalmakban (Anglia, Amerika, Németország) ilyen is a cserkésztiszt helyzete. Megbecsülik nehéz munkáját, de vállvetve támogatja is a család, az iskola, az egyház, a társadalom, az állam. Nálunk... a cserkészmozgalomnak meg kellene teremtenie egy környezetet, a melyben a becsületnek, a hazaszeretetnek, a szolgálatkészségnek azok a gyönyörű elvei, melyeket a mozgalom követni akar, életre fakadhassanak. Nemzeti öntudatot, összeszokást, egymás megértését, támogatását tételezi fel az ifjúságért folyó minden jó munka. S nálunk a nemzeti társadalom életének épen ezen életelemei olyannyira erőtelenek és szükterületekre szorítkozók — ha azt nem mondhatjuk, hogy hiányoznak. Ki törődik nálunk az ifjúsággal, ki veszi fel egyegy ifjúiélek gondját szeretettel, teljes felelősségtudattal — hiszen itt legfeljebb arról folyik vita, hogy kinek van joga az ifjúsággal foglalkozni? Ilyen nehéz körülmények között nem is tudnók máskép megmagyarázni a BRIE. tisztjeinek kitartó és állandó munkáját, minthogy ez a kis munkásgárda felül tud emelkedni mindezen akadályokon, mert munkájával Istennek akar inkább tetszeni, mint embereknek s Istenbe vetett bízó hittel, reménységgel küzdi meg harczát a sok nehézséggel, mely munkája elé tornyosul. A BRIE. csapatai evangéliumi alapon állanak — mint az egyesület maga is. A bibliai munkát a tisztek a legnagyobb hűséggel és komolysággal végzik csapataikban s nem eredmény nélkül. Ez a munkájuk épen az a fent említettem út, a melyen eddigi minden eredményüket elérni tudták. Ebből a szempontból nézve cserkészeink munkáját, még nagyobb a mindnyájunkon levő felelősség e munka sikeréért. Nemzeti jövőnkért, egyházunk fejlődéséért munkálunk, ha felvesszük cserkészeink gondját. Az ifjúságé a jövő, a mit érte teszünk, nemzetünkért tesszük. Anyagi támogatásunkra is számot tarthat ez a jó munka. Kezeink között van cserkészeink losonczi táborozásának részletes programmja. A BRIE. csapatai június 28-tól július 8-ig (két hétig) Losonczon akarnak táborozni. Miért épen itt? Mert az Evangéliumi Keresztyén Diákszövetség nagygyűlése is itt lesz s ők meg akarják építeni a diákok sátrait, el akarják látni a diáktábor posta- stb. szolgálatait is —szolgálni akarnak s egyúttal növekedni is, testben is, de főleg lélekben. A részletes tudnivalók tanúságot tesznek megint a tisztek gondos szere-