Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1914 (57. évfolyam, 1-52. szám)

1914-06-14 / 24. szám

az üdítő, életadó vizet nem találták meg, a kik látni vágyók, de a hamis nap szemök világát vette. Maga az Úr Jézus ennyi drága kincs láttára e szavakra fakadt: „Boldog szemek, a melyek látják azokat, a melyeket ti láttok!" Mondhatunk-e mi mást szent elragadtatással: bizony boldog szemek ?! Ilyen boldogok-e a mi szemeink is? Láttuk és hallottuk-e már mi magunk is mindezt? Nekünk is — kik az 0 házában vagyunk vigyázván hűséggel — ilyen gazdag életet kínál, csak a felséges megbízatást végezzük el. A megbízatáshoz úgy-e méltó ez a jutalom? mk. A MAGYAR KÁLVINIZMUS ELHELYEZKEDÉSE. A legnagyobb örömmel látjuk, hogy hangzatos jelszavakkal agyonsanyargatott, de lényegében szürke elvtelenségben szenvedő és tisztán személyi politikát űző közéletünk épen politikai téren kezd végre elvi alapon kijegeczesedni. A harczos katholiczizmus némi előrelátással már rég megértette ezt s megteremtette a néppártot, a mely minden törpesége mellett is bámulatosan tudta magát még mindig felszínen tartani. A másik elvi alapon való új kijegeczesedés a radikális párt megalakulása volt az elmúlt napokban. Tagadhatatlanul nagyszabású, impozáns volt ez a zászlóbontás. De nem is csoda; hosszú évek agitatórius- és sajtó-munkája preparálta erre a napra czéltudatosan a lelkeket. Strucczpolitikát űznénk, ha nem ismernénk el ez új alakulás óriási jelentőségét az egész magyar közéletre nézve. Elvi álláspontunkból kifolyólag természetesen megvannak a magunk aggodalmai is vele szemben. De egész elismeréssel emeljük ki Jászi Oszkárnak a Világ vasárnapi számában megjelent vezérczikkéből a következő kijelentéseket: „. . . . Lehet-e komoly olyan párt, mely könyvekkel a kezében és doktrinér elvek alapján akar dolgozni a szolgabíráknak elméletgyűlölő országában ? . . . Hát igenis, doktrinér párt vagyunk és az is akarunk maradni. A távolabbi jövő jobban érdekel bennünket, mint a legparázsabb aktuális parlamenti botrány vagy politikai duellum." Ezeket a kijelentéseket meg kell hallanunk nekünk reformátusoknak is, kiknek a magyar közélet újjáalakulásának e napjaiban a legarczpirítóbb megaláztatás alkalmait kell elviselnünk esetről esetre. Miért? Azért, mert bennünket a magyar társadalmi erőviszonyok mérlegelésénél egyetlen egy párt vagy közéleti tényező sem vesz tekintetbe. Tőlünk nem félnek, ránk nem is igen számítanak. Legfeljebb szétdarabolnak s egy részünket odacsapnak a klerikálisokhoz s megtesznek reakcziósoknak, a másik részünket pedig megteszik liberálisoknak, szabadgondolkodóknak s odacsapják a radikálisokhoz. És majd jók leszünk tartaléknak, vagy ágyútölteléknek a csata tüzében. Csak épen önálló közéleti faktoroknak, önálló világnézet képviselőinek nem ismernek el bennünket. De nem is csoda. Hát vájjon az elszürkülés ez évtizedek óta tartó siralmas éveiben akartunk-e csak valaha is annak látszani ? Ismerjük-e a saját világnézetünket? Tanítjuk-e, hirdetjük-e azt mindenfelé? Hiszünk-e annak jövőjében, mikor a legnagyobb nyugalommal adnák át közülünk sokan összes alsó-felső iskoláinkat az államnak, e minden önálló és határozott színt összekeverő, nagy, lomha, agnosztikus, atheista vagy klerikális molochnak. Valóban minden mellőztetésünknek csak önmagunk vagyunk az okai. Önállóságunk hiánya azonban nemcsak elméleti, hanem még nagyobb mértékben gyakorlati veszedelem. Mert ez az oka annak, hogy az új magyar társadalomban sehogy sem tudunk majd elhelyezkedni. Sőt mennél inkább elvi alapon fog kijegeczesedni a magyar közélet (pedig most már így fog), annál nehezebb lesz a helyzetünk. Mert hová álljunk ? Az atheistákkal szemben Róma is szövetségesünk, az igaz, de a klerikálizmussal szemben meg épen úgy mindenki, a ki a lelki és politikai szabadságok védelmezője. Vagy itt van pl. a radikális párt megalakulása. Melyik hívő kálvinista nem vallaná az új párt programmjának sok pontját magáénak. És még sem csatlakozhatunk hozzá, mert azt a világnézeti alapot, melyen az egész párt épen mint doktrinér párt fölépült, áthidalhatatlan mélységek választják el a miénktől. Nincs tehát más megoldás, mint a kálvinizmusnak önálló szervezkedése még társadalmi és politikai téren is, minél hamarább. Mert a kálvinizmus nem csatlakozhatik és nem is osztható be sehová sem, mint önálló világnézet pedig nem szorul a mások gyámkodó támogatására, mert a lehető legszebben egyesít magában mindent, a mi az Isten országa s az emberiség egészséges fejlődését munkálja. A kálvinizmus a legegyetemesebb, legelevenebb s a legnagyobb ellentétekből szőtt világnézet; mert egészségesen liberális mindenben, a miben liberálisnak kell lenni, radikális, a mikor a hit, becsület, igazság uralmáról, mindenféle bűn kiirtásáról, összezúzásáról, a politikai visszaélések üldözéséről van szó, sőt forradalmi, ha akár Róma, akár a fejedelmek zsarnokságát kell összetörni. De konzervativ is, a mikor a keresztyénség örök isteni értékeit kell megőrizni, vagy Isten által az emberiség számára kijelölt fejlődési vonalak betartásáról kell gondoskodni. El fog tehát jönni az idő és bár jönne is el mihamarabb, a mikor Magyarországon is önálló világnézet képviselőinek ismernek el bennünket. És itt ne ijedjen meg senki, még a „kálvinista néppárt" csúfnevétől sem, ha az emberek netalán majd ezzel akarnának bennünket letörni. Nem ; mert egy kálvinista párt nem felekezeti, hanem nemzeti és doktrinérpárt lenne első sorban ós sohasem „néppárt", aszó római ós klerikális értelmében. Vigyázzunk tehát a finom és mélyenjáró különbségekre. Mert a róm. kath. néppártban sem az a veszedelem, hogy az vallásos világnézet alap-