Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1914 (57. évfolyam, 1-52. szám)

1914-05-31 / 22. szám

HOL A VESZÉLY? Abban a harczi készülődésben, a mely most a ma­gyar szellemi életet is jellemzi, a magyar reformátusság is erősen igyekszik fegyverkezni. Ez a fegyverkezés azonban, sajnos, nem egységes, mert hiszen az ellensé­gekről és ellenfelekről való gondolkodásunk sem egysé­ges. A fegyverek sem egyforma erősek és modernek mind­egyik csoportban. Régi rozsdás fringiák, „kis" és „nagy bot"-ok hadonásznak a levegőben a legmodernebb és leg­ügyesebb fegyverek mellett. A magyar protestantizmus szel­lemi egységének hiánya felett azonban nem kesergünk. Hisz ez a szellemi differencziálódás a protestantizmus alapelvé­ből folyik s épen ezért nem taktikai, hanem elvi alapon képtelenség úgy az uniónak, mint mindenféle olyan sző • vetkezésnek a gondolata, a mely bármelyik prot. feleke­zetnek a maga egyéniségéről való lemondását jelentené. A míg tehát a nagy testvériség kovácsolói ilyeneket akar­nak, csak gyengítik vele a protestántizmust. Az unió teliát csalóka gondolat. A protestáns szövetségnek is csak nagy ad hoc kérdésekben van létjogosultsága, ereje pedig csak akkor lesz, ha először minden egyes felekezet már külön-külön virágzásra jutott, Egy részleteiben gyenge, ki nem épített, erőtelen épületet abronccsal összefogni: lehet átmeneti biztosítékokat kereső mentő gondolat, de nem jelenthet hosszú berendezkedést a gazdára nézve. Az igazi erő majd az egyes felekezetek egyéni erejének és fejlődésének nagyobb virágzása után fog bekövetkezni. Színtelen kis Verein-eket, szürke aklokat ácsolni össze minden határozott bélyeg nélkül, negatív protestáns ala­pon : az Orsz. Vallásegyenlőségi Szövetség sorsára méltó vérszegény gondolat. De nem erről akarunk mi most itt szólani. Nem a belső pártoskodásról, hanem a külellenséggel szemben való védekezésről. Ebben a kérdésben is nagy a meg­oszlás a magyar református egyház kebelén belől. Hol a veszély? Szerintünk a szabadgondolkodás atheista irá­nyában első sorban, a debreczeniek szerint pedig a klerikálizmusban. Elismerjük az ő aggodalmaikat. Csak arra kérjük őket: ismerjék el a mieinket is. Az igazság ez alkalommal különben kivételesen a középen van. Mind a kettő veszedelmes reánk nézve. Mert a klerikálizmus, ha erőre kap, irtóztató fojtó, vérszívó hatalom, de ugyan­ilyen, csakhogy más hatásokban az atheizmus is. Van­uak, a kik a vallásgyűlölő szabadgondolkozástól nem félnek, mert, szerintük, az nem bánt minket, nem olyan nagy ellenségünk; míg a klerikálizmus szerintük egye­nesen kiirtásunkra törekszik. Meglehet. De a kik csak a klerikálizmustól félnek s az atheista szabadgondolko­dástól nem: egy dologban sohasem fognak bennünket megczáfolni és ez az, hogy a klerikálizmus, legyen bár­milyen erős ós hatalmas, arra sohasem képes, hogy in­telligencziánkból meggyőződés alapján százával vigye át magához az embereket, s nyerje meg azokat a maga gon­dolkodása számára. Az atheista szabadgondolkodás pedig épen ezért veszedelmes. Ha ugyanis ez egyszer erőre kap: polipkarokkal hálózza be legelső sorban a protes­táns intettig encziát. Belenyúl felekezeti iskoláink tanítói, tanárai közé, eljut a parókhiákra is és kripto-atheista tendencziái ott lappanganak a kathedrák körül, s a ta­nárok, tanítók, papok gondolkozásában s írásaiban egy­aránt. És ezzel szemben mutasson nekem valaki csak egy ref. felekezeti iskolai tanárt, tanítót vagy papot, a ki a klerikálizmusnak akár legnagyobb virágzása idején is, titokban Rómához húzott, tőle függött vagy szerinte gon­dolkozott volna. A klerikálizmus csak elnyomja a protes­tantizmus szabad fejlődését, de meghagyja, mert nem bírja kiirtani hitét és annál nagyobb elszántságot, kitar­tást, heroizmust vált ki belőle, míg a titkos és nyilvános atheizmus csirájában öli és fojtja meg a semen religio­nis-1, a sensus divinitatis-t lelkünk legmélyén. Titkos kle­rikálisok és pápapártiak nem igen állanak felekezeti iskoláink és templomaink kathedráin s a zöld asztalok mellett, de titkos vallástagadók és hitetlenek egész se­reggel. Sőt ők pöffeszkednek a legjobban s a lelkiismereti szabadság gyönyörű jelszava nevében lábbal tiporják a maguk és mások lelkiismeretét is. Ne gondolja azonban senki, hogy mi ezáltal már védjük a klerikálizmust. Sőt az ellen is tiltakozunk, hogy bennünket a római katho­liczizmussal való egyik-másik nagy közös keresztyén kérdésben történt közös állásfoglalásunk miatt reakczió­soknak nevezzenek. Ezt csak egy esetben fogadjuk el, ha t. i. a hitetlenség ellen szóló reakezióról van szó. Igen: a hitetlenség arczátlan czinizmusára mindenkor reagálunk! Ez kötelességünk is. Egyébként azonban mi hirdetjük a legerőteljesebben és legöntudatosabban, hogy szűnjék meg végre az a szégyenteljes helyzet Magyar­országon, hogy a kálvinizmus a hamupipőke szerepét játssza a világnézetek küzdelmében s gyengeségében, tehetetlenségében tűrje azt, hogy vagy a szabadgondol­kodók és radikálisok tekintsék őt szélső csatárnak, vagy a róm. katholikusok fogadják be nagy kegyesen segéd­csapatnak és tartaléknak. Mi külön önálló világnézetet képviselünk, tehát meg­követeljük, hogy külön, önálló hadseregnek is tekint­senek bennünket, a mely nem függ semmi mástól, csak a saját tiszta keresztyén ideáljaitól! Ebben az önállósá­gában aztán odaáll, a hová akar. Es míg egyfelől tehát küzd a klerikálizmus ellen, ha az egyedül üdvözítós el­véből folyó szerencsétlen konzekvencziák megfojtással fenyegetik a lelkiismereti szabadságot, de harczol a hitet­lenségnek magát csalatkozhatatlannak hirdető „igazságai" és azok gyakorlati következményei ellen is, a melyek megölik a vallást és a hitet. Önálló világnézet, határozott programm, külön harcz­modor és külön taktika: ez méltó egyedül a kálviniz­mushoz. Mert veszély mindkét oldalon van. Szükséges tehát, hogy más és más fegyverekkel ugyan, de a véde­kezés mindkét irányban egyforma ügyességgel, öntuda­tossággal és határozottsággal történjék. Éljünk már egy­szer önálló életet. Sebestyén Jenő.

Next

/
Oldalképek
Tartalom