Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1914 (57. évfolyam, 1-52. szám)

1914-05-17 / 20. szám

és neveltetéséről gondoskodás történjék; azonban nem szabad figyelmen kívül hagynunk sem azt az erkölcsi, sem azt a jogi elvet, hogy a megfelelő eltartás és neveltetés iránt mégis csak a törvényes gyermekek bírhatnak előbb való joggal, főként, ha még kiskorúak és azt is bajos dolog törvényben statuálni, hogy az apák bűnei miatt az ártatlan törvényes gyermekek és a hátramaradt becsületes feleség bűnhődjenek, az által, hogy örökségükből kötelesek legyenek eltartani apjuk vagy férjük törvénytelen gyermekét vagy gyermekeit, nagykorúságuk esetén pedig esetleg semmi örökséghez se jussanak, vagy hosszú ideig, vagy sohasem, mert a hagyatékot törvénytelen gyermekek eltartási kötelezettsége terheli, esetleg teljesen fel is emészti. Ám bűnhődjék tehát az apa törvénytelen gyermeke vagy gyermekei eltartásával, de ne vitessék át ez még hagyatékára és örököseire is, hiszen, az erkölcsi szégyenen kívül elég bűnhődést szenvednek azok az apa életében is, a mikor az ő megrövidítésükkel volt kénytelen jövedelme vagy vagyona egy részét törvénytelen gyermeke vagy gyermekei eltartására fordítani. Az elismert törvénytelen gyermekről szóló 2-ik szakasz jelentőségét és szükségességét nem tudom megérteni. Legelső sorban is nem állapítja meg ez a szakasz az esetet vagy eseteket, hogy mikor lehet szükség a törvénytelen gyermek jogainak ilyen módon való biztosítására. Ha ugyanis a természetes apa utóházassággal vagy királyi kegyelemmel minden nehézség nélkül törvényesítheti és egyenlő jogú örököseivé teheti törvénytelen gyermekeit és örökbe is fogadhatja azokat, mi szükség van akkor a közokiratba foglalt olyan elismerésre, mint a milyenről ez a szakasz rendelkezik ? Ennek csak akkor volna értelme, ha az utóházassággal vagy királyi kegyelemmel való törvényesítésnek és az örökbefogadásnak törvénybe foglalt akadályai volnának; ilyen akadályokat azonban a tervezet, a mint kimutattam, nem állít fel, tehát ez a szakasz a tervezet rendszerében egészen felesleges, legfeljebb arra jó, hogy a törvénytelen apák terhén könnyítsen némileg és az örökösödésben szorítsa hátrább az elismert törvénytelen gyermeket, a törvényes örökösök mögé. Míg ugyanis az el nem ismert törvénytelen gyermek eltartási kötelezettsége megelőzi a nagykorú törvényes gyermekek eltartási kötelezettségét, addig a 230. § szerint az elismert törvénytelen gyermek úgy követelhet eltartást atyjától, mintha törvényes gyermek volna; és míg az utóházasság vagy királyi kegyelem útján törvényesített, vagy örökbefogadott törvénytelen gyermek a törvényes örökösökkel egyenlő arányban örököl, addig az elismert törvénytelen gyermek, az 1531. § szerint csak félarányban örököl s teljes örökös, az 1541. § szerint csak abban az esetben lehet, ha más törvényes örökös nincs. * Ez ismertetésben a kifogásolt rendelkezésekkel szemben csak a magam egyéni ítéletét érvényesítettem. Lehet, hogy mások a tárgyalt §-ok közül nem mindnyájában látják és találják meg azokat a veszedelmeket, a miket én láttam; de ismertetésem mindenesetre megmutatta annak szükséges voltát, hogy úgy egyháztársadalmi, mint hivatalos egyházi szerveink foglalkozzanak a javaslattal és idejében megtegyék a szükséges lépéseket a kifogásolható rendelkezések módosítása iránt. A dunamelléki ref. egyházkerület, a Kálvin-Szövetség választmányának előterjesztése alapján legközelebb bizottságot küldött ki a javaslat bennünket is érdekelhető részeinek áttanulmányozására és véleményes jelentéstételre. Hiszem, hogy más kerületekben s az egyet, konventen is szóba fog kerülni ez a dolog s a javaslat nem a mi véleménynyilvánításunk nélkül válik majd törvénnyé. Hamar István. TÁRCZA. A régiek elmúlnak . . . Megkezdődött a nagy bontakozás. A budapesti egyház régi Kálvin-téri házát utóiérte kortársainak közös sorsa: csákány alá került. Régi volt, beteges és kopott, napról-napra érettebb a földszínéről való eltűnésre. Már évek óta fejcsóválva, gúnyos és kicsinylő megjegyzésekkel mentek el mellette a járókelők. Igazuk volt. De mégis, mi, a kik annyiszor jártunk ki s be ódon kapuján s tapostuk kopott lépcsőit, kell, hogy bizonyos kegyelettel emlékezzünk arról a házról, a melynek lakói közül is többen, jól tudom, fájó szívvel vettek tőle búcsút a mult hét folyamán. És ez nem is lehet másként. Hisz nagy idők tanuja, nagy emlékek hordozója volt. A hely, melyen épült, régi temető volt. „Kapunkívüli" hely. Ezt 1801-ben adta át az 1796 ban halottaiból feltámadott, sok instancziával, kilincseléssel helyet kereső pesti reformált ekklézsiának Boráros János pesti főbíró azzal a kikötéssel, hogy ott oly épületet teend, a mely mind az isteni szolgálatra alkalmatos,. mind a város díszére tetszős, de egyébként is a szomszédoknak kellemetes leszen." Az az egyszerű, egyemeletes ház, a mely ezen a helyen, nem államsegélyből, nem is bankkölcsönből, hanem a pesti és környékbeli hívek csodálatos áldozatkészségéből „pénzben, matériákban, szekeres és kézi munkákban adott segedelemből" már 1804-re felépült, hirdette, hogy resurrexit, életre kelt a pesti ref. egyház és megvetette lábát itt, a honnan 130 éven át száműzve volt. Az a Szénatér felé néző ház volt mindene, a mivel itt bírt: imaháza, iskolája, lelkészi lakása, gyülekezőhelye. Ennek a háznak történetén, bővülésén lehet leolvasni a pesti egyház fejlődésének menetét. 1838-ban árvíz látogatta és tette lakhatlanná. Báthory Gábor, a nagy egyházlátogató püspök és első pesti pap lemondása után megválasztott új lelkész, Török Pál nem is költözhetett bele. A szomszédos „Oroszlán épületben" vett szállást. Vele 1839-ben, a restaurált házba új, nagy intézményeket tervelő és alkotó szellem költözött. Ezeknek hely kellett.