Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1914 (57. évfolyam, 1-52. szám)

1914-05-03 / 18. szám

feldöíitheti a felvilágosodott, a magas egyházi és nemzeti szempontokat néző egyházfejedelmek legjobb intenczióit s a protestánsok részéről épen ebben a kérdésben amúgy sem egységesen gondolkozók, de a veszedelem láttán mégis az egyiittmnnkálkodásra hajlandók minden bizalmát megingathatja. Hogy ezt a bizalmat meggyöngíteni sokan fognak törekedni, amúgy is előrelátható. Ha tehát azt akarjuk, hogy a most már épenséggel nem titkos radikális irányzattal szemben megnyerjük a csatát és a kath. keresztyének őszintén, komolyan óhajtják a protestánsok közreműködését: tegyék félre az amúgy is csak efemer értékű áttérítgetéseket, a vegyesházasságoknál való szertelenségeket, papbeiktatásoknál, temetéseknél eddig előfordult ízetlenségeket, a középkori eretnekteóriát és lássák meg, hogy a protestánsok 400 év alatt a Krisztus tanaihoz való ragaszkodásban és hűségben a hazaszeretet és nemzeti érdekek ápolásában mindenütt a világon megállották helyüket és hogy a protestánsokban értékes, komoly, becsületes és igaz barátokat lehet nyerni. A felekezeti érzékenykedésnek ugyanis protestáns íészről a reformáczió történetében ott vannak a természetes okai s ezt az érzékenységet és vele a bizalmatlanságot, sőt súrlódásokat, egyenetlenséget, ellenségeskedést felébreszteni annyi, mint a protestánsokat a velük amúgy is kaczérkodó radikálisok elleni harczban lekötve tartani. És ha a tiszta faj magyar protestánsok ott vesztegelnek duzzogva és békétlenkedve, mint a magyarok történetében a magyarság között annyiszor történt, nem tudjuk, hogy folyik le a harcz ?! Egy második mohácsi vészt pedig nem, bír meg ez a nemzet. Mi pedig, protestánsok, értsük meg Pál intelmét: „ne legyünk többé gyermekek, kik habozzunk és ide s tova hajtassunk a tudománynak akármi szele által . . . hanem az igazságot követvén szeretetben, nevekedjünk abban, a ki fő, tudniillik a Krisztusban". És ha ezt az intelmet követve, vizsgáljuk a hamis tudományok prófétáinak tervszerű, czéltudatos aknamunkáját, „elhitetésre való csalárdságukat", lehetetlen, hogy egyrészt magunk is megértvén az idők jelét, négy millió protestáns félre ne tegyük a belső viszálykodást és egyenetlenkedést, másrészt, hogy ne fogjunk össze mindnyájan, a kik keresztyéneknek neveztetünk, teljes erővel, egyetértéssel és a diadal biztos hitében a nagy, dicső, keresztyén Magyarország kivívására! —n. Darányi Ignácz közgyűlési megnyitó beszéde. Tisztelt közgyűlés! Egyházunk helyzetének nehézségeit mindnyájan érezzük. Sok gondot adnak a népszámlálás eredményei, melyek szerint, ha abszolúte nem is fogytunk, de viszonylag visszamentünk és a felekezetek közti arányszámunk állandó csökkenést mutat. Ezen jelenségekkel és azok okaival foglalkozni jelen gyűlésünk keretén túl menne, de azt hiszem, ezen kérdést tanulmányozni egyetemes egyházunk önmaga iránti kötelessége. Nem lehetünk nyugodtak egyházunk és egyházunk intézményeinek haladása és fejlődése tekintetében sem, mert bár nem tagadható, hogy előre megyünk, de mégsem haladunk oly arányban, hógy a változott versenyviszonyok közt úgy megálljuk helyeinket, a mint az jövőnk szempontjából feltétlenül szükséges volna. Ezeket látva és észlelve nem szabad nyugodnunk és mikor minden érdekkör mozog és igényeit bejelenti, akkor mi sem hagyhatjuk pihenni az 1848. XX. t.-cz. végrehajtásának kérdését, mely fokozottabb mértékben lesz hívatva bennünket képessé tenni egyházi életünk fejlesztésére. Nagy munka vár reánk a belmisszió terén is, jóllehet elismerem, hogy pl. kerületünk újabb időben szép sikereket mutathat fel. Különös melegséggel kívánok megemlékezni a budapesti egyház példaadó működéséről is e téren és azon hathatós támogatásról, a melyben egyháztársadalmunk részéről ezen munkánkat nemcsak kerületünkben, de az egész országban is a Kálvin-Szövetség a kezdet nehézségei daczára is részesíti. Egyházi intézményeink között iskoláinkat is erősíteni és fejleszteni kell. Az iskolák az egyháznak veteményes kertjei. Ezen veteményes kerteket mi más kertészekre nem bízhatjuk, ha azt akarjuk, hogy azok gyümölcsét egykor egyházunk élvezze. Ezért egyházunk szempontjából az elemi iskolaügy terén az államosítás elvének hirdetését annál inkább fájdalom, minél tekintélyesebb oldalról halljuk azt olykor hangoztatni. A felekezeti iskolák az egyház tulajdonát képezik s az egyház irányát és szellemét hivatvák kitejezni és képviselni. Ezek fölött lelkiismeretes gonddal őrködni tartozó kötelességünk. Szükségesnek tartom azt is, hogy az egyházi életből eltávolíttassék minden, a mi attól idegen; a politikai villongást, bármely oldalról is jöjjön az, egyházi életünkbe átvíve károsnak ós veszedelmesnek tartom. Időleges életű pártokhoz örök életre hivatott egyházunkat kötni, vagy kötni akarni sohasem vezethet jóra. A lelkészi és világi elem közti egyetértésre és együttműködésre nagy súlyt helyezek ; ezt erősítendőnek tartom, mert csak teljes összhangban egyesülve és vállvetett munkával birkózhatunk meg azon nagy feladatokkal, a melyek előttünk állnak. Mi a szabad vizsgálódás egyháza vagyunk. Erre utal bennünket nemcsak jelen szervezetünk, de minden történeti előzményünk is. De ezen körülmény nem jelentheti azt, hogy a mi egyházunk keretébe minden tan beleférjen és hogy a bibliai alaptól el is távolodhatunk Mi nekünk ezen az alapon sziklaszilárdan meg kell állalmiak és lelkészképzőink helyes iránya felett annál nagyobb gonddal kell őrködnünk, minél többet várunk és remélünk új lelkésznemzedékünktől. De nemcsak nekünk reformátusoknak, az összes egyházaknak megnehezedett a helyzete. A hitetlenség, a vállástalanság direkt és indirekt útakon tört egyházaink ellen. Hangzatos jelszavakkal, álbölcseleti érvekkel, a szabadság nevében támadják a keresztyén egyházat,