Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1914 (57. évfolyam, 1-52. szám)

1914-01-11 / 2. szám

Ötvenhetedik évfolyam. 2-ik szám, Budapest, 1914. január 11. PROTESTÁNS EGYHAZbl Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal : ÍX.j Ráday-utcza 28., a hová a kéziratok, előfizetési és hirdetési díjak stb. küldendők. Laptulajdonos és kiadó : A KÁLVIN-SZÖVETSÉG Felelős szerkesztő : BILKEI PAP ISTVÁN. Társszerkesztők: pálóczi Horváth Zoltán dr. és Kováts István dr. Belső munkatársak : Böszörményi Jenő, Sebestyén Jenő, Tari Imre dr. és Veress Jenő. Előfizetési ára : Egész évre: 18 kor., félévre: 9 korona, negyedévre : 4 kor. 50 fillér. Kálvinszövetségi tagoknak egy évre 12 korona. Hirdetési díjak : Kéthasábos egész oldal 40 K, fél oldal 20 K, negyed oldal 10 K, nyolczad oldal 5 K. TARTALOM. Az Elet Könyvéből: Ne szóljátok meg egymást! Lg. Th. Ford. Dr. T. I. — Vezérczikk: A magyar protestántizmus szocziális feladata. V. J. — Krónika: Személyi hírek. Az új koaliezió. Ünnep és gasztronómia. Vörösbetüs napok. — Tárcza: A gödöllői nagy nap. Kálvinista. — Belföld : Karácsony a kórházakban. Marjay Károly. Falusi levél. Balatoni I. — Külföld : Sváicz. Dr. T. I. Németország. V. J. — A mi ügyünk. — Irodalom. — Egyház. — Iskola. — Egyesület. — Gyászrovat. — Pályázat. — Szerkesztői üzenetek. — Hirdetések. Az Elet Könyvéből. Ne szóljátok meg egymást! „Ne szóljátok meg egymást, atyámfiai. Aki megszólja atyjafiát és a ki kárhoztatja atyjafiát, az a törvény ellen szól és a törvényt kárhoztatja. Ha pedig a törvényt kárhoztatod, nem megtartója, hanem bírája vagy a törvénynek " Jakab 4, 11. Ha valakit közüllink hirtelen elragad a halál, nagy vígasztalásunkra szolgál az a tudat, hogy az elköltözöttel jó egyetértésben éltünk. Ellenben örökké fáj lelkünknek az, hogy köztünk többször megszakadt a békesség fonala. Sőt megesik, hogy egész életünkre sötét fellegként nehezedik az ilyen egyenetlenség szomorú emléke. Eszünkbe jut, fülünkbe cseng a nyitott sír szélén az az ének, mely az élet rövidségéről szól és arra tanít, hogy szeretve töltsük el földi éveinket. De eszünkbe juthat az apostol komoly intelme is: „Ne szóljátok meg egymást!" A megszólás ugyanis sokszor nagy bajok forrása lehet. Az ótestamentumi zsoltáríró arra a kérdésre, hogy kicsoda tartózkodhatik az Úr sátorában és hogy kicsoda lakhatik az ő szent hegyén, azt feleli, hogy csak azok juthatnak az Úr színe elé, a kik nem rágalmaznak nyelvükkel, a kik tökéletességben járnak, azaz: igazságot cselekesznek és igazságot szólnak. Nem szenved kétséget, hogy másoknak ártani embertelen vonás; annál nagyobb véteknek mondhatjuk azt, ha keresztyének mardossák egymást. És mégis hányszor előfordul, hogy keresztyén emberek távollevő társaik hírnevét kisebbítik, őket rágalmakkal illetik. Egy holland előkelő férfiú föltette magában, hogy egy aranyat ad valamelyik szegény koldusnak, mihelyt olyan társaságban fordul meg, a melyben nem szólják meg, vagy nem rágalmazzák meg az emberek távollevő felebarátjaikat. Tizenhárom évig hordta zsebében az aranyat. Vájjon a mi mai összejöveteleink különbek?! Azokban talán jobbak az emberek? Epenséggel nem. Ugyan ki beszél szívesebben jót az ő társáról, mint rosszat? Hogy figyel mindjárt mindenki, mihelyt valakit nyelvök hegyére vesznek! Többen talán hallgatnak, de szemükkel, kézmozdulatukkal, arczkifejezésükkel mégis hathatósan segítenek a megszólalónak. vagy rágalmazónak, a ki a társaság középpontjában foglal helyet. Mennyi baj, mennyi keserűség, mennyi szenvedés származik az ilyen szeretetlenségből! Azért is: ne szóljátok meg egymást! Ez mindenekelőtt azt akarja mondani, hogy sohase mondjunk embertársainkról hátuk megett olyasmit, a mit szemükbe nem mernénk, vagy nem akarnánk megmondani. Augusztinusról mondják, hogy megtiltotta asztalánál mindenkinek, hogy távollevő társáról rosszat mondjon. Az Isten igéje is arra int bennünket, hogy ilyesmit kerüljünk, mert minden szavunkról számot kell adnunk. A hegyi beszédben Jézus tiltja a mások felett való ítélkezést. Különösen ne ítélkezzünk akkor, ha mi sem vagyunk különbek. Ha a tanító magát fegyelmezni tudja, növendékei is szívesebben eltűrik az ő szigorát, de ha nem tud magának parancsolni, parancsát nem igen teljesítik. Szedjük ki saját szemünkből a gerendát és csak azután fogjunk hozzá, hogy másokéból a szálkát eltávolítsuk és ezt is nagy szeretettel, gyengédséggel cselekedjük; cselekedjünk úgy, a MPaz az orvos, a ki a bányamunkás szeméből a vasre'szecskét mágnessal távolította el. Jusson továbbá az is eszünkbe, hogy ha különbek is vagyunk másoknál, azt Isten kegyelmének kell tekintenünk. Azért mondja Jakab apostol is folytatólag: „Egy a törvényhozó, a ki hatalmas megtartani és elveszíteni; kicsoda vagy te, hogy-kárhoztatod a másikat?" Lg. Th. Ford. Dr. T. I.