Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1914 (57. évfolyam, 1-52. szám)

1914-03-29 / 13. szám

lehet elhallgatnánk, hogy mindent el kell követni arra nézve, hogy ilyen lehetetlen és talán mondhatjuk, szégyenletes helyzetek elő ne álljanak. Ha törvényben ki van mondva, hogy a püspöknek lelkészi állással is kell bírnia, miért nem gondoskodik a kerület ilyen állásról ? Tudjuk, hogy Németh István nem marad sokáig „hontalan". De hát ha így maradna. Hátha másholis lennének agilis és érdekeiket védő „hitoktatók* és politikai harczok? — Ez a mélyen fájlalható eset is bizonyára közreműködik arra, hogy a püspök választására vonatkozó törvényrészlet logikus és következetes S-okban lásson napvilágot 1 , Í • Ulster. Most• ez alkalommal csak röviden erről a csodálatos és általunk alig érthető mozgalomról. Nem tudjuk még, hová fejlődik a dolog? De az mindenki előtt tisztán áll, hogy akár helyesen, akár helytelenül, a mozgalmak mélyén azok az elvek állanak, a melyeket némelyek teljes negligálással és- fölényes kicsinyléssel kezelnek. Az ulsteri „covenanterVek .(szövetségesek) azoknak utódai, a kik komolyan vették a „no popery" — nem kell pápaság — jelszavát. Lehet elítélni, fanatizmussal vádolni őket, de nem lehet elvitatni, hogy itt olyanokról van szó, a kik a „yitam ót sanguinem" jelszót nagyon komolyan veszik. TÁRCZA. A két protestáns vallási típus kérdéséhez. II. A Ill-ik részben, az egyházi élet különbségeit tárgyalja s ezeket a szervezet, fegyelem, istentisztelet, szeretetmunkásság és külmisszió terén. Ennek a fejezetnek már mindjárt a bevezetése is megütközést kelt. Azt mondja a szerző, hogy a kálvinizmus életét a, biblia betűje szigorúan szabályozza. A biblia inspirált isteni ige, a melynek minden betűje általánosan kötelező törvény. Jól tudom, hogy Kálvin Zwinglinél és Luthernál is kizárólagosabban és föltétlenebbül mondja ki a szentírás tekintélyét, mint egyedüli isteni normát az egyházi hagyománnyal, a filozófiával és az ész ellenvetéseivel szemben; de csak nem akarja ezt a szerző egyszersmindenkorra a kálvinistákra ítéletkép kimondani? De fordítsuk vissza magunkra ezt a betűimádást: van-e ellenszenvesebb valami a vallás terén, mint épen a lutheránus orthodöxia? Az öi*eg Hasé tudta ezt finom iróniával kifigurázni. Olyan jól állt szelíd, jóságos, apostoli arczához! A biblia feltétlen tekintélyéből következteti szerzőnk az őskori-egyházi életre Való visszatérést s a kálvinisták szervező -talentumát, a miben méltó elismeréssel hódol nékik. * -eV A "szervezetről és a fegy elemről a fejezet a) és b) pontja' ;s$óL Ezután a 0) pontban áttér az istentiszteletre s-a külö°n'bség-etT

mint ismereteset, csak néhány szóval érinti, mit magám is csak pár szóval akarok kiegészíteni. A református istentisztelet puritán egyszerűségét, mint szerzőnk helyesen jegyzi meg, az őskeresztyénség egyszerű formáira való visszatéréssel igazolják. A gyülekezeti éneket csakhamar visszaállították, sőt újabb időben több helyen már az orgonát is átvették, legalább nálu 11 k Magyarországon. A mit azonban a szerző a lutherizmus istentiszteletéről mond, azt nem egészen értem; nem tudom, mit akar azzal mondani, hogy' a lutheri egyház a maga istentiszteletét a „megjavított római miséből" vette át? A misét nem lehet „megjavítani". Vagy mise az, vagy nem, tertium non datrir. Ha kivesszük belőle a transsubstantiatio dogmáján alapuló czeremóniát, megszűnt mise lenni. Sokkal egyszerűbb' és természetesebb azt mondani, hogy a lutheri istentisztelet megtartotta a kath. istentisztelet egyes formaságait, még az „oltár" elnevezést is, még pedig lényegére nézve egészen helytelenül. Minthogy itt épen alkalmam van rá, hát megjegyzem, hogy nekünk, lutheránusoknak nincs oltárunk. Oltár csak az lehet, melyen áldozatot mutatnak be Istennek; minthogy pedig a római egyház a kenyér és bor át-: lényegítését áldozatnak tekinti, neki az 0 hite szerint van is oltára. Az átlényegült szentség ott van elhelyezve az oltár fülkéjében, enélkül a fülke nélkül s a benne lévő átlényegült szentség nélkül nincs oltár. Már pedig azt komolyan, józni ésszel senki sem fogja állítani, hogy a lutheránusok úgynevezett oltárának ilyen szentségtartója volna. Az tehát, a mit nálunk oltárnak neveznek, nem egyéb, mint „úrasztala". Csak az architektúrája van oltárszerűen megcsinálva. Jó volna, ha ezt a mi egyházunk a maga igaz valójában tekintetbe venné és ne beszélne oltárról. De nem akarok ismertetésemben végigmenni a mű egész tartalmán, csak a IV-ik fejezet 5- a) és b) részleteire van megjegyzésem, hol a házasságról és a gyermekszeretetről van szó. Hogy a szerző, a hol csak lehet, a lutherizmust világítja meg kedvezőbben, azt megengedhetjük egy lutheránus s hozzá még lipcsei professzornak, de hogy még a hitvestársi szeretetet és a gyermekszeretetet is a lutheránusok javára akarja lefoglalni, az már mégis sok! Elt-e a szerző kálvinista családok közt? Nos hát művének ismertetője, ki e sorokat írja, igenis élt sokszor és sokáig s ma is sokszor megfordul köztük, de persze a teljesen ignorált szegény Magyarország nagy darab protestáns földén és bátran mondhatja, hogy olyan szép, meleg családi életet, olyan vonzó kedély ességet, olyan gyermekszeretetet, mint a milyet "ő itt tapasztalt református családi körökben, nem fog Preuss János felmutatni sehol a világon, de még a maga lutheránus németjei között sem. De hogy ezt tapasztalhassa, nem madártávlatból kell nézni a kálvinizmust s nem a történelmi dogmaelmélet világításánál, hanem az élő kálvinistáknál. Mindent összevonva, a szerző; bizonyos nyugodt, előkelő modorban adja elő mondanivalóit; tartalmas