Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1914 (57. évfolyam, 1-52. szám)

1914-03-01 / 9. szám

iránti szeretet vágya tolmácsolja az ilyen lépést. Más módja van annak, hogy a szeretet érzéseit növeljem ben­nem Jézus iránt. „Eredj el békességgel!" — búcsúzik Jézus az asszonytol. Ezért jött szegény: a békességért. Milyen lelki állapotban jött és milyennel megy el! Elment béké­vel és nagy, hálás, mélységes szeretettel! Ez a szeretet vitte a kereszt alá, ez a szeretet virrasztott Nagyszom­baton,' ez a szeretet vitte Húsvét hajnalán a sírhoz. Olyan szeretet volt ez, a melyről Pál azt írja: soha el nem fogy. Olyan mondani valója is van hozzánk Jézusnak, mint a milyen Simonhoz volt. Legyünk csendben 0 előtte, hogy ne figyelmetlenül, szórakozottan mondjuk: Mester, mondjad! Talán megérteti velünk, hogy azért nem szeretjük őt „nagyon", mert bűneink tűnnek fel kicsinyeknek. Ha egyszer a bűnt magunkban és rajtunk kívül a valódi nagyságában és rettenetességében meg­látjuk, fel fog tűnni előttünk valódi nagyságában és nél­külözhetetlenségében a „ kereszthalálAkkor talán job­ban, hívebben, önzetlenebbül, egyszóval nagyon tudjuk szeretni Jézust. Patay Pál. FELHÍVÁSOK. Kettőről van szó. Az egyik Svájczból, a történetet formáló nagy eszmék és sebeket bekötöző áldásos intézmények, egyezmények hazájából érkezett hazai egy­házainkhoz, a másik a nagyméretűségek földjéről, Ame­rikából jön hozzánk rövid idő múlva. A svájczi felhívás az európai, az amerikai a földkerekség összes keresz­tyén egyházaihoz van intézve. Az első a nemzetek közötti béke érdekében a háború elleni közös nagy küzdelemre, az utóbbi az egymás közötti megértésre, a Krisztusban való lelki egység megvalósítására hívja fel az egyházakat. Lapunk más helyén (Külföld) is megemlékezünk az első felhívásról, a melyet a svájczi református egyházak konferencziája intézett Európa keresztyén egyházaihoz. A csak nemrég lezajlott, minket is oly közelről érdeklő, sok százezer életet kioltó és elképzelhetlen siralmat okozó Balkán-háború borzalmai váltották ki ezt az igazi krisztusi szellemű szózatot. Valóban „Appell" ez, nem­csak egyszerű felhívás, hanem fellebbezés a ker. egyhá­zak lelkiismeretéhez. A száraz és mégis könnyfakasztó adatok, a háború és a fegyveres béke okozta pusz­tulások felsorolása után reámutat arra, hogy az egy­házaknak most íme ki kell lépniök a küzdtérre és egész energiával részt kell venniök a háború elleni küzdelem­ben (guerre á la guerre), mert különben megbotránkoz­tatják a világot és méltatlanokká teszik magukat a vett isteni küldetésre. Az európai egyházak hivatalos kiküldötteinek kon­gresszusa lenne hát ez a berni összejövetel, nagyszerű demonstráczió és nagy munkára való együttes felkészülés a legfenségesebb eszmének, a Treuga Dei-nek érdekében. Az összes európai egyházaké, a melyek, mint a szép felhívás mondja, elfeledvén a szétválasztó különbségeket ós leborulva a Golgotha keresztje előtt, megemlékeznek arról, hogy mindnyájan egy szolgálatra nyertek missziót: a szeretet országának terjesztésére. íme, hát ez az egyik felséges alkalom a Lélekben való egység és a krisztusi indulat melletti bizonyság­tételre. És volt-e valaha nagyobb szükség erre, mint épen most? Hiszen az emberek előtt (így halljuk min­denfelől) manapság nem a dogmák, hanem a tények keresztyénsége inponál. És ha a keresztyén egyházak még csak nem is akarják megmutatni teljes energiával azt, hogy ők a megtartó, emberi lelkeket nevelő és össze­kötő szeretet letéteményesei és orgánumai, akkor tulaj­donképen nem mutathatnak fel semmi olyant, a mi előtt a ma embere meghajol. A másik felhívásról e helyen már érintőleg meg­emlékeztünk (6. sz.). Az amerikai prot. püspöki egyház egyetemes zsinatától (General Convention) indult ki a terv. Ez a testület már négy évvel ezelőtt ez ügyre vonatkozólag a következő határozatot hozta: „Miután az egész keresztyénség körében mindinkább növekedik ma az a vágy, hogy beteljék Urunknak az az imádsága, hogy tanítványai egyek legyenek s hogy a világ elhigyje, hogy Isten küldötte Őt, ezt határozzuk: Bizottságot küldünk ki, a melynek feladata, a hit- és egyházszer­vezetre vonatkozó kérdések megtárgyalása. Ez a bizott­ság az összes keresztyén közösségeket, a kik Urunkat Jézus Krisztust Istennek és Megváltónak vallják, felszó­lítja ezen konferenczián való részvételre. A bizottság 7 püspökből, 7 presbiterbol és ugyanannyi világiból áll." Ez a bizottság nyomtatásban is kiadott jelentésében számol be eddigi nagy munkájáról. Az egész dolog még az előkészület stádiumában van. De az amerikaiak hatal­masan hozzáláttak az eszme megvalósításához és eleddig már több mint 30 ezer dollárt adakoztak e czélra. A két felhívás, mint látjuk, kiegészíti egymást. Mert hiszen, ha a világ belenéz kutató szemeivel a ke­resztyén egyházak életébe, méltán mondhatja: mielőtt engem akartok gyógyítani — ti, orvosok, előbb magato­kat gyógyítsátok; a gyűlölködés, féltékenykedés gonosz szellemei, fejedelemségei olyan hatalmasok és ti is sok­szor ezeknek uralma alatt nyögtök. Tényleges eredményekre, emberi számítás szerint, nem sok reménység van. De a keresztyén egyház, a Krisztushivők közössége, mindig tudott reménykedni ott is, a hol minden oly reménytelennek látszott. A „mind­hiába" nem keresztyén jelszó. A felhívások, a melyek­ről szó van, reménykedni, dolgozni és imádkozni tudó emberek szeretetközösségéből hangzanak felénk s mi mondjuk reá a feleletet, az apostolét, hogy „nem hiába". A felhívások mellett nem megyünk el közönnyel, igazi aranybulla van rajtok ... a Békesség nagy Feje­delmének pecsétjei. P.

Next

/
Oldalképek
Tartalom