Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1913 (56. évfolyam, 1-51. szám)
1913-02-09 / 6. szám
hivatott munkások serege? Bibliai lexikon, főleg exegesis, mikor gazdagítják könyvtárunkat? Bízza meg a parókhiális könyvtár-bizottság a legkiválóbb erőket, hogy ha eredetiben nem lehet, fordításban az egész biblia exegesisét adják! Fordítsák le Kálvin összes müveit is! Szegény Czeglódi és társai teljesen a maguk lelkesedésével és erejével dolgoznak, olyan kézenfekvő: karolja fel ezeket az erőket a konvent és így adjanak újat! A régi írók alkotásai közül a klasszikus Kovács Albert elméjének gyümölcse, jogtana is tülhaladott álláspont ma márl . . . Hogy csak ezt az egy példát említsem. A 49. és 57. pontokat összevonom,, nem mintha egyjelentőségűek volnának, hanem mintha egy kérdésnek két oldala volna! Lelkész jellegű egyéneket kért Vértesalja a konventi palotába, a hol Kósa Gyula irodatiszt egységes mintatár összeállítását kéri, a mi ellen a konventnek nincs kifogása . . . Itt álljunk meg egy szóra, kedves szerkesztő uram' Elvi jelentőségű kijelentést kívánok tenni ; nevezett tiszt urat nem ismerem, jó igyekezetét jóindulattal honorálom-Azt azonban bátor vagyok kijelenteni, hogy nem ismeri a gyülekezeti élet szükségleteit. Az a mérhetetlen sok rovat, a mit kitöltenünk kell, jórészben nem a gyülekezeti élet szükségletéből fakadt kívánságok kielégítését czélozzák. Az irodatiszt úr is a papiros életből új papirosembert akar beállítani, a mi -— kilátásba helyeztetvén, hogy nem kerül pénzbe, helybenhagyásra talál! Oly felesleges ez a munka, hogy ki sem mondhatom ! Hogy pénzbe nem kerül? Valakinek csak meg kell fizetni, vagy a lelkészi hivataloknak, vagy a gyülekezeteknek ... de csak a végén! No most, ha volna ott lelkész jellegű egyén, felvilágosítaná az irodatiszt urat, hogy a gyülekezeteknek Lélekre van szükségük és nem nyomtatványokra! Lélekre, mely tüzet bocsát a lankadó buzgalomra, nem hogy megeméssze, hanem, hogy világosságra lobbantsa azt. Kedves szerkesztő uram! így vagyunk, lássa az Egyetemes Névtárral is . . . Egy sok jó buzgalommal megáldott ember meglepő szorgalommal a saját felelősségére megcsinálja a névtárt. 0 sem ismeri a gyülekezeti életet, ennek a tájékozatlanságnak a bélyege rajta is van első alkotásán, az még nem volt kötelező, csak úgy kérte a támogatást, mint Kósa, hogy a kerületnek nem kerül pénzbe. Most, hogy ott van a raktáron, most most . . . mondja ki a kötelező megrendelést! Nem kerül a kerületnek pénzbe! De mi szüksége van a gyülekezernek évenkint megjelenő egyetemes névtárra? De a dolog úgy áll, hogy a költséget valakinek csak fedezni kell. Egyetemes névtárra 5—6 éven belül nincs szükségünk, vékony kis kerületi sematizmust meg minden kerület csinálhat! így hát az 59. pontra nézve igen helyes az óvatosság! Hanem a „Kálvin-Szövetség1 1 beadványa, ez már valami! Kedvem volna leírni, kedves szerkesztő uram! Mert a lapja nem hozta! Világi papjaink őrálló „vigyázz" kiáltása ez: „ . . . Egy jobb jövő elkészítése a keresztyén és kálvini közszellem kialakítása, a magasabb keresztyéni élet megteremtése, igazi református, öntudatos evangéliumi szellemű napilaphoz az anyagi támogatás megnyerése . . . mind megoldhatók, ha a legkisebb faluban, a legegyszerűbb lélekhez is elvisszük az evangéliumot 1 ..." Ennek a szövetségnek ily lelkület mellett lehet-e az egyetemes egyház ellen „aknamunkája"? A lelkészi díjlevelek bélyegmentesek ! A pénzügyminiszter úr megengedte! Ad vocem bélyeg! . . . Igen kapóra jött! Nem lehetne-e az egyházi bélyegezést behozni a Kálvineum javára ? Igen olcsó nálunk a pereskedés, a pályázgatás, a beadványozás, indítványozás . . . Micsoda összeg jönne be, ha minden egyházi ügy belkörű bélyegezéssel volna csak az egyházi hatóságok előtt kezelhető ! Adhatná az egyetemes egyház a Kálvineumnak ! A többiről később! Isten vele, kedves Szerkesztő Űr! Balatoni István, A zsinatelőkészítő-bizottság ügyeimébe. II. (Egyenlő mérték. Méltatlanul vádaskodás. Nyugdíjkérés joga.) A zsinati törvények pontosan megszabják az egyháztagok, presbiterek, tanítók és lelkészek kötelességeit. A mi azt jelenti, hogy a quod uni justum, alteri aequum elvnél fogva egyformán felelősségre vonandó a kötelesség mulasztás. Ámde a mily szigorúan alkalmaztatik a lelkészekre, oly lanyhán, vagy épen semmis a presbiterekre . . . pláne az egyháztagokra. Előre bocsátom, hogy kétféle igazság van: városi és falusi. Én az utóbbiról, tehát a nagy többségről, beszélek. Lássuk elsőben az egyháztagokat. A 109. § a—g. pontjai foglalják magukban ezek kötelességeit. Az a) pont szerint magánéletükben feddhetetlen, erkölcsileg tiszta, józan, mértékletes élet. A b) pont szerint az ünnepek megtartása, az istentisztelet gyakorlása, az úrvacsorával élés. Az f) pont szerint az egymás iránti kötelességek hűséges teljesítése. Volt-e arra eset évtizedek óta, hogy e kötelességek negligálásáért fegyelmi alkalmaztatott volna? . . . Dehogy volt! Nem is lehet a mai korban. Kálvint is expediálták Genfből; igaz, hogy visszahívták ; de a mai Kálvinokat aligha hívnák vissza. Mióta a kurtakutya nem lóg a tanulószoba ajtaján, mióta nincs nyilvános penitenczia, deres és úrvacsorától eltiltás, azóta e törvénypontok csupán ideális malasztok. Tessék jól megérteni: Isten mentsen a kurtakutyás kor visszaállításától; azt is tudom, hogy si duo faciunt idem, non est idem; ... az az, mindig sajnosabb a hernyót egy fehér liliom bimbóján látni, mint a közönséges kerti veteményen ... de ha az egyik oldalon mindent elnézünk, akkor ugyanezen oldal ne határkodjon a lelkész ellen minden csekélységért, mert különben hátba rúgatik a justum, meg az aequum.
