Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1913 (56. évfolyam, 1-51. szám)

1913-02-09 / 6. szám

Nézzük a presbitereket. A 30. § szerint választható, a ki tisztességes és egyházias életet él . . . Hát ezekből választanak?! A 121. § d) pontjában kötelességük a lelkészt egyházépítő munkájában támogatni. Bár így volna! De nem épen közöttük találkoznak-e „Mámmögök és Mi~ nekák", kik csupán azért ellenkeznek, hogy kérkedhessenek az utczákon és kiskapukban, hogy megmondták ám a papnak. S a nép előtt ezek a derék, bátor emberek. Mert sajátságos, de úgy van, hogy az IHaváról hazakerülés nem olyan diffamáló, mint ha valakiről, pláne presbiterről az hírlik, hogy a pap szekerét tolja.* Az é) pont szerint kötelességük úgy magán, mint családi életükben az egyház iránt törhetetlen ragaszkodással, tiszta magaviseletével, istenházának buzgó látogatásával, a szakramentumokkal való éléssel az egyháztagok előtt példaként világolni! De hát ekként világolnak-e ? És ha nem ? . . . mi történik? Nem is említve a magán és családi életet, járnak-e templomba ? élnek-e úrvacsorával ? és habár a kánoni vizsgálat ezen kérdéseire évről évre „nem" a felelet s némely presbiter tíz év alatt sem világolt a nép előtt úrvacsorával élésével . . . vonatott-e bármelyik fegyelmi alá? Hát még, mikor „az egyház iránt törhetetlen ragaszkodást" azzal dokumentálják, hogy a bíróságnál „kilépéssel" fenyegetőznek, ha az ítélet nem szájuk ize szerint történend: kapnak-e fegyelmit ? S a bíróság e nyilvános vallás- s egyháztagadásért, a népet is bujtogató nyilatkozatért felfüggeszti-e rögtön állásuktól? . . . És nem megelégszik-e azzal a gyáva felelettel, hogy kitérni joga van bárkinek is ? . . . • Nos hát, minek akkor a törvény, a rá tett eskü, ha azt büntetlen arczulverhetik ?! Hát csupán a lelkészt terheli a törvény ? Akkor hol a justum ' meg az aeguum ?! * * * Ilyen egyenlőtlen viszony mellett zúdul most a lelkész nyakába a nyugdíj, mely keservek forrásává változand, ha a 10. § c) pontja ki nem hagyatik ; ha világosan ki nem mondatik, hogy súlyos fegyelmi eseteket kivéve, egyedül a lelkész kértére vétethetik igénybe. Sikeres munka csupán úgy várható a lelkésztől, ha biztonságban érezi magát állásában; ha nem érezi feje felett lógni a nyugdíj Damokles-kardját. Ingatag vezértől ki reményelhet győzedelmet! Másik fundamentoma az, ha az alaptalan felületes vádaskodók szigorúan büntettetnek; mert csakis így lehet útját állni a lelkész meghurczoltatásának. A büntetés pedig legyen a vád mélyenségének arányában ; azaz, ha a vád olyan, mellyel a lelkész tisz* Sajnos, így van sok helyen; ezen a rettenetes helyzeten különösen azzal kell segíteni, hogy a szó nemes értelmében közelebb megyünk népünkhöz és intenzivebb munka által új generá cziót igyekszünk nevelni. tessége megrontatik, melynek beigazolása őt vagy nyugdíjba, vagy kenyere elvesztésébe kergetné: felmentetése esetén olyan büntetésben részeltetendők a vádlók, a mi arányban álljon a lelkész megbüntetésével. Ha pedig presbiterek a vádlók, még szigorúbban büntetendők, mint a kiknek kötelességük a vád emelése előtt alapos bizonyítékot szerezni, nem pedig holmi pletykák után, kicsinységek felfújásával, vérszemet adni a tömegnek s a becsületben megőszült lelkészt a gyalázat fertőjében meghurczolni. Van-e pálya a világon, melyen szigorú elégtételt ne adnának a méltatlanul meghurczolt hivatalnoknak ? . . . A törvény is, a társadalom is erősebben ítéli meg a lelkész gyarlóságát, botlását, hibáját, tehát erősebben is kell öt minden méltatlanság ellen megvédelmezni. Ismétlem, hogy a nyugdíj tág kaput nyit a torzsalkodásnak, meghurczoltatásnak. keserűségnek és elkeseredésnek. A zsinat siessen becsukni ezt a kaput előrelátó, szabatos törvénnyel annak kimondásával, hogy egyedül a lelkész kérheti nyugdíjaztatását, mert e nélkül olyan felfordulás, zűrzavar támad, a mi által nemcsak nem lesz a lelkész minden a mindenekben, hanem semmi lesz a semmikben. Mert bölcsen írta azt Baksay, hogy mindenütt, a hol kavarodás van, a szemét kerül legfelül; és mindennek van határa, a megbocsátásnak is, a türelemnek is; pedig ezzel szokták a lelkészt leinteni, holott a perzsa költő régen megmondta: Jótéteményirldel bár hogy elhalmozzad, Régi ellenedtől ne várj mást, mint rosszat. S maga Jézus is csupán hetvenhetet mondott a megbocsátásra, de már 78-at nem; ő maga is korbácsot ragadt s megátkozta a terméketlen fügefát; s örök igazsága van Shakespearenak : Nem kegyelem a süríí kegyelem És a bocsánat csak új bajt terem. Ezen igazságok tekintetbe vétele nélkül rend, békesség nem lesz, de lesz keserű könyekkel áztatott anarchia 1 . . . Egy lelkész. KÜLFÖLD. Spanyolország. Türelmetlenség a hadseregben. El Főrrel spanyol kikötő egyik parkjában a mult év nyarán tábori misét tartottak, melyen tengerészkatonák vettek részt. Mikor az oltári szentséget mise közben imádásra emelte föl a lelkész, a csapat emberei mind letérdeltek, csak Garda Pablo Hermandez közlegény maradt állva. A káplárnak, majd a hirtelen odasiető tisztnek azt válaszolta a fiatal katona, hogy ő protestáns és mint ilyen a fölmutatott ostyát nem részesítheti istenimádásban. Különben is Garda a tengerészeti csapatba való felvételekor bejelentette, hogy ő a protestáns vallás híve. Az esetről je-