Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1913 (56. évfolyam, 1-51. szám)
1913-12-21 / 51. szám
közgyűlését. Fáradhatatlan munkásságával, kitartó lelkesedéssel vitte ezen részvénytársasági szervezkedést Gyerkes Mihály székelyudvarhelyi igazg.-tanító sikerrel oda, hogy most megteremthetik a hazai tanítók társadalmi gyógyfürdőjét, üdülő- és nyaralóhelyét a csinos kultúr város : Székely udvarhely határában levő és lombos erdő között fekvő kénes-sósvízű Szejke fürdőn; gyermeknyaraló-telepét pedig a fenyvesek közötti Homóród fürdőn. Ezen áldásos intézmény támogatására 25 korona értékű részvények még mindig jegyezhetők szervezőnél. A nagy társadalomnak is hathatós érdeke lévén, tanítók fürdője, tanulók nyaralótelepe létesítése, a további legmelegebb pártolásra ajánljuk ezen értékes akciót. A tudományegyetem almanakja. A budapesti kir. magy. tudományegyetemnek most jelent meg a mult iskolai esztendőre vonatkozó almanakja s a 392 oldalra terjedő hatalmas évkönyv részletes kimutatást ad első tudományos intézetünk mult évi állapotáról. A hallgatók száma most is meghaladta a hétezret. Kendes hallgató volt az első félévben 6914, rendkívüli hallgató 894, öszszesen 7808; a második félévben 6i82, illetve 844, ö.-'Z-szesen 7126. A tagozódás az egyes szakok szerint (a rendes és rendkívüli hallgatókat összevéve) ez: hittanhallgató az első félévben 107, a másodikban 107, joghallgató 3378 (2905), orvostanhallgató 2823 (2717), bölcsészhallgató 1164 (1076), gyógyszerészhallgató 336 (321). Vallásfelekezet szerint róm. kath. volt az első félévben 3337, a másodikban 3070, gör. kath. 199 (176), gör. kel. 257 (233), ref. 813 (735), ev. 553 (489), unit, 32 (20), izr. 2606 (2392), mohammedán 3 (3) és felekezetnélküli 8 (8). Születés szerint magyarországi volt az első félévben 6187, a másodikban 5635, horvát-szlavonországi 47, (52), fiumei 27 (24), bosznia-herczegovinai 11 (13), ausztriai 61 (49>, más országokból való 21 (17) és más világrészben 10 (9). Legnagyobb a létszám természetesen a jogi fakultáson s utána jön közvetetlenül az orvostudományi szak. A második félévben azonban (most először) a médikusok száma 88-czal haladta meg a joghallgatókét. A jogi szakon aránytalanul sok a róm. kath. hallgató s felszökkent a reformátusok száma is s annál kevesebb volt az izr. jogász. Nagy volt ellenben az izr. orvostanhallgatók száma, sőt a második félévben egy híján a felét tették ki az összes medikusoknak. Doktori oklevelet nyert a hittudományi szakon 7, honosíttatott egy és kánonjogi doktor lett egy; a jogi fakultáson jogtudományi doktor lett 518, államtudományi doktor 232; orvostudományi doktor 292, honosíttatott 3, gyógysfcerészdoktori diplomát nyert 8, bölcsészdoktor lett 89, honosíttatott 2, gyógyszerészmesteri oklevelet kapott 148. Az egyetem rendes, rendkívüli magán és ezímzetes magántanárainak a száma 384. A joghallgatók névsorában külön lapon van a fiatal József királyi herczeg neve, a ki most másooéves jogász. Nevelője, szentkereszthegyi Kratochwill Károly őrnagy, a rendkívüli joghallgatók között van feltüntetve, azonban csak a második félévben hallgatta az előadásokat. A kimutatás többi része a különböző egyetemi alapítványokra, a vagyoni állásra és az adminisztráczióra vonatkozik. Az évkönyvet a tanári kar hosszú névsora zárja be. A budapesti ref. theol. akadémia ifj. Kálvin János köre által a BRIE javára rendezett estélyen a következő felülfizetések történtek: dr. Darányi Ignácz 50 K, dr. Baksay Sándor 10 K, Szekrényes«y Károly 20 K, Szilassy Béla (Losoncz) 20 K, Földváry Elemér 20 K, Ferenczy Zsigmond 10 K, Fördős Dezső 5 K, Parragh Albert 5 K, Hamar István H K, dr. Pruzsinszky Pál 2 K, Fromm Antal 8 K, dr. Kovács I. István 3 K, Petri 'Elek 3 K, Marion Lajos 2 K, dr. Kósa Zsigmond 10 K, Elek Pálné 10 K, dr. Kiss Károly 10 K, özv. gróf Teleky Sándorné 20 K, Szilassy Aladár 10 K, Sigray Pál 5 K. EGYESÜLET. A Bethánia-Egylet nagyszabású vállalkozásba fogott. Nagy leimissziói házat akar építeni a fővárosban s e czélra már meg is kezdte belügyminiszteri engedélylyel a gyűjtést. E ház eszméjének propagálására folyó hó 14-én Vallásos estélyt rendezett a kálvin-téri templomban. Az óriási számban megjelent közönség élvezettel hallgatta a Bethánia énekkarát, mely a 61. dicséret művészi eléneklésével megmutatta, hogy micsoda erő és báj van a mi régi szép énekeinkben, dr. Kováts Lajos Cantatejának bemutatásával pedig dokumentálta, hogy a magyar énekköltészet, hála Istennek, máig sem lezárt "könyv s hogy e téren sincs miért, megijednünk az újtól, ha igazán szép. Vargha Tamás, a Bethánia Egylet s.-titkára Márk 9 : 22—24. verseit magyarázta, reámutatván korunk nagy veszedelmére, hitünk bizonytalan, ingadozó voltára. Az estély középpontja dr. Szabó Aladár lelkésznek, az egylet elnökének felolvasása volt a Bethánia-Otthonról. Megkapó színekkel ecsetelte, hogy milyen gazdag áldások származnának egy ilyen belmissziói házból, mely lehetővé tenné, hogy a templomok tömegmunkáját kiegészítse az egyénenkénti, személyes lelki munka. A Bethánia-Otthonban nemes, felüdítő időtöltést találhatna bárki, hiszen a nagy termen kívül volnának benne olvasó-, társalgó-szobák stb. A felső emeletet keresztyén szálloda (Hospiz) foglalná el, hol bárki, ele különösen a hosszabb belmissziói kurzusokra feljövök találhatnának tiszta otthont. A földszinten mértékletességi vendéglő, prot. ker. nyomda és könyvkereskedés szolgálnák az evangélium ügyét. Egy ilyen ház hatalmas bizonyságtétel volna a protestáns keresztyénség erejéről s egy olyan központ, honnan kiképzett belmissziói munkások kerülnének ki, nemcsak a Bethánia, hanem más belmisszió egyletek s prot. egyházközségeink számára is! A templom perselypénz 102 K volt, egy buzgó egyháztag, Luka László külön adott a házalapra 50 koronát, A Bethánia Egylet otthona javára folyó hó 8-án és 9-én jól sikerült kézimunkavásárt rendezett, melyen a tagjai és barátai által ajándékozot kézimunkák árából minfe»y 1000 K folyt be, a köm vek és képek eladásából pedig iratterjesztési czélokra 750 K. A Prot. Szövetség ügyében dr. Baltazár Dezső püspök f. hó 18-ra értekezletre hívta össze a prot. egyesületek vezetőembereit. Az értekezlet azonban, dr. Baltazár közbejött sajnálatos betegsége miatt elmaradt. Az Evangelieal Alliance már 1846 óta bocsátja ki évről évre a felhívást az imahét megtartására az év első teljes hetében (most jan. 4—10 ig). A meleghangú felhívásban az imahárte szóló tárgyak és megfelelő textusok is közölve vannak. Jan. 4-én (vasárnap) Ján. 17.a i . I. Kor. 11 0 ., Jelen 11.l 6 . Jan. 5-én. Hálaadás és alázat. II. Ján. 71 8 _2 9 ; Zsolt. 116., II. Tim. 3. Jelenések 77 _2 ,. Jan. 6-an. Áz egyetemes egyház, „egy test", melynek Feje a Krisztus. Ef. 81 0 _2 1 ., I. Kor. Kol. 11 8 _2 7 . Jan. 7-én. Nemzetek és uralkodók. I. Tim. 2^. I. Péter 2 3 _1 7 ., 24-ik és 138-ik zsolt. Jan 8-án. Miszsziók. Mát. 28I 8 _.2( I ., Aeta 4: u _3 7 ., Róm. 101 0 _1 5 . Jan. 9-én. Család, iskola, ifjúsági nevelőintézetek. Zsolt 1031 7 ., 119^—1 v és 180. II. Tim. 8,5 _i p Jos. 1,_9 ., 24l 5 . Jan. 10-én. Belmisszió és a zsidó misszió. Zak. 129 l 6 ., Róm. llj-15., 2 ik és 67 ik. zsolt., Es. 60j. A jelszó: Unum corpus suus in Christo! A kath. népszövetség Eperjesen tartotta évi vándorközgyűlését. Csak néhány adatot sorolunk fel minden kommentár nélkül. A kassai püspök, sok prelátus, elő-