Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1913 (56. évfolyam, 1-51. szám)

1913-12-21 / 51. szám

kelő egyházi és világi vezetőemherek vettek részt ezen. A szövetség 6 év óta áll fenn, 297 ezer tagja van. A tagsági díj 1 K. Bevétele több mint 300 ezer IC volt. Pénztári maradványa 78 ezer K. A szövetség központi irodájában 47 ember dolgozott. Van 6 utazó- és egy szervező-titkára. Három nullíó. Tíizetet, példányt, két mil­lió „és kétszázezer röpiratot és kisebb-nagyobb nyomtat­ványt terjesztett el. Rendelt gazdasági kurzusokat, van néplrodája, gazdasági irodája, gépközvetítő, biztosítási osztálya,• „ sőt. még egy birtokot is parczellázott stb.! Egyik szónok (Takács Menyhért) így szólt a kath. intelli­genqzia feladatáról: „Kulturális hivatása van ennek a nép. között . . . szükség van olyanokra, a kik katholiczi­tásíikaf a nyilvános hitéleti mozgalmakban való rész­vétellel megerősítik és nem hiányoznak sehol, a hol az egyház nyilvánosan kultttszt tart, igehirdetést végez. Az intelligenczia kath. önérzete az, melyet közkinccsé kell tenni és például odaállítani a nép ezreinek." Henri Johannot, ez a lelkes, kedves, rokonszen­ves genfi ifjú ember volt vendége deczember 12-től 17-ig az ^ifjúsági Egyletnek és a ker. Diák-Szövetségnek, Egész életét a Balkán államok evangelizálására szentelte s elsősorban Szófiában telepedszik le, hogy ott az. iljú­sági mozgalmakat vezesse. Henri Johannot különben az ifjúsági egyletek világbizöttságának rendkívüli titkárja. Résztvett nálunk a fent nevezett két egylet összejöve­telein s minden alkalommal szólott is néhány szót. A Diák-Szövetségben a Balkán államok problémájáról és a mi -ottani missziói kötelességeinkről szólt. Vasárnap a Rálay-utczai internátusban az ottani és a Luther-otthoni internisták előtt tartott előadást „A személyes befolyás ős a környezet hatalma a diák életében1 ' czímen. Szerdán esté búcsúzott tőlünk. Elment egyedül. Fiatal felesége, a kivel együtt készültek a nagy munkára, néhány hónapja hirtelen meghalt. Johannot nem mint idegen, hanem mint barát volt közöttünk. Sokszor kifejezte, hogy milyen szükséges, hogy együtt dolgozzunk a Balkán államok evangélizálása terén. Számit is ránk. Megígérte, hogy a Diák Szövetségnek nyári táborozására több bolgár diák­kal együtt jön el ismét hozzánk. Kolping Adolf, a kölni czipészsegédből lett katho­likus pap (32 éves korában), a „kath. legényegyesületek" alapítója 1813-ban született. 1845-ben alapította első egyesületét Elberfeldben. Munkájára nagyhatással voltak az ott meginduló prot. belmissziói mozgalmak is. Meg­érdemli a hálás kegyeletet, mellyel róla most mindenütt megemlékeznek. Itt Budapesten a középponti kath. le­gényegyésület saját házában tartotta az ünnepélyt. A Budapesti Dávid Ferencz-Egylet a Koháry­utczai unitárius templombaji jól sikerült estélyt rende­zett, a melyen Józan Miklós esperes imádkozott és tar­tott szép előadást Eötvösről, mint gondolkozóról. Ének és zeneszámok élénkítették az ünnepélyt. A M. P. I. T. tevékeny pozsonyi köre ismét meg­kezdette a téli idényben szokásos működését. Nov. 29-én volt első felolvasó estélye, a'melyen Bruckner Győző dr. a Szepességi egyházak múltjáról és Lampérth Géza szép költeményeket olvasott fel. Decz. 6-án dr. Pazár Zoltán kir. táblabíró tartott felolvasást a büntetőjog köréből; decz. 13-án Kapi Béla körmendi ev, lelkész a feminiz­musról, az utolsó adventi estélyen decz. 20-án a kiváló írónő Gineverné Györy Ilona (London) tartott előadást A békeeázme és az egyház czíjhen. A Magyar Társadalomtudományi Egyesület f. hó 15^én tartott ülésében dr. Bernát István, Szövetségünk elnöke tartott tanulságos, élvezetes előadást az angol birtokpolitikáról, a melyben találó kritikával ismertette az angol pénzügyminiszter, Lloyd George nagy agitá­czióját a birtokreform ügyében. GYÁSZROVAT. Szabó Sándor, a ttirkevei ref. egyházközség egyik lelkésze, e. m. tanácsbiró, életének 55-ik, lelkipásztor­kodásának 24-ik évében elhunyt. Miiller Sándor volt mórágyi, majd 20 éven át uj­sziváczi tanító életének 49-ik évében elhunyt. Egy nagyszerű könyvről. Egy világhírű és klasszi­kus tollal megírt munka fog nemsokára megjelenni magyar nyelven A kálvinizmus lényege czímmel. írója dr. Kuyper Ábrahám, a holland reformátusok vezére, a ki egyszerű falusi lelkészségből a miniszterelnökségig vitte s a mai Hollandiának, de méltán mondhatjuk, hogy az egész vihognak legnagyobb és legmélyebben járó ref. theologusa. A kálvinizmusról írt munkája tulajdonképen hat felolva­sás, a melyeket 1898-ban Amerika egyik leghíresebb ref. egyetemén, Princetonban tartott. Az egyes felolvasások a következő tárgyakról szólanak: I. A kálvinizmus és a történelem. 11. A kálvinizmus és a vallás. III. A kál­vinizmus és a politika. IV. A kálvinizmus és a tudo­mányok. V. A kálvinizmus és a művészetek. VI. A kál­vinizmus jövője. Ezek az érdekes témák klasszikus tömörséggel vannak megírva. Az egész munkában benne van a kálvinizmus kvintesszencziája és épen ezért kü­lönösen lelkészek számára egy-egy felolvasás kimerít­hetetlen tárháza lesz a nagyszerű eszméknek és gon­dolatoknak. De végtelenül nagyjelentőségű ez a munka a magyar ref. intelligencziára nézve is, a melynek jó­része legtöbbször nem bír kellő tájékozottsággal arra nézve, hogy mi a kálvinizmus igazi lényege s micsoda óriási jelentősége volt és van az emberiség szellemi és kultu­rális életében. Épen ezért felkérjük lelkészeinket, hogy az intelligenczia körében is mennél több előfizetőt gyűjteni szíveskedjenek. A mű kellő számú előfizető jelentkezése esetén már 1914 január végén meg fog jelenni, legalább 12 ív (200 oldal) terjedelemben, a Parochiális Könyvtár papírjával és nyomásával. Elő­fizetési ára 3 korona, bolti ára magasabb lesz. A fordí­tást ketten vállalták magukra, ú. m. Csűrös József ref. lelkész .Váralmás (Kolozs megye), Czeglédi Sándor ref. lelkész, theol. m. tanár Nagysalló (Komárom megye). Előfizetések és megrendelések Czeglédi Sándor ref. lelkész czímére (Nagysalló, Komárom megye) küldendők. — A legnagyobb örömmel közöljük ezt az Előfizetési fel­hívást, mert valóban itt az ideje annak, hogy a kálviniz­niusról elterjedt téves tanításokat végre egy világhírű szaktekintély munkájával lehet majd megczáfolni. Nem tudjuk elég melegen ajánlani ezt a munkát világiaknak s lelkészeknek egyaránt. Szerezzék meg ezt magán- és nyilvános könyvtáraik számára. Lelkészértekezletek külön foglalkozzanak annak tanulmányozásával. Ha van könyv, mely a reáforditott fáradtság százszoros kamatját fizeti vissza, úgy ez mindenesetre Kuyper könyve lesz. Elő­fizetéseket lapunk szerkesztősége is elfogad. Megrende­lést bejelenteni levelezőlapon is lehet. Lapunknál eddig már 123 előfizető jelentkezett! Táviratmegváltási lapok sere a Kálvin-Szövetség javára 20 fillérért rendelhetők a Szö­vetség irodájában (IV. ker.t Molnár-títcza 17. szám). jt jt £ ^

Next

/
Oldalképek
Tartalom