Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1913 (56. évfolyam, 1-51. szám)

1913-01-05 / 1. szám

levő magyaroknak boldogtalan állapotjoknak hűséges commendatiojokkal . . . alamisnalkodásra annyira felindíttattak, hogy azoknak patricziomok által a szent Biblia kinyomatódhatnék". Az utrechti tanárok még többet is tettek, a betűket eltették, a bibliák árából (á. 2 frt.) az újranyomás czéljából tőkét gyűjtöttek. „Ez igen bölcsen esett, mert nemsokára az exemplárok elfogyván, szükség volt kinyomatni . . . Most is mind a betűk, mind a pénz ... a theologiai fakultás kezeinél vágynák, írja Bod. ha az exemplárok szükülnek, mindjárt lehessen újabban kinyomatni. Olyan örökös fundus ez . . . hogy ha csak az Isten nemzetünket háládatlanságáért megverni nem akarja, ezután a bibliák nemzetünkben meg nem szükülnek." Csak egy a bökkenő „a mi a bibliát megszűkiti, az a hazába való lehozásának módja, minthogy egy exemplárnál többet béhozni nem engednek a harminczadokon egy személynek". Dr. Pruzsinszky Pál. BELFÖLD. CSÁKY ALBIN GRÓF* 1841—1912. A karácsonyi szent ünnepek előtt egy héttel a magyar református középiskolai tanárságtól alig észrevéve tettek le egy nagy halottat a szepesmindszenti családi sírboltba. Elhunyta után kerestem a fájdalomban résztvevők közt, megnéztem a koszorúkat küldöttek közt és nem olvastam a végtisztességtételt tevők közt sem — valószinűleg elnézésem miatt — az országos, hivatalos ref. középiskolai tanárságot. Pedig nekünk az Istenben boldogult egyik legnagyobb jóltevőnk volt az 1894 : XXVII. törvényczikk megalkotása által, — és csodálatos, hogy a törvényczikkről a nagy napilapok sem vettek tudomást; talán azért, mert ez — szerintük — nem nagy politikai tény volt, hanem csak egy nagyszívű embernek politikától nemes alkotása. Tudvalevő, hogy a nemes gróf ezt azért tette országos törvénnyé, hogy gondoskodjék azokról, a „kikről állami vagy más hasonló természetű közrendelkezéssel gondoskodva nincs". Nekünk már ebben az időben két Zsinati Törvénykönyvünk is volt és mindkettő meghagyta az iskolafentartóknak, hogy alkalmazott tanáraik nyugdíjellátásáról is gondoskodjanak; de a mint akkor láttuk az ez irányú, serénynek épen nem mondható mozgolódásból: talán mostanig sem lett volna — megengedem: erő híjában — a nem túlbuzgó gondoskodásnak más eredménye, mint az, hogy iskoláink tanárok nélkül ma* A czikk a kegyeletes emlékezés írójának betegsége miatt késett. radtak volna. Mert a dolog akkor úgy állott, hogy a tanárok kerületenkint maguk gondoskodtak magukról munkára képtelenségük és elhalálozásuk esetére családjaik gyáindijáról, mely pl. a dunatnelléki ref. egyházkerületben akkor 600 korona volt; de még ez sem bizonyos, mert „félő" volt, hogy a rokkantak, az özvegyek és árvák szaporodásával a felosztható összegből mindig kevesebb jut, azon egyszerű számtani igazságnál fogva, hogy a többfelé osztott összegek kisebb részeket adnak. Ezt az állapotot jól tudván az akkori közoktatásügyi miniszter — Csáky Albin gróf is: megalkotta az említett törvényczikket, mellyel levette a súlyos terhet a fentartókról és azoknak lelkéről is, kikről „gondoskodva nem volt." Rólunk is ! Sohasem felejtem el azt a szép jelenetet, mikor e törvény megalkotása után hálás köszönetünk kifejezése mellett egy díszalbumot nyújtottunk át aminket—tiszteletreméltó családja körében és kedves otthonában fogadó nagylelkű emberbarátnak ; midőn a kölcsönös meghatottság erősen érezhető és látható jelei mellett nagy szíve sugalata szerinti beszédében a többek közt azt mondta, hogy ha életében semmi mást nem tett volna, csak e törvényczikket alkotta volna meg: akkor is eleget tett volna és nem élt volna hiába, mert látja, hogy ezzel Magyarországnak annyi, nemzeti közműveltséget terjesztő munkásai lelkét megnyugtatta. — Ezt az albumot pedig — folytatta — melyegyik legkedvesebb emlékem lesz, örökül hagyom családom tagjainak, hogy ebből is tanulják meg mindig méltányolni a becsületes nemzeti munkát. Ez 1894-ben történt 1 Azóta sok minden megváltozott ! 18 esztendő elég idő ahhoz, hogy az alatt nagyon sok minden legalább is elhomályosodjék. Új idők állanak be, új hatalmak tűnnek fel, kik elé nagyobb haszon új reményével lehet hozsánnát kiáltozni. Említettem, hogy bizonyára elkerülte figyelmemet a hivatalos ref. tanárság meg nem mozdulása, mert nem akarom hinni, lehetetlen feltennem, hogy a mulasztás megtörténhetett. Talán a mély hálaérzet ott nyilatkozott meg, hol nem volt alkalmam látni és — sajnálatomra — tudomásul sem vehettem. Akármint történt: nem késett még el, hogy most — csatlakozván hozzánk a magyar református tanárság — csendes magunkba szállással és fájó emlékezéssel világítsunk be halhatatlan lelkünk fényével — el nem enyésző hálával — a sötét, lezárult családi sírboltba az előttünk halhatatlan halottnak! 0 már az Úr szentségének helyén van. „Az ártatlan kezű és a tiszta szívű : ki fel nem emelte lelkét a hivalkodásra, sem csalárdsággal meg nem esküdt. Ez veszen áldást az Úrtól és igazságot az ő idvezítő Istenétől (XXIV. Zsoltár 4—5). Molnár Sándor, nyug. főgimn. igazgató.