Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1913 (56. évfolyam, 1-51. szám)
1913-11-30 / 48. szám
sohsem volt egy a klerikalizmussal. Ebben a mi szép fővárosunkban távolról sincs még elegendő intézmény és elegendő munkás a lelki élet terén. Vigyázzunk hát s ne kicsiny éljünk, ne yáncsoljunk semmiféle evangéliumi munkát, mert sok az aratni való s a bánat esztendői jöhetnek reánk, ha nem állunk be mindannyian a lélekmentő, egyházerősítő munkába! Menekülés a halálba. Napról napra olvassuk a napilapok tudósításaiban az élet kifáradtait, a halál önkénteseit. Gyermekek, ifjak, aggok, szolgálók és előkelők, egészségesek és betegek egyforma könnyelműséggel dobják el maguktól az életet, a mely értéktelennek látszik előttük. Hihetetlen denioralizáczió állott be a társadalomban, a mely már semmiben sem hisz. Az enervált és degenerált lelkek ezrei néznek siváran a jövőbe, a mely csak egy megoldást tüntet fel nekik: az élet önkezű befejezését. A napokban is -két fővárosi ügyvéd lett öngyilkos kicsinyesnek tetsző okokból, mert a hiúság, nagyravágyás be nem teljesülése s a nem sikerült házasság még távolról sem fontos okok a halálba menekülésre. Kis diákok a szekunda vagy dorgálás miatt, cselédleányok, újabban intelligens leányok is meg nem értett szerelem, vagy el nem érhető házasság miatt, katonák a büntetéstől való félelem miatt, nagyok és magasrangúak elvesztett vagyon miatt sorban szállnak le a sírba s szinte megelevenedik előttünk az Ember Tragédiájának temetői jelenete. Mi ez ? Ugylátszik a természettudományosság, a radikális agnoszticzizmus. a materialista, egoista tanok hirdetői, a haladók (?) és futuristák jól vetették el a magot s míg leszállították a hitet, gyáván és tehetetlenül állanak meg a naponta eldördülő fegyver, méreg, vízbeugrás pillanataiban, mert nem tudnak pozitivizmusukkal semmi biztatót nyújtani az öngyilkosjelölteknek. Hirdessük hát annál többször, annál nagyobb hittel, annál erőteljesebb hangon mindeneknek, hogy van megváltás a szenvedésekből, van Krisztusunk, a kihez bizalommal járulhatunk döntő, nehéz, veszedelmes pillanatokban s ő hozzá meneküljön mindenki a végső elhatározás előtt, mert 0 „nyugosztolhat meg" egyedül mindenkit, „a ki meg van fáradva" s a kit a kétségbeesés szakadékok elé állított. Mondjuk bátran a gúnyolódó „világ" szemébe, hogy van eyy orvos, a ki minden sebet meggyógyít s a ki megtarthat a jó, nemes, szép életnek és a — kötelességteljesítésnek ! Az Isten rendelte halál nem borzasztó, de a halál önként előidézése bűn önmagunk, a család, az emberiség és az Isten ellen! Kálvin bronzból vert, igen sikerült plakettje öt korona árban megrendelhető a Kálvin-Szövetség titkári irodájában (IV. ker., Molnárutcza 17. szám). TÁRCZA. Artiy és fény. * E gyenge, gyarló testi szemre, Mely tisztán látni sohse bírt, Most még sűrűbb fátyol szövődik S orvos nem tud rá adni irt. Oh Megváltóm, a kit szolgálni Egész erőmmel vágytam én, Mi lesz velem, ha szárnyszegetten Leroskadok az út felén ? I Mi lesz velem, ha szent Igédet Olvasnom többé nem lehet, Ha munkaközben állítod meg Ez érted dolgozó kezet? Ennyit veszítve, még az élet Számomra vájjon mit hagyott? — S megcsendül ím az égi szózat: „Ne féljt mert én veled vagyok!" Oh kishitű, mért kételkedtél ? Mért hallok ajkadról panaszt? Elég neked az ín kegyelmem l Hát megvonom-e tőled azt? Oly régóta veled vagyok már Es mégsem ismersz engemet ? Még most se nyílt meg tiszta fénnyel Homályosan látó szemed?" A feddő, szemrehányó szókat Bűnbánó szívvel hallgatom, Kétség, panasz mind szertefoszlik Es új ének kél ajkamon; S míg csüggedő, borongó lelkem Édes örömtől gerjedez, Hitem szeme megnyílva látja: Az Úr maga, a Krisztus ez l 0, ki sebez, ad gyógyulást is, Szegénnyé tesz s új kincset ád, S nem nyugszik, míg meg nem találjuk: A legfőbb kincset, Öt magát. Uram, míg így valóra váltod Szívem reményit, vágyait, Lerázva kétség s gondok terhét Lelkem kibontja szárnyait, S míg gyönge, bágyadt két szememre Oly fájón hat a napsugár, Lelkem szemét, míg rád tekintek Az égi fény se bántja már. Az út előttem oly világos, A czél ragyogva tűn elé, S veled\ óh Jézus, én vezérem, Bizton megyek e czél felél Vargha Gyuláné. * Mutatvány a „Dicsőség Istennek" cz. verskötetből.
