Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1913 (56. évfolyam, 1-51. szám)

1913-02-02 / 5. szám

szövetkezeten, a Nagyszebeni Általános Takarékpénztáron és a Fogyasztási szövetkezeti Központon kívül. Az üzletrészek értéke 348 ezer korona, a tartaléktőkék összege pedig egymillió korona. A 12 milliónyi kölcsönösszeggel szemben 10 milliónyi a takarékbetétek összege, a mely folyton nagyobb mérvben növekszik, mint a hogy a felvett kölcsönök növekednek. Mindez azt mutatja, hogy a szászoknál öntudatos munka folyik szövetkezeti téren is, pedig alig 26 óv mult el az alapítás óta. Ez intézmények élén dr. Vólff Károly főrendiházi tag áll, a kinek nagy érdemei vannak a szövetkezeti eszme megizmosodásában. As angolországi szövetkezetek óriási térfoglalása méltán állhat előttünk példakép, mert ma már több, mint egymillió középsorsú tisztviselő és munkáscsalád alkotja a 'szövetkezeti társadalmat. Az 1585 fogyasztási szövetkezet tagjainak száma 2'68 millió, tőkéjük 1100 millió, évi forgalmuk 2790 millió, a mi több, mint a magyar állam egész bevétele, az üzleti felesleg pedig 263 millió. Összesen mintegy 13,000 embert foglalkoztatnak 150 milliónyi fizetéssel. Árút is termelnek 530 millió értékben és 5 szövetkezeti gőzmalom van üzemben. Mi pedig még csak a gabonaraktár szövetkezeteknél tartunk, ele ennek is érezzük áldásait a búzaárak szabályozásánál. Kosárfonó-gyár Tisza polgáron. Az alsó tiszamenti községek keresetképességének emelésére az egri főkáptalan 300 hold földet bocsátott Tiszapolgár község rendelkezésére, a hol füzeseket fognak nevelni. A község 3 hold földet ajánlott fel az államnak, a mely itt kosárfonó gyárakat létesít. Ajánljuk az e vidék körül lakó egyházvezető világiak ós lelkészek figyelmébe. Kálvinista. KÜLFÖLD. Amerikai levél. Princeton, N. J. 1913. jan. 13. Nagy tiszteletű Szerkesztő úr! IJgy érzem, hogy régi tartozásnak teszek eleget, ha a P. E. és I. L. olvasóinak néhány sorban beszámolok amerikai benyomásaimról. Nem azért, mert az én benyomásaim, hanem azért, mert amerikaiak. Három hónapi itt-időzésein alatt megerősödött meggyőződésemmé vált az a régebben is vallott véleményem, hogy az amerikai protestántizmus a világ minden keresztyén közösségei között az, a mely legkongeniálisabb a mi magyar protestantizmusunkkal s azért a vele való sűrű érintkezés lenne a leggyümölcsözőbb a mi egyházi életünk újjáébredésére nézve. Ezzel nem akarom azt állítani, hogy általában véve itt legideálisabb az egyházi élet. Ilyen ítéletre nem jogosít fel más országok egyházainak az a hiányos ismerete, mellyel rendelkezem. Van azonban az egyházak életében egy bizonyos „íz", hogy így fejezzem ki magam, melyet rövidesen megérez az ember. És nincs kétségem afelől, hogy e tekintetben a magunk szempontjából Észak-Amerika elébe helyezendő más országoknak. Még ha a távolság óriási nehézségeit le is győzhetnék, egyházaink legmagasabb érdekei nem engednék meg, hogy kizárólag Amerikát válasszuk mintaképül. Ez nagy egyoldalúságra vezetne. És az is világos előttem, hogy sok vonása van az itteni egyházi életnek, mely idegenül érint bennünket. Sok hiányát és hibáját is fel tudnám sorolni az itteni egyházi viszonyoknak, még olyanokat is, melyektől a mieink többé-kevósbbé mentesek. Azonban, ha mindent mérlegre vetünk és ha nem külső részletmozzanatokat, hanem az egyházat átható géniuszt vesszük tekintetbe, állításom bizton igaznak bizonyul: az amerikai vallási élet hatása Ígérkezik a legtermékenyítőbbnek a mi egyházunk jövendője szempontjából. Es mivel már nemcsak Kína hasogatta meg ősi határfalait, beállván a Nyugat iskolájába fogékony tanítványnak, hanem végre a mi egyházi közvéleményünk is kinőtt az „extra Hungáriám non est vita" szűk látóköréből és belátta, hogy nagyon életbevágó érdekünk a külföldi protestántizmus hatalmának titkát megfigyelni és eltanulni; erős a reménységem, hogy a közel jövőben hazánk és Amerika között csakugyan ki fog fejlődni az az érintkezés, mely a fenti állítást tényekkel is csakhamar igazolni fogja. Nem bocsátkozhatom most ez állítás rendszeres bizonyítgatásába; általában, Nagytiszteletű uram, le kell mondanom körülményeim miatt arról, hogy valamilyen rendszeres, szabatos beszámolást adjak. De ha a „hely" szűke vagy bőve megengedi, szeretném a P. E. és I. L. hasábjait ismételten, esetleg — ha kívánatos — sorozatosan igénybe venni egy-egy rövid levél számára. A fentieket azért bocsátottam előre, hogy ez az igényem ne tűnjék fel túlzottnak. (Szívesen látjuk ! Szerk) A jelen alkalommal néhány szót közvetlen környezetemről : Princetonról. S félek, hogy ezt a korlátozást még sokkal szűkebbre kell vonnom. Minden princetoni diák élete végéig büszke rá, hogy tanulóéveit itt tölthette. És sok oka van rá. Már az is nagy előnye Princetonnak, hogy nem a mai amerikai élet szülötte, hanem múltja és hagyományos szelleme van. A csendes 1

kis városka (5000 lakosa is alig van) maga is történelmi nevezetességgel dicsekszik: határában folyt le az Egyesült-Államok függetlenségi harczának egyik döntő győzelme (1778-ban). Egyeteme 1757 óta áll fenn. Theológiai főiskolája pedig a mult tanév végén (1912. máj.) ünnepelte 100-ik évfordulóját. S ezek a számok sokat jelentenek olyan országban, a hol az iskolás gyermekek a „hazai történelmet" a XVII. századdal kezdik. Főként e tanintézetei révén azonban a jelen nemzeti és egyházi életben is kimagasló szerepet visz e városka. Az előbbit illetőleg elég annyit megemlíteni, hogy a legutóbbi elnökválasztás győztese a princetoni egyetem egykori népszerű igazgatója (presidense) és még most is princetoni lakos. (Soha olyan lelkesedést nem láttam még, mint mikor a választás éjszakáján az ezernyi diákság fáklyafény mellett nagydob-szóval kitódult a város szélén levő „bungalow"-1 Az amerikai mérték szerint.