Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1913 (56. évfolyam, 1-51. szám)

1913-01-05 / 1. szám

tatasban esett hibákat igyekezte kitörleni és az alkal­matlan szólások formáit szebbre változtatni". Még két dolog érdemel figyelmet: Sz. Molnár Albert „a részek­nek rövid sommájokat elejekbe irta: az azon egyértelmű (Parallellus) szentirásbéli helyeket a szélire felirta" to­vábbá a „soltárokat .... szabta franczia nótákra és a Biblia mellé ragasztván, itt nyomattatta ki legel­sőbben". I. Rákóczy György, Bethlennek mind buzgósá­gára, mind tevékenységére nézve legméltóbb utóda, a háborúknak zajában is építeni igyekezett, figyelmét tudva­levőleg a Biblia állapota sem kerülte ki. Atvizsgáltatta „a sidó és görög nyelvekhez jól tudó emberek által az egész Szentírást", czélja az volt, hogy a szövegnek helyesbítése után kellő számú könyvet adjon a hívek kezébe. A Nagyváradon külön e czélból fölállított nyomda meg is kezdte munkáját, de a II. Rákóczy György sze­rencsétlen háborúja ezt is tönkretette. „Váradot Ali basa 1660- 27 augusti megvéve az holott 4000-nél több exem­plárok vesztek el." A nyomda még a vár megszállása előtt Kolozsváron keresett menedékhelyet, a hol aztán a munkát be is fejezték 1661-ben. A XYI. század magyar Bibliájának munkásai közül vállalkozó szellemével és sokoldalú tehetségével Tót­falusi Kis Miklós (1640-1702) vonja magára a figyel­met : nyomdász, betűmetsző és író egy személyben. Egy darabig Fogarason tanító volt, a honnan Hollandiába ment, legközelebbi czélja ugyan az volt, hogy Tófeus Mihály akkori püspök megbízásából az ott nyomás alatt lévő és a református status által megrendelt bibliakiadás korrektúrájára felügyeljen, de az ekkoriban mintegy húsz­esztendős fiatalembert tulajdonképen még sem ez vitte olyan messze hazájától; valami bizonytalan vágy von­zotta az iskolamestert a nyomda felé. Amsterdamban csakhamar kitűnő szakismeretet szerzett úgy a nyom­dászat, mint főképen a betűmetszés terén. Nevét csak­hamar az egész Európában megismerték. Bod Péter sze­rint „mind az ángliusok, mind a franczíák stb. hozzá kezdettek járni a mesterségnek megtanulására az hon­nan . . . meg kezdett pénzesedni". Mindenfelől meg­rendeléseket kapott, azt mondják még a pápától is. Tótfalusi most minden erejét a magyar Bibliának szen­telte. Tervét hamarosan megvalósítván, a magyar Biblia Bod Péter szerint már 1685 készen volt, a kész pél­dányokkal jött vissza hazájába. „Ez a Biblia, így tájé­koztat Bod Péter, oly kicsiny, hordozható formában, kedves betűkkel, tiszta, vékony papirosra, hiba nélkül vagyon nyomtatva, hogy akkor még az idegen nemzetek is csudálták." Ámde Tótfalusi dicsősége nem sokáig tartott, kiadásában eszközölt javítgatásai miatt megindult ellene a vádaskodás, a mi sok zaklatásnak és keserű­ségnek volt forrása. Két munkában is mentegette magát. („Apologia Bibliorum" és „M. Tótfalusi Kis Miklósnak, maga személyének, életének és különös cselekedeteinek mentsége.") Mint nyelvbúvár „Ratiocinatio de Ortho­graphia" czímű munkájával szerzett érdemeket, ebben „nagyjából azokat az elveket vallja, a melyek ma is irányadók". A csalódások 52 éves korában sírba vitték. Bod Péter kimerítően vázolja a Komáromi Csipkés György debreczeni professzor Bibliájának különben is­meretes sorsát Röviden tekintsük át idevonatkozó sorait. „Megszükölvén Magyarországon a Bibliának exemplárja, annyira, hogy pénzen sem lehetne találni, azon gondol­kodtanak az ekklézsiák, hogy valamiképen az exemplá­rokat megszaporíthatnák. Minthogy az eredeti nyelven igen fontosán vágynák sok dolgok kitéve, melyeket magyarul oly hathatósan nem fordítanak . . . megparan­csoltatott ez három férfiaknak, ki az eredeti nyelveket igen jól tudták Becskeházi Istvánnak, Kisfalvi Tamás­nak és K. Csipkés Györgynek, hogy ezt a munkát vál­lalják." A megbízottak közül a két előbbi elhalván, Csip­kés György maga végezte be a munkát. A század végén uralkodó politikai zavarok hosszú időn át akadályozták a kinyomatást, még azután is, hogy a debreczeni egyház a szöveget Leydenbe megküldte volt, késlekedett a munka „minthogy úgy a munkásokra, mint a papirosra sok pénz kellett, mondja Bod, melyeket háborús időben elküldeni nem lehetett, azért ez az igyekezet csak füstbe ment". A békésebb idők beálltával a „debreczeni közön­séges jóra vigyázó Magistratus" vette megint ez ügyet a kezébe. Mikor azonban az első szállítmány a határra érkezett, az udvar azt lefoglaltatta s megvizsgálás végett Erdődi Gábor egri érsek „censurája alá .bocsátatta". A jezsuiták vizsgálták meg. A vizsgálat eredménye ez „találtak ily hibákat: 1. Tóbiás könyvét (a fordító) el­hagyta, sőt más apokrifus könyveket is 2. Mathe XXVIII. 19. rosszul van fordítva" nevébe helyett: nevére. „Ez a fordítás ellenkezik, úgymond, a Heidelbergi Kátéval, sőt az egész keresztyén vallással is." A debreczeniek kérelmezésének III. Károly 1723-ban kelt rendelete volt az eredménye, mely a javítás feltétele alatt elrendelte a lefoglalt könyvek kiadását. Az idevonatkozó szavak elég zordak, Bod Péter szerint így hangzanak: „Deb­reczen városa kötelezze magát mind a keresztség for­májában s mind az egész Bibliában esett hibáknak és fogyatkozásoknak megigazitásokra egy hónap alatt mind maguknak, mind posterioritásoknak minden javoknak elvesztések alatt,' a melyek konfiskáltathassanak meg­erősítvén ezen reverzálist a város pecsétjével". Tudjuk, hogy a római egyház embereit ez sem elégítette ki, a kezük alatt levő példányokat elégették. A Hollandiában maradt könyvek csak 70 esztendő múlva érkeztek Deb­reczenbe. A sok fáradságnak, munkának és áldozatnak meddő­sége világosan beszél a hazai evangéliumi egyházak hely­zetéről a XVIII. században. Nem volt Biblia, „Annyira elszükiiltenek az exemplárok, hogy négy-öt aranyan is alig lehetne egyet venni", mondja Bod. Mint annyiszor, úgy most is a külföldi protestánsok, első sorban a hol­landi hitrokonok siettek a magyar protestánsok segít­ségére. Az utrechti tanárok „azt cselekedték, hogy annak a nemes hazának kegyes . . . tagjait hitek sorsán

Next

/
Oldalképek
Tartalom