Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1913 (56. évfolyam, 1-51. szám)
1913-11-02 / 44. szám
látjuk a közölt érdekes levelezés alkalmából. Eles polemikus czikk is van benne a szerkesztő (Kovács Sándor) tollából Sztehló Kornél ellen, a ki a folyóiratban megjelent Máriára vonatkozó költeményt nehézményezett. Ez alkalomból kifolyólag van a lap elején egy „Krisztus anyja" czímű szép Szabolcska-költemény és a fent említett czikk püspökünk tollából. A Vasárnapi Újság legutóbbi (okt. 26-iki) száma is gazdag, változatos tartalommal és nagyon szép képekkel jelent meg. Ajánljuk e régi családi lapot olvasóinknak. EGYHÁZ. Lelkészválasztás. A kalcaslomniczi ev. gyülekezet a Székely Gyula esperes-lelkész nyugalomba vonulásával megüresedett papi állásra 79 szavazattöbbséggel Rátz Károly Ágoston budapesti fasori segédlelkészt választotta meg. Főgondnok-beiktatás. A marosvásárhelyi egyházközség október 26-án díszközgyűlés keretében iktatta be az egyhangúlag újból főgondnokká választott Bernády György dr. főispánt. Tótfalussy József egyházmegyei főjegyző méltatta a főgondnok érdemeit és kérte, hogy az egyházközség iránt eddig is tanúsított jóindulatát továbbra is tartsa meg. Egyházmegyei közgyűlés. A kolozsvári egyházmegye október 15-én tartotta közgyűlését, melynek főpontja az új tisztikar hivatalába való beiktatás volt. Barabás Samu, az új esperes, hosszabb székfoglaló beszéddel köszöntött be, főleg a belmissziói munkásságra hívta föl szolgatársai figyelmét. A tetszéssel fogadott programmbeszéd után megállapították az egyházi törvényeken kívánatosnak mutatkozó változtatásokat és javaslatként felterjesztették az igazgató-tanácshoz. Ebben a javaslatban legfontosabb az, hogy a papválasztásnál a kandidáczió és próbaszónoklat visszaállítását indítványozzák. Egyházkerületi képviselőkül megválasztották Váró Béni kolozsvári kir. tanfelügyelőt, Herepei Gergelyt és ifj. Péter Károlyt. Reformácziói emlékünnepek. Mindenütt voltak széles e hazában. Ref. ünnepünk nincs, az október 31 nem piros betűs nap. A gyülekezetek előtte való vasárnapon tartották meg, az iskolák aznap. A budapesti templomokat ezen a napon a tanuló ifjúság foglalta el és úgy itt, mint másutt is minden tanintézet megemlékezett a nap jelentőségéről. Nem is emlékezhetünk mindazokról külön, a kik ünnepélyeik programmját nekünk beküldötték. — A ref. theol. akadémia d. u. 6 órakor tartotta ünnepélyét a Kálvin-téri templomban, Hamar István tanár mondott emlékbeszédet Gócza József és B. Pap Lajos theologusok imádkoztak, Muraközy Gyula költeményt olvasott és az énekkar is közreműködött Kálmán Farkas vezetése mellett. — A Baár-Madas felső leányiskolában és nevelőintézetben dr. Pruzsinszky Pál tartott ünnepi beszédet és az intézeti növendékek szereplése tette változatossá a műsort. — A Bethlen Gábor-kör a Deák-téri templomban gyűlt össze, a hol B. Pap István tanár imát mondott és Baffay Sándor lelkész prédikált. — A budapesti ref. főgimnáziumban is szép ünnepély volt, a melyet most is a konfirmált ifjak köre rendezett. Templomavatás. A számos falvi ref. egyház új templomát okt. 26-án avatták fel. Előimát Barabás Samu esperes, alkalmi beszédet és felszentelő imát Kenesseg Béla dr. püspök mondott. ISKOLA. Ludmann Ottó, az eperjesi tanárkar nesztora, most töltötte be szolgálatának 50-ik évét (még ilyen tanár is van!). Meleg, szeretetteljes ünneplésben volt része. Tanítók Fürdője R.-T. megalakulása. A hazai tanítóság olcsó árszabású, társadalmi gyógyfürdője, üdülő-és nyaralóhelye szervezése érdekében előbb indított s úgy a tanítóság, mint általában a nagyközönség részéről a legmelegebb pártfogásban részesített mozgalom, mint illetékes helyről értesülünk, igen szép eredménnyel befejezés előtt áll, a mennyiben az ezen intézményt létesítő: Tanítók Fürdője Részvénytársaság ez évi deczember hó 27-én minden kétséget kizárólag megalakul. Biztosítják ezen sikert egyrészről az eddigi részvényjegyzések tekintélyes létszáma, másfelől a megvételre és további kiépítésre kijelölt székelyudvarhelyi Szejke-fürdő eladó tulajdonosaival létrejött azon megegyezés, hogy a fürdő vételáráig esetleg még fennmaradó részvényeket eladók le fogják jegyezni és hogy jogot adnak továbbá a 45 holdnyi fürdői területből örök áron eladandó 100—200 négyszögöles villatelkekre való parczellázásra. A 26 K-ba kerülő és 2 K-ás havi részletekben is az Udvarhelymegyei Takarékpénztárba Székelyudvarhely fizetendő részvényekből még jegyezhet, nemkülönben a villatelkekből is foglalhat le bárki tetszése szerinti mennyiséget Gyerkes Mihály ig.-tanítónál Székelyudvarhely. Felhívás tandíjmentes helyek betöltésére. A Magyar Tanügyi Intézet az általa vezetett, miniszterileg engedélyezett kereskedelmi szaktanfolyamra negyven tandíjmentes férfi- ós nőjelentkezőt vesz fel, a kik közül 20 növendék a nappali, 20 pedig az esti kurzusra járhat be. Felvesz a tanfolyamra 40 féltandíjmentest is. A tanfolyam czélja, hogy azok, kiknek nem állott módjukban, hogy felső kereskedelmi iskolát végezzenek, a kereskedelmi életben legszükségesebb ismeretekre kiképeztessenek és így megfelelő irodai alkalmaztatáshoz juthassanak. Főbb tantárgyak: könyvvitel, magyar-német kereskedelmi levelezés, irodai munkálatok, számtan, gyorsírás, gépírás, helyesírás és szépírás. Folyamodványok a Magyar Tanügyi Intézethez, VII., Rákóczi-út 60. sz. mielőbb beküldendők. Kérvényekhez a születési, utolsó iskolai és szegénységi bizonyítvány csatolandó. A tanítás november 15-én kezdődik és öt hónapon át tart. A debreczeni egyetem. Úgy volt, hogy a reformáczió emléknapján lesz alapkőletételi ünnepélye hálaadó istentisztelettel (? !) kapcsolatban. De elhalasztották. A „L. E." mondja: sokan gondoltak arra, hogy a két dátum nem fér össze egymással. Szép, hogy gondoltak erre ! — A kerületi elnökség vezetése mellett a tanárkar járt a miniszternél és arra kérte, hogy a már meglévő három fakultás a jövő tanévben egyszerre (és nem szukczesszive) megnyíljék a kerület által felajánlott ősi kollégiumban. Ez a „városiaknak" nem nagyon tetszik. Hiszen ők különösen az orvosi fakultás mellett kardoskodtak és bizonyára félnek, hogy ennek felállítása majd nagyon hosszú időre elhalasztódik. Felhívás. A szentendrei ref. polgári fiú- és leányiskola Haladás önképzőköre, mely most alakult meg, kéri a jóakarókat, hogy pénz- és könyvadományokkal támogassák a kört s annak könyvtárát. A könyvek portóját kész a kör megtéríteni. — Ez az egyetlen ref. polgári iskola. Ez is egy öt nyelvű, öt felekezetű helyen. Az egyház kicsiny és szegény. Most épít templomot. Az egyház és iskolája a meg nem szűnő támadások közt csak úgv tarthatja meg poziczióját, ha magas művelődési ténye-