Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1913 (56. évfolyam, 1-51. szám)

1913-10-05 / 40. szám

PROTESTÁNS EGYHÁZId SKOLAI LAP Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal : IX., Ráday-utcza 28., a hová a kéziratok, előfizetési és hirdetési díjak stb. küldendők. Laptulajdonos és kiadó : A KÁLVIN-SZÖVETSÉG. Felelős szerkesztő: BILKEI PAP ISTVÁN. Társszerkesztő : pálóczi Horváth Zoltán dr. Belső munkatársak : Böszörményi Jenő, Kováfs István dr., Sebestyén Jenő, Tari Imre dr. és Veress Jenö. Előfizetési ára: Egész évre: 18 kor., félévre: 9 korona, negyedévre : 4 kor. 50 fillér. Kálvinszövetségi tagoknak egy évre 12 korona. Hirdetési díjak: Kéthasábos egész oldal 40 K, fél oldal 20 K, negyed oldal 10 K, nyolczad oldal 5 K. TARTALOM. Az Élet Könyvéből: A tanítványok diadala. Böszörményi Jenő. — Vezérczikk : Visszapillantás. P. — Krónika: Keresztyén Munkásszövetség. Egy zöld könyv. — Táreza: A Presbiteri Világszövetség- aberdeeni zsinata. XV. Dr. K. í. — Belföld: A nyugalmazott lelkészek jogviszonyai. I. Dr. Benedek Zsolt. Csendes jegyzetek. Csányi Sándor. Az 0. R. L. E. gyűlése és a belmissziói kurzus. Referens. — Misszióügy: Lelkigondozás. Kolozsváry Lajosné. — A mi ügyünk. — Irodalom. — Egyház. — Iskola. — Egyesület. — Pályázatok. — Hirdetések. Az Élet Könyvéből. A tanítványok diadala. — A II. belmissziói kurzust bevezető bibliamagyarázat. — „Visszatére pedig a hetven tanítvány örömmel, mondván : Uram, még az ördögök is engednek nekünk a te neved által ! Ő pedig monda nékik: Látám a sátánt, mint a villámlást lehullani az égből." Lukács ev. 10.17—18. Az ország minden részéből való mostani összegyülekezésünknek különös szépséget és jelentőséget ad az a körülmény, hogy annak résztvevői, ha nem is világszerinti méltóságnak, de mégis méltóságnak hordozói, a mely kifejeződik a magasztos hivatás nagyszerűségében, a küldetés fenségében, az alázatos szolgálat hatalmában és végül az egyes lelkek boldogságáért, a krisztusi élet földi megvalósulásáért vívott szakadatlan küzdelemben. Már maga ez a tény is eléggé illusztrálja az ilyen méltósággal felékesíttettek: palástos férfiak együtt tanácskozásának jelentős voltát; hát még ha arra gondolunk, hogy ez együttlakozásunknak milyen felséges kihatásai lehetnek, a melyek által még a jövő református egyháznak legdicsőbb diadalait is előkészíthetjük. A gyermeki és ifjúi léleknek, a mi gyermekeinknek és ifjainknak: a jövő Magyarországának ereje, boldogsága attól is függ, hogy mekkora szeretetet sugároztatunk mi reájuk és hogy milyen úton-módon tárjuk fel előttük az Istennel való összeköttetés áldásait és a krisztusi szabadítás evangéliumát. És mostani belmissziói kurzusunk, a mikor a gyermek- és ifjúsági belmissziói munkát kívánja bemutatni a megvalósulás mikéntjében, egyúttal feleletet ad arra is, hogy kitűzött eszményünk és reménységünk megvalósulásához hogyan juthatunk közelebb. Mindezeket így tudva, a régi zsoltári énekkel kiáltjuk : „íme, mily jó és mily gyönyörűséges, a mikor együtt lakoznak az atyafiak; . . . oda küld áldást az Űr és életet örökkéu

(133. zsolt 1. és 3. v.). Azt az áldást azonban, a melyet itt nyerünk, hazavisszük otthonunkba, gyülekezeteinkbe és megosztjuk azokkal a szeretteinkkel, a kiket nekünk adott az Úr; az a vágyunk, hogy itteni tapasztalataink életté váljanak, a melyből egyháznak és nemzetnek egyaránt nyeresége leend. Es mostani összegyülekezésünk tanácsadó bölcseségét annál nagyobbra kell értékelnünk, minél mélységesebben érezzük, hogy a XX. század mozgalmas életében, megváltozott viszonyai között mindig nehezebbé válik az igehirdető hivatása; mert nagy akadályokkal, komoly ellenfelekkel, sőt csatára kész ellenségekkel is meg kell vívnia a harczot. Azok, a kiknek vállain nagy felelősség van, mert vezetés bízatott reájuk; vagy pedig olyanok, a kik sok ezerek gondolkozására befolyást gyakorolnak mint írók, művészek, tudósok, tömegvezérek, vagy társadalmilag szereplők, gyakran elbizakodottan és elszántsággal hirdetik, hogy a XX. század felvilágosultságának és tudományos világnézetének csúcsaira feljutva, az evangélium igazságai értéktelenekké válnak; a nép pedig, a nagy tömeg, a vezetett, nem sokat tépelődik, hanem enged a csábító szó varázsának és elszakad azoktól az evangéliumi eszményektől, igazságoktól, a melyekben apái még boldogságot találtak. Azután ott van a XX. század életének sok sötét vonása, sok szomorú valósága, a melyen segíteni különösen is hivatásunk volna. A hitetlen bölcsész (Nietzsche) gúnyolódva mondja, hogy a ki a legmagasabb hegyekre hágott: az nevet minden szomorú valóságot; a ki azonban krisztusi magaslatok világát járja: az nem hideg5 közönyös szívvel megy el azok mellett, hanem gyógyításra, fáradozásra kész lélekkel, ebben is Megváltója nyomdokain haladva.