Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1913 (56. évfolyam, 1-51. szám)

1913-09-21 / 38. szám

A missziói és szocziális munkák hivatalos szervezése.* • A pesti ref. egyházmegye lelkészértekezletén merült fel ez az észme. Forgács Gyula péczeli lelkész gondolata azonban némely 'oldalról megértésre nem talált, más oldalról ellenzők is akadtak. A gondolat nagyon is új á" lényégé az, hogy a missziói ügyeknek legyen valamelyes hivatalos fóruma, a mely irányít,, mozgat s minden jó és az egyház érdekében álló belmissziói munkát hivatalosan is felügyel, vezet és esetleg szervez is. Forgács Gyula nem fejtette ki az eszmét s inkább arra gondolt, hogy egyes lelkészek ne akadályozzák meg mások munkáját. Nézetem szerint más oldalról kell megfogni a kérdést s alulról alapozni meg akkép, hogy a lelkészek, gondnokok, tanítók s a presbitérium kötelességeit kell kiszélesíteni. A mint ki van mondva az egyházi törvényekben, hogy például diakonissza-intézetet állít fel az egyház egyeteme, épen úgy kimondható az is törvényileg, hogy a cura pasloralis, a lelkigondozás, az úgynevezett evangélizáczió s ennek keretében a vasárnapi iskola, konfirniandus- vagy bibliakör, ifjúsági és nőegylet, leányok, asszonyok körének megalakítása, az ev. diákmozgalom, cserkészmozgalom elősegítése stb., azután az egyháztársadalmi munkák (alkoholizmus, szerencsejátékok, tüdő-Vész, egyke, leánykereskedés elleni küzdelem) a nép gazdasági erősítésére szolgáló intézmények (kertészet, gyümölcsészet, ^méhészet, háziipar, szövetkezetek a maguk legkülönfélébb fajaiban, gazdakörök stb.) kezdeményezése, létesítése: a lelkész, gondnok, tanító és presbitérium elsőrangú kötelességei közé tartoznak. így fogom fel én Forgács Gyula indítványát s az volt az ő intencziója is, hogy mindezeknek valamelyes formában a törvénybe való iktatása felkeltené a kötelességtudást s a bizalmat a missziói munkák iránt és a lelkészek nem húzódozhatnának attól s nem ellenezhetnék, hogy ha valaki az egyház kebelében ezen munkák közül valamelyiket megkezdi; nem mondhatná, a mint egy lelkész nyilatkoztatta ki, hogy .,az ő útja a parókhiától a templomig s vissza vezet, azonkívül s azon túl semmi köze máshoz", mert íme kötelességei között ezek a munkák is (legalább exemplicative) fel vannak sorolva. És ha az ilyen maradi, kritizáló s csak hangoskodó lelkészek legalább a templomban csinálnának belmissziót, * Bizonyára sokan fogják érdeklődéssel olvasni ezt az eszméltetö ,és konkrét javaslatokat is tartalmazó czikket. Az illető, a ki irta, igazán szereti a belmissziót. A czikk most, mikor már kongresszusokat is tartunk ebben az ügyben és a törvényrevizió küszöbén állunk, időszérü. Megérdemli, hogy komolyan foglalkozzunk vele. Nálunk a belrnisszióvál foglalkozni gyakran ügy divatos, hogy hozzáértés, szeretet és kímélet nélkül ledorongolunk mindent, a mi nem szájunk íze szerint való. A czikkezflvel nem mindenben ertünk egyet. De egy nagy igazság van az itt elmondottakban, iS

az t. i., hogy nálunk ezidő szerint ;csak az egyház égisze alatt, ennek teljes támogatása mellett indulhat meg igazán ós lendülhet fel a belmisszió dolga.' * SzerJc. de ott se csinálnak, sőt az ilyenek gyülekezetei rendszerint üres templomuk sivárságában sorvadnak el, mert ő ugyan elvégzi kötelességeit: keresztel, esket, temet és ünnepnapokon prédikál, hát ki köthet bele, hogy a gyülekezettel egyébként nem törődik. Azt, hogy mi, hol és miként történjék, természetesen a helyi viszonyok határoznák meg, de hogy mindezen munkák közül a lelkésznek kötelessége legyen valamit tenni, a tanítónak, presbitériumnak pedig ebben segédkezni: azt senki nem ellenezheti. Igaz, hogy a mint Szabó Aladár ugyanazon alkalommal helyesen kifejtette: a belmissziót létrehozó profetikus szellemet senkibe nem lehet belediktálni. De igenis lehet a lelkészt kötelezni arra, hogy működése a prédikáczió és a sakramentumok kiszolgáltatásának körén túl is terjedjen. Nos és ha egyszer a megszélesbített teendők kötelességgé tétettek; akkor joga van az esperesnek ezt ellenőrizni, a munkák megindítását követelni s az megint természetes, hogy joga lehet az e téren hanyag lelkészt, tanítót, gondnokot, presbiteri az egyházmegyei bíróságnak felelősségre vonni. Ki kell hát építeni alulról felfelé a belmissziói munka szervezetét, épúgy, mint p. o. az oktatás és nevelés ügyét. Ebből az következik, hogy az egyetemes egyháznak kell lenni olyan hivatalos és hivatások szervének, a mely mindezen munkákban segédkezet, útmutatást, irányítást tud adni és a mely az egész országra vonatkozó bélmissziói és egyházi szocziális munkát kézben tartja. Leghelyesebbén volna olykép megoldani, hogy a konvent kebelében állandó, kellően dotált, hivatalos előadók állíttatnának be és pedig : 1. A belmissziói előadó; 2. a szocziális és gazdasági érdekű munkák előadója; 3. a külmissziói előadó. (Egyelőre egy is elég lenne ! Szerk.). 1. Az első hatáskörébe soroltatnék a belföldi szórványok és missziói területek gondozása, felügyelete s mindaz, a mi a hívek lelkigondozására vonatkozik, mint a vegyesházasok ügye, vadházasságok megszüntetése, a vasárnapi iskolák, konfirmandus, ifjúsági, leány-, nőegyletek, énekkarok szervezése, szóval a szorosan vett belmissziói munka gondozása, irányítása és felügyelete, az úgynevezett evangélizáczió. 2. A második előadó hatáskörébe tartoznának a szélesebb körű egyháztársadalmi munkák (kivándorlás, egyke, alkoholizmus, szerencsejáték, tüdővész, leánykereskedés elleni küzdelem, munkásügy stb.) és a hivek gazdasági erősítésére szolgáló munkák (háziipar, szövetkezetek, kertészet, méhészet, gyümölcstermelés stb.) kezdeményezése, irányítása, szervezése, gondozása, felügyelete. 3- A külmissziói előadó a külföldi szórványok, a külföldi nagy városok (Bécs, Berlin, Páris, Prága stb.) reformátusainak lelkigondozására vonatkozó ügyekben (parókhiák szervezése, lelkipásztorok beállítása stb.) és az amerikai, romániai, horvát-szlavonországi, boszniaherczegovinai reformátusok ügyeiben volna hivatalos orgánum.