Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1913 (56. évfolyam, 1-51. szám)

1913-09-07 / 36. szám

KRÓNIKA. Ebresstgetés. „Adtál uram esőt, de nincs köszönet benne", szokták mondani egy-egy ártalmas zivatar után. Ilyenformán sóhajthatunk fel mi is, ha olvassuk azokat a czikkeket, a melyek mostanában egyes lapok és folyóiratok hasábjain velünk, magyar protestánsokkal foglalkoznak. Volt részünk az „agyonhallgatásban". De azokban a czikkekben, a melyek dolgainkról a „Nyugatiban megjelennek, igazán nincs nagy köszönet. Azoktól az íróktól, a kik velünk ott foglalkoznak, a mi dolgaink megértését, méltánylását illetőleg nem sokat várhatunk. Nem nagyítunk, ha azt mondjuk, hogy e tekintetben egész világ választ el tőlük. Most legútóbb Móricz Zsigmond, egyik legdivatosabb, legkapósabb írónk bocsátott közre egy „tükördarabokhoz" hasonló czikket a Nyugat vezetőhely én (!), a melyben a magyar protestantizmus problémájával foglalkozik. Bizonyos jóindulat kiérzik ebből. Úgy tetszik, mintha ez adta volna kezébe a tollat és ebből kifolyólag kritizálna bennünket és sorolná fel egyházi életünk bajait. A legnagyobb hibának tartja, hogy nem értjük meg a modern élet igazságait, hogy a prot. lelkész kényelemszeretetből, biztosított exisztencziája mellett előálló közönyösségből, rendkívül rossz lelkésziskolai képzése miatt is egészen el van idegenítve a néptől. A nála megszokott gorombasággal mondja, hogy a prot. iskolákban az az úzus, hogy a negyedik gimnáziumban kiselejteződik a diákság, a tehetetlenje megy tanítóképzőbe, az érettséginél ez megismétlődik: az éíetharczra képtelenje megy a papképzőbe, a hol „száraz abrakot0

(szerinte minden theológiai tudomány ilyen) kell rágnia. Pedig, Móricz szerint, addig, míg valami más, újabb szervezet nem jön, szükség van az egyházra, a vallás „jótékony narkózisára" a létproblémák irtózatos gyötrelmei között s azért is, mert „ha az egyház varázsa megszűnik, az ember rögtön a legképtelenebb miszticzizmusok bázisa után rohan". Frivol, hideg és szeretetlen kritika! De, azt hisszük, ez sem minden haszon nélkül való reánk nézve. Elvégre az ökölcsapás kellemetlen, de néha kevésbbé veszedelmes, mint a czirógatás. Ébresztgető hatása legalább is nem vitatható el! Egy kérvény. Száz özvegy ref. papné intézett „nyílt kérést" a L. E -ben dr. Baltazár Dezső püspökhez, a mely egyházi életünk égő, nyílt sebét tárja fel. 600 korona nyugdíjuknak 1000 koronára való felemeléséért zörgetnek. Reámutatnak arra, hogy vasúti őrök özvegyei is 700 koronán felül kaphatnak nyugdíjat. Bizonyára meghallgatja és megszívleli e jajkiáltást az, a kihez intézték és meghallják majd mindazok, a kik ebben az ügyben tanácsot ülnek ós határoznak. De hát azok az özvegy papnék, a kik még ennyit sem kapnak?! Egyszer, úgy tudjuk, összeírták Őket azzal a bíztató ígérettel, hogy a „valamicskéhez" meg kapnak valamit. Ezeknek a „nádszál papnéknak", a kik talán már nincsenek is százan, kérését is ajánljuk a tanácsban ülőknek kegyeletes figyelmébe! A „néppárt1

1

, A „néppárt" múltjáról és jövőjéről írt Haller István országgyűlési képviselő hat vezérczikket az „Alkotmány"ban Nem politizálhatunk, de egy-két megjegyzést nem hallgathatunk el erre vonatkozólag. Felsorolva a néppártnak a múltban teljesített szolgálatait, érdeméül tudja be, hogy fellépése óta „eltűnt az a hang, az a durva gyűlölködő modor, a mely vallásos és főképen katholikus ügyekkel szemben otthonos volt már a magyar parlamentben és sok próbálkozásnak szegte szárnyát, sok gondosan ápolt reménykedésnek vágta útját az a tény, hogy van egy párt, a mely a parlamentben és ezen kívül meg fog ragadni minden eszközt, hogy a kísérleteket sikertelenekké tegye és a reményeket eloszlassa". Ezeket a szavakat, a melyek ott aláhúzva jelentek meg, jó lesz megszívlelnünk. A czikksorozat ezzel a felhívással végződik: „Szervezzük sürgősen és országszerte a néppártot!" A szervezés lényeges eszköze, a czikkíró szerint, a választói jogosultsággal bíróknak ós ezek közül különösen az új törvény folytán az alkotmány sánczaiba bejutó hat-hétszázezer „iij választónak" politikai nevelése. Nem tudjuk, milyen eredményekre vezet majd ez a nevelés, de úgy hisszük, hogy a néppárti választók politikai neveltsége eleddig nagyon rossz osztályzatú volt. De e tekintetben egy párt sem veheti ajkára a dicsekvés szavait. Szomorú tapasztalatunk, hogy egy-egy képviselőválasztás, vagy más hasonló politikai ténykedés sok jó reményre jogosító vetésünket tarolja pusztává. Régen kísért már a „protestáns néppárt" szervezésének gondolata. Bár ne lenne soha szükség reá ! De arra, azt hisszük, nagy szükség van, hogy a jövő esélyeivel szemben ne gubózzuk be magunkat, hanem népünket az élő s nyomtatott szó és mindenek felett hű pásztorkodás s szoeziális tevékenység segítségével az igazi „jó polgárkodásra" neveljük. TÁRCZA. A Presbiteri Világszövetség aberdeeni zsinata. XI. A zsinat június 23-iki ülései. A hétfői nap folyamán a rendes kerékvágásban folytak az ülések. A délelőtti ülésen parázs kis vita kerekedett egy tervbevett világkonferenczián való részvétel körül, majd a hitvallások kérdését tárgyalták. A délutánt az európai kontinens küldötteinek szentelték. Este hatalmas arányú vallásos összejövetel keretében napjaink főbb problémáit tárgyalták. A délelőtti gyűlés folyamán elhatározták, hogy meg-