Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1913 (56. évfolyam, 1-51. szám)

1913-09-07 / 36. szám

kes munkások, hogy nélkülözheti a maga romlandó kerítéseinek építésénél a „bibliások" hathatós segítő munkáját'? Azt hiszem, nem tévedek abban a véleményemben, hogy a szabadkőművesség nagyon igénybe veszi a testvérek szellemi és anyagi áldozatos munkáját. Megkívánja tőlük, hogy teljes erővel álljanak az általa képviselt specziális eszmék szolgálatában. Es a mi egyházi életünknek sokszor csak erőhulladékok jutnak. És kérdem tisztelettel, nem szegénységi bizonyítvány-e a keresztyénségre és közelebbről a mi magyar ref. egyházunkra nézve az a felfogás, mintha ennek keretén belül egész szívvel teljesített odaadó munkával, áldozatkészséggel nem lehetne a közjót is építő szolgálatot végezni? De hallom a választ: viribus unitis többet lehet cselekedni, különösen a katholiczizmus hatalmas szervezete ellen gyengék vagyunk; meg azután a bibliások bizonyára abban a véleményben vannak, hogy ott a szabadkőművesek, a „szabadgondolkodók" között jó szolgálatot tesznek a ker. vallás ügyének bizonyságtételükkel, az első nagy Szabadkőműves tanításainak és példájának prédikálása által. Nem vagyok olyan elfogult, hogy azt mondjam: ezek az argumentumok teljesen értéktelenek. De mindezekkel szemben odamutatok Jézus példájára, a ki jött szeretni és megváltani a világot, de földi életében, egy-két kivétellel, csak Izrael sebzett juhait gyógyítgatta. Nem markolt sokat. Isteni doxája ott tündökölt övéi körében. A „hitünk cselédeire" vonatkozó utasításnak is, úgy hiszem, megvan a maga igaz, emberies értéke szolgálatunk irányításánál. Annak hangoztatása pedig a bibliás szabadkőművesek részéről, liogy a szervezet nem a prot., hanem csak a dogmatikus ellen harczol, legalább is kétséges értékű előttünk, midőn sok szimptoma azt mutatja, hogy nálunk a szabadkőművesség a fürdővízzel együtt a gyermeket is kiöntötte. Mondám, hogy az a dogma náluk, hogy nincs dogma és ennek propagálásában nem kevés ízléstelenséget, durva kíméletlenséget és nagyfokú, furor theologicushoz hasonló türelmetlenséget tapasztalunk. Akárhogyan irgetjük-forgatjuk a dolgot, rájövünk arra, hogy keresztyénség dogma nélkül nincs. A ki ezt állítja, az a maga keresztyénségén üt halálos sebet. A keresztyénség nagyszerűsége természetesen épen abban áll, hogy egész tartalmát össze lehet foglalni egy-egy gyúpontként megjelenő szentencziába, a melyben speczifikus fénye a maga teljes erejében tündöklik. De ez a gyúpont ott abban a körben, a hol a bibliás szabadkőműves prédikált, mint szemsértő nincs meg; erőtelen, színtelen, habarcsszerű keresztyénség mely ott megjelenik. Olyanforma, mint a minőt egy-két szocziáldemokrata enged meg magának nálunk, a ki hajlandó nagy kegyesen némi vállveregető jóváhagyással kísérni a „sápadt názáretinek", mint első szocziáldemokratának néhány szája íze szerinti mondását. Az ilyen keresztyénség sok mindenféle tetszósszerinti jelzésű kategóriába sorozható, de a kálvinistába bizonyára nem. Ennyi dogmatizmus fényűzéséhez elvégre nekünk is van jussunk. De még egy ellenvetést hallok (többre felelni most nincs terem). Lásd a szabadkőművesség világszövetség: imponáló jelenség a darabokra töredezett prot. egyházakkal és közelebbről a nem épen bőséges esztendőknek örvendő magyar kálvinista egyházzal szemben 1 De hát sok szó esik mostanában „a magyar protestantizmus problémájáról". Ellenségeink jobbról is, balról is, úgy ítélik és ebben van is némi igazuk, hogy élettelenek vagyunk, megszűntünk lenni, a mik voltunk. Es csalogatnak bennünket jobbról is, balról is. Azt mondják: néked magyar protestantizmus valami nagy „lendületre", elhatározásra, megújulásra van szükséged, ha élni akarsz és tényező óhajtasz lenni a nemzet életé.ben. Es felhangzik a hívogató szózat: miért fagyoskodol egyedül, távol az apai háztól, a fészektől, a mely a tied, nem okos dolog-e ma. a farkasfajzat ivásának idején összébbseregleni a juhoknak („Magyar kultura"). — Légy forradalmár, jöjj velem rombolni újból régieket, mondja a másik. (Világ, Nyugat stb.). Hova menjünk ? Az Útra, a melyről sok tekintetben letértünk. Se jobbra, se balra — egyenesen előre! Ezen az úton jelzőtáblák vannak. Evangéliumi hitünkhöz való szilárd, törhetlen ragaszkodásra, ebből folyó szövetkezésre, önfeláldozó kemény munkára hívnak fel bennünket. És azután: nem leszünk erőtelenek, nem leszünk egyedül — jön utánunk nagy sereg! P. „Adjatok, adjatok, a mit Isten adott." * — Levél a szerkesztőhöz. — Kedves Szerkesztő Úr! Többször készültem már megszólalni becses lapjukban, mely nekem régi, kedves ismerősöm. Eszme, tárgy lett volna elég, a miről egy magyar protestáns keresztyén asszony szólhat — s nem lenne üres szalmacséplés. De legutóbb egy egészen váratlanul felbukkant téma ösztönzött írásra; s a mult heti szám egy kis czikke, azt hittem, elvégezte azt, a mit én kívántam mondani. Ezért kíváncsian és örömmel vártam a mai számot, melyben, úgy véltem, arra egy kis visszhang, válasz lesz, mint annak eredménye. Csalódtam s így mégis felveszem gyarló pennámat. Arról van szó, hogy az ország nyomora megtízszereződött. Arról van szó, hogy az árvíz tönkre tett ezer meg ezer derék családot. Arról van szó, hogy ez nem, egy elcsépelt, megszokott mondás, nem egyes ember szegénysége, hanem olyan nemzeti csapás, a mely legértékesebb nemzeti tőkénket fenyegeti pusztulással, a józan magyarságot. És arról van szó, hogy ennek a töméntelen nyomorgó embernek gyors segítség kell! * Szívesen közreadjuk a nemes lelkű úrnő nyílt levelét ebben az Istennek tetsző ügyben. Bizonyára többen lesznek, a kik megszívlelik a lelkes szózatot. Mint már a 34. számban is jeleztük, készséggel közvetítjük az illetékes helyre a hozzánk érkezett adományokat, melyeket az Egyház rovatban nyugtázunk. Szerk.