Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1913 (56. évfolyam, 1-51. szám)

1913-09-07 / 36. szám

HOVA MENJÜNK? Lapunk olvasói bizonyára élénk figyelemmel kísérték azt az elvi jelentőségű polémiát, a mely itt e helyen dr. Bernát István és Haypál Benő között lefolyt. A szőnyegre hozott kérdés nem kis horderejű. Ha mélyebben merülünk vizsgálatába, könnyen belátjuk, hogy itt egyházunk jövő fejlődésének útirányáról van szó. Az első közlemény alatti szerkesztői megjegyzés kötelez, de meg a téma fontossága is késztet arra, hogy hozzászóljak e fontos kérdéshez. Előre bocsátom, hogy miként dr. Bernát István az illető czikkekben egyéni és nem valami hivatalos álláspontot fejtett ki, ép úgy ezekben a sorokban foglaltak is az én egyéni véleményemnek kifejezői. Miről van szó ? Röviden arról: lehet-e hitéhez és egyházához hű protestáns, közelebbről református keresztyén tagja a magyarországi szabadkőműves szervezetnek ? Jó úton jönnek-e azok, a kik ennek páholyaiban ülnek, munkáiban résztvesznek ? Dr, Bernát e kérdésre kategorikus „nem"-mel felel. Indokai nagyjában ugyanazok, a melyek a „Szabadkőműves emlékeim" \róját is a szervezetből való kilépésre késztették. Az első zsoltár első versének utolsó szentencziája fejezi ki az ő álláspontját vagy még pregnánsabbul a II. Kor. 6. r. 15. verse. Hitéhez igazán hű keresztyén nem ülhet abban a székben, a melyben a csúfolódók: agnosztikusok, atheisták, monisták, galileisták is helyet foglalhatnak; Krisztusnak nem lehet „egyessége" Beliállal, hívőnek a hitetlennel. Keresztyénség és olyan szabadkőművesség, a melyben a nagy dobot a hitetlenség vagy legjobb esetben a teljes vallási indififerentizmus veri: tűz és víz, egymás mellett meg nem állhatnak. Haypál Benő ezzel szemben védelmébe veszi a Bibliás szabadkőműves álláspontját és azt mondja: a szabadkőművesség nem felelős a kebelében dúló szertelenségekért és példákkal erősíti azt a véleményét, hogy lehet építeni hitünk jövőjét s lehet számára köveket faragni a szabadkőművesség kebelében is. Azt hiszem, mindenki előtt világos és tiszta a helyzet. Egyházunk kebelében tehát kétféle meggyőződésű emberek vannak. Vannak olyanok nem kis és ha a jelek nem csalnak, növekvő számmal, a kik. látva az idők jeleit és a „pusztító utálatosságokata Bernát intranzignens álláspontjára helyezkednek. Ezek azok, a kiket a „Világ" czikkírója, dr. Kovács Pál kecskeméti jogtanár, „kálvinista jezsuita" jelzővel iát jónak megtisztelni. Vannak ismét olyanok, a kiknek ékeshangú szószólójuk a Bibliás szabadkőműves és ennek védelmére kelő Haypál Benő, a kik nem tartják összeférhetetlennek együtt munkálkodni humanitárius és szocziálpolitikai czélok érdekében a „dogmás kereszténység"/.legfőképen pedig a közös ellenség, a klerikálizmus ellen a kétségkívül eltorzult vonásokat magán hordó magyar szabadkőművesekkel, a Világ, Nyugat, Gralilei kör stb. istápolóival. Világos, hogy itt nem a legális „szabad-e" kérdéséről van szó. Nincs olyan §, a mely lelkészt, tanárt vagy bárkit is, a ki prot. egyház kötelékébe tartozik, eltiltson attól, hogy a szabadkőművességhez csatlakozzék. Ezért még senkit bántódás nem ért és Isten óvja egyházunkat attól, hogy az „eretnekvadászat" bárminemű dicsőséget és hasznot nem hajtó munkájára vállalkozzék. Hiszen eddig sem szegeztük senkinek mellére a revolvert ezzel a kérdéssel: mit hiszel, mi a te dogmatikai meggyőződésed? Nálunk még a lelkészválasztásnál sem jön tekintetbe az, a mit a legtöbb külföldi prot. egyházban töviről hegyére kifirtatnak, hogy t. i. mi az illetőnek hittani álláspontja, orthodox-e, liberális-e vagy mérsékelt irányú stb.? Nem nyitott ajtókat dönget-e hát RZ^ 2b ki nálunk dogmák vagy dogmatizmus ellen mennydörög? A Zoványi eset ? Csak a be nem avatottak regélnek itt vallási türelmetlenségről. Ott más dolgok estek a mérlegbe. Az, a ki az első konventi ítélet alkalmával döntött, tudtommal nem tartozott az orthodoxokhoz. Nézetem szerint nem kell féltenie dr. Kovács Pálnak, a Világ harczias czikkezőjének és fegyvertársainak a mi egyházunkat a dogmák mételyező hatásától. Nálunk ez idő szerint még legalább rendszerint a legtöbben beérik azzal, ha valaki az egyházhoz való tartozásáról tesz bizonyságot - valami úton-módon, ha mással nem, hát adójának lerovásáról. Ha valaki épen panaszkodni óhajt, azt hiszem első sorban az indifferentizmus mindent ellaposító, puhányszerű, lekvár keresztyénséget produkáló hatásairól szólhatna a mi egyházunk újabb és legújabb történetének előadása folyamán. Mi bántódása esik itt a „szabad gondolatnak" ? Lelkészek, püspökök, tanárok, egyházi kisebb-nagyobb dignitáriusok ültek és ülnek a szabadkőművesek sorában, a hol csak egy dogmát respektálnak, azt t. i., hogy nincs dogma. Mi bántódás érte őket, kérdjük ismételve, ezért ? De most kérdezzük a fentiekkel kapcsolatban: Minő üdv és haszon háramlott és minő remélhető a szabadkőművességgel való társulás folytán a mi egyházunkra? Más szóval és közelebbről jó dolog és a páli értelemben szabad-e (I. Kor. 10.2

3

.) protestáns papnak szabadkőművesnek lennie? Én azt hiszem, hogy Haypál Benő és általában a „bibliások" tévednek, ha erre a kérdésre igennel felelnek. Figyelemmel elolvastam ón is a „Bibliás szabadkőművest" s különösen egy dolog ragadta meg figyelmemet. Az, a ki azokat a beszédeket elmondotta, egészen telítve van a szabadkőművesség ideáljai és munkái által. Saját vallomása szerint is (54. 1.) csak ott, abban a testvéri közösségben érzi jól és otthon magát. Lelkében más eszmék számára nincs hely. Czélja: az érzékenyebb lelkiismeretiteket megnyugtatni és invitálni arra a munkamezőre, a melybe ő oly nagy örömmel bocsátotta belé az ekét. Egyedül üdvözítő és békességet nyújtó érzület és munka: szabadkőművesnek lenni és a testvérekkel, minden felekezeti korlátot félretéve, együtt munkálkodni. Önmagában véve szép és tetszetős dolog. De kérdezzük: a mi egyházunk annyira duzzad-e az erőtől, oly fölösen vannak-e mezején az igazán hív és lel-