Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1913 (56. évfolyam, 1-51. szám)

1913-01-26 / 4. szám

élet tért foglalt. A hitélet megújhodásával járó erkölcsi megújhodás idők folyamán kemény ostromnak volt kitéve és nem maradt győztes. „Az ünnepeket ... a martyrok sokaságok és a magok indulatjok szerint az emberek nemcsak az, hogy igen megszaporították, hanem az ünneplésnek valóságos czélját elhagyván, sok haszontalanságokra, sőt terhes vétkekre fordították Abban kezdették tartani, hogy semmit ne dolgozzanak, hanem mint az izraeliták, leültek enni, innya . . . ettek, ittak vendégeskedtek." Az ünnepek „hiábanvalóságoknak alkalmatosságai". Az emberek oda jutottak, a hol századokkal azelőtt valának és hasztalan emelték fel szavaikat a mélyebb belátású emberek, mondván: „mégis csak képtelen dolog („valde absurduni est") módnélküli lakmározással tisztelni a szentet". A hitjavítás az apostolok korának tisztaságát visszaállítani óhajtván, természetes, hogy az ünneplések dolgát sem hagyhatta szó nélkül, ám ez is újabb összeütközések oka volt különösen ott, a hol a protestánsok kisebbségben vannak. Áttérve a saját korára, rámutat Bod a zaklatásokra. „A római katholikusok ünnepeik megülésére Magyarországon és Erdélyben kemény büntetések alatt" kényszerítik a protestánsokat „arra is vitt némelyeket indulatjok, hogy az embereket zálogolták, verték". Minden zaklatáson túl az a főbenjáró kérdés, hogy hol vagyon az igazság? E kérdésre úgy felel meg Bod Péter, hogy sorra vévén a kalendáriumot, a feljegyzett „innepeknek és szenteknek . . . históriáját", rámutat az idegen, a keresztyénség szellemével merőben ellenkező forrásokra, a melyekből a középkori egyházak szertartásai és ünnepei keletkeztek. „Az innepek is miképen tartattak . . . röviden mutogattatik." A mi a szertartásokat illeti, itt első sorban a zsidó befolyás érvényesült. Erre vezethető vissza a négy kántorbőjt (Zak. VII. 19.), a hamvazó szerda (4. Mózes XIX. 17), a húsvéti bárányszentelés (2. Móz. XII. 3—11), a papszentelés (4. Móz. XI. 16.), a templomi zene (I. Krón. XXV. 1.). Az ünnepek javarésze pogány eredetű. A rómaiak a régi ünnepeket mellőzni nem igen látták tanácsosnak, azért okkal-móddal jártak el a nagy Gergely püspök regulája szerint: „A pogányoknak innepeiket lassan-lassan a keresztyének innepeikké kell változtatni és némely dolgokat az ő szokások szerint cselekedni . . . pompás czeremoniakat csinálván ... a pogány vallásból többnyire idős állapotjokban tértek a keresztyén vallásra, az ott megszokott . . . rendtartásokat nehezen hagyhatták el, azért azokhoz hasonlókat kellett felvenni keresztyéni módra". A pogányok hőseinek emlékére rendelt napok idők folyamán szentek ünnepei, a Czibele tiszteletére szentelt napok a Boldogságos Szűz ünnepei lettek, a pogányoknak a meghaltak lelkeiért áldozatra rendelt napjait a minden lelkek napjára változtatták stb. így történhetett, hogy a XIII. században a toulousi zsinat ötven ünnepet sorol fel az ötvenkét vasárnapon kivül. Bármennyire kényszerítők lehettek a körülmények, a melyek a vezetőket az alkalmazkodásra hangolták, kétségtelennek látszik, hogy az emberinek nagyobb engedményt tettek, mintsem azt a keresztyénség ideális tisztasága és egyszerűsége megengedte volna. Ha ez már a kiinduló pontban elhajlást jelent, idők folyamán az eltérés még jobban növekedett, mert ezt az eredeti keresztyén álláspont szemmeltartásával nem fejlesztették vissza, ellenkezőleg tovább haladtak az érintett úton. Bod Péter lépésről lépésre vezet a történelem adataira támaszkodva ezen az úton, mutogatván mindazt, a mit „emberek szerzettek". Ebben a „szerzeményben" sok része vagyon a kor hajlandóságának a rendkívüli, a csudálatos iránt. Például „egy apácza . . . látásokat látott, a kinek megjelentette Isten, hogy akarattya vólna, hogy az Ur vacsorája sakramentornának Innep állíttatnék". A vágy visszhangra talált, újabb csodát látott a képzelet: Volsiniumban egy megtört konsekrált ostya vérzett és megszületett az új ünnep. Minden jelenséget csak annak a kornak szempontjából lehet méltányosan mérlegelni, a mely azt létre hozta, de azt nehéz megmérni, mennyi része van a szóbanlévő és hasonló „szerzeményekben" a kor szellemének és mennyi az emberi értelmességnek. Egy bizonyos : a szabadvizsgálódás szentegyházának férfiai igen jó szolgálatot tettek az emberiségnek, midőn az írásra függesztvén szemeiket, lelkiismeretes gonddal (és egyéni érdekeiknek feláldozásával) az elhajlást kimutatni igyekeztek. A Gondviselés eszközei ők ; engedelmeskedvén a Legnagyobbnak, a ki kijelenté, hogy ha az ég és föld elmúlnak is, tanítása tisztán megmarad. Bod Péternek kis könyve (187. 1. Hospinianus munkája két kötet) sok tanulmányozásnak leszűrt eredményeit foglalja magában. E kutatások régi idők eszményi lelkesedéséről hoznak hírt, kézzelfogható hasznuk reánk nézve pedig az, hogy szilárdítják a szabadvizsgálódás szentegyházának igazaiba vetett hitünket, támogatják a protestáns öntudatot. Dr. Pruzsinszky Pál. BELFÖLD. Dr. Kovácsy Sándor jubileuma. A budapesti ref. egyháztanács dr. Kovácsy Sándor főgondnok, Szövetségünk első világi elnöke születésének 70-ik s gondnokká választásának 10-ik évfordulóján f. év január 18-án, a ref. főgimnázium dísztermében ünnepélyes ülést tartott. Ennek a rövid egy óráig tartó ülésnek keretében folyt le a szép, megható, családos jellegű ünneplés. Szilassy Aladár, a budapesti ref. egyház gondnoka nyitotta meg az ülést, a melyre eljöttek az egyház lelkészei, a presbiterek majdnem teljes számmal, a ref. főgimnázium tanári kara, a vallástanári testület:

tagjai; az egyházmegye képviseletében Nagy Ferencz esperes; a ref. theológia tanárai; nagy számmal előkelő vendégek és, a kiket legelőször kellett volna említenünk, az ünne-