Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1913 (56. évfolyam, 1-51. szám)

1913-01-26 / 4. szám

tót nemzetiségűek okoznak kebelében. Elválással, külön szervezkedéssel fenyegetőznek és méltatlan inzultusokkal illetik püspökeiket és hatóságaikat, Bizonyosan erről is szó esett a konferenczia folyamán. Hát én nem tu­dom, nem kellene-e egyszér már szavuknál fogni ezeket a túlzókat. Talán majd maguk is megijednek akkor fe­nyegetőzéseik természetes és reájuk nézve is nagyon érzékeny veszteségeket jelentő következményeitől. — De hát nem is ezt akartam mondani. Jobbról is, balról is püspöki konferenczia, miért nincs időnkint nálunk is és pedig nem püspökök, hanem kerületi elnökségek ér­tekezlete? A tárgysorozat megállapítása nem ütköznék nagy nehézségbe. A sok közös nagy feladat és az élet sürgető követelményei diktálnák fel a programm pontjait. TÁRCZA. Bod Péter és munkái. XIV. Szent Heortokrátes. A reformáczió százada hasznos tanítómestere a theo­iógusnak, megmutatja a többi között, hogy az eszme megnöveszti az embert. Hol is kezdődik az ember? A hol másokért is tud tenni valamit, emelkedik ott, a hol saját kárának elviselésével is tud másokért cselekedni és a legnagyobb ott, mikor a közjóért életét is kocz­káztatja. Ez már hősiesség. E fokozatokon emberi prak­tikák, kicsinyes érdekek át nem emelhetnek senkit, ide szárnyak kellenek, meggyőződés, az eszmének igazságába vetett hit. Ez aztán emel, munkára sarkal. így érthető meg, hogy a nagy idők (= eszmék) a közönségesnél nagyobb embereket teremtenek. Őszintén átérzett esz­mékkel van tele a reformáczió százada, azért van ott annyi emelkedett szellemű ember, a ki tud száraz kenyér mellett dolgozni: a legközelebb áll e kor a keresztyén­ség első századához. Jókora könyveket írna tele, a ki be akarná ezeket a férfiakat mutatni, kicsinyét, nagyját, mind. Egy haszna lenne: olvasása közben a magasba néznénk, a hova föltekinteni a léleknek üdvösséges érzése. Hospinianus (Wirth) Rudolf (1547—1626) nem tar­tozott a legnagyobbak közé, de lelkes és önfeláldozó munkásságával magára vonja a ügyeimet, mint mindenki, a ki fölemelt lélekkel megy a harczba és szinte gyö­nyörűséget talál benne, hogy egész életét beleviheti. Zürichi származás, mint zürichi pap és egy ottani iskolá­nak vezetője, egyik, a várostól távolabb eső kis egyház­nak is a gondozója. A munkának ezen a széleskörű terü­letén erősen dolgozik. „Ha látnád fáradozását, mondja életírója, azt mondanád, vasból és gyémántból van." Pedig ez a munka csak része volt a tulajdonképeni működésének, a melyre való elhivatását érezé. Egy gon­dolat lelkesíté. Róma mindig arra hivatkozott, hogy az igazságnak csalhatatlan, megvesztegethetetlen őre, a ki az ősi intézményeket szeplőtelen tisztaságukban meg­őrizte az időknek sok változásai közepette. Hospinianus életének feladatául azt tűzte ki, hogy Rómának az eredeti alapról való eltérését történetkritikai érvekkel minden kétségen felül bebizonyítsa. Bámulatos erőfeszí­téseket tett. Kutatásainak eredményeit a monográfiák egész sorozatában rakta le, úgy hogy ezeknek egyszerű felsorolása is elég nagy helyet foglalna el. Itt egy mun­kát megemlítés nélkül hagyni nem lehet, azt nevezete­sen, a mely a zsidó és pogány ünnepekről, vagyis a keresztyén ünnepnapok szertartásainak eredetéről és fej­lődéséről szól. (De Festis Judeorum et Ethnicorum, hoc est de origine, progressu, ceremoniis et ritibus festorum dierum Christianorum.") Miért beszélünk itt a svájczi Hospinianusról, idéz­vén munkáját, midőn a magyar Bod Péter egyik művé­ről, névszerint arról vagyon szó, a melyet ő Szent Heortokrátesnek czímez ? A széles látkörű és sokat olvasó magyar pap tanulmányozta Hospinianus munkáit és az idézett könyv adta meg neki az eszmét, hogy a középkori ünnepek eredetéről beszéljen a magyar protes­táns olvasóközönség előtt,1 Bod Péter a Szent Heortokrátes czímű munkájában gyakran hivatkozik liospinianusra, de felhasználta más idevágó munkáknak adatait is s jóllehet valamennyire ki nem térhetünk, meg kell említenünk, hogy idevonat­kozó magyar írók dolgozatait is tanulmányozta és ott, a hol a magyar viszonyokról beszél, ezeket idézi, neve­zetesen Péterfi Károly (1700—1746) ilyen czímű mun­káját: „Sacra Coneilia Ecclae Rom. Cath. in Regno Hungáriáé celebrata ab a. Chr. 1016 usque ad a. 1715". Könnyebb Bod Péter tanulmányainak a forrására röviden reámutatni, mint szóbanlévő könyvének tartal­mát érveivel együtt ugyancsak röviden előtárni: Ismeretes dolog, hogy a régi pogány világban sok volt az ünnep, hiszen az istenek száma is nagy volt, Petronius nem minden gúny nélkül mondja, hogy több az isten, mint az ember. Az állapotok kedélyesek lehet­tek, például „a tarentinusbeliek ... az esztendőnek felét eltinneplik és elvendégeskedik, inivel az ünneplés ven­dégeskedéssel volt egybekötve". A zsidók sem idegen­kedtek az efféléktől „az áldozat után vendégeskedtek s mivel utána jól laktak, jó kedvek indult, tánczra kere­kedtek". A keresztyénség új világot teremtett. Az a világ­történelmi fordulat, mely a keresztyénségnek terjedésé­vel beköszöntött, magasabb czélokat tűzött az emberiség elé, a tisztább eszményi életmód kereteibe nem fért meg az, mely a testi élvezetekre oly nagy súlyt fektetett. A puritán egyszerűség, az élet komolyabb feladatainak előtérbe helyezése jelentkezett mindenütt, a hol az új 1 A második kiadásnak (1786) a czime: Szent Heortokrátes avagy a keresztyének között előforduló innepeknek és a rendes kalendariomban feljegyzett szenteknek rövid historiájok, mely szava bévehető hiteles írókból egybenszedegettetett és magyarra fordít­tatott közönséges haszonra intéztetett egy bujdosó magyar Bód Péter által". Pozsony. Az első kiadás név néikiil jelent meg. Oppenheim 1757.

Next

/
Oldalképek
Tartalom