Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1913 (56. évfolyam, 1-51. szám)

1913-01-26 / 4. szám

meg a világ reformátusainak nagy testvéri közösségében. Ezt a szinte történelmi fontosságú alkalmatosságot igyekeznünk kell minél impozánsabbá tenni a magunk részéről ! Hadd lássák a világ minden táján lakó testvéreink, hogy kellőképen értékeljük a századokon át megszakadozott testvéri kötelékek egybeszövéséből reánk váró nagy áldásokat. A Kálvin-jubileum alkalmával kezdtük a testvéri kötelékek visszaállítását, nagynevű külföldi tudósok, majd a Presbiteri Szövetség küldötteinek emlékezetes fogadtatásával mind erősebbé tettük azokat. Itt nem szabad megállanunk ! Tovább kell azokat szőnünk minden adandó alkalommal, így első sorban az aberdeeni világgyűlésen! Van még egy ok, a mely lelkesíthet minket a részvételre. A Presbiteri Szövetség csodálatraméltó főtitkárának, a 84 éves dr. Mathewsnak alkalmasint ez lesz az utolsó zsinata. Legalább azok közt, a melyeket Ő rendez. Ez lesz mintegy az ő bámulatos nagy munkájának a betetőzése, fáradozásainak koronája, legszebb hattyúdala. Az ő érdeme elsősorban, hogy magyar református anyaszentegyházunk is belépett a presbiteri alapon nyugvó ref. egyházak nagy testvéri közösségébe. Az ő érdeme leginkább az 1911. őszén tett látogatás is. Csak kevesen sejtik még, hogy mennyi áldás fakad még a jövőben ebből a két nagy eseményből a hosszú századokon át szinte barát, testvér nélkül kiizdo egyházunkra! Dr. Mathews jól látja, hogy mit jelentettek ezek ránk nézve, épen ezért élete legszebb diadalainak tekinti azokat. Megjelenésünkkel mutassuk meg néki, hogy mi is átérezziik egyházunk érdekében tett fáradozásainak óriási fontosságát. Nem a saját, hanem eszméi diadalát fogja ebben látni ez a valóban prófétai lelkű férfiú ! A mint a genü útat és a többi fogadtatást is mind a Kálvin-Szövetség rendezte, az szervezze ezt az útat is. Lehetetlenség, hogy legalább nyolczan-tízen el ne tudnánk menni a hivatalos delegátusokon kivül! Ez a legkevesebb, a mit tehetünk s a mit — meg is kell tennünk ! J)r. K. I. Esperesi székfoglaló. Nagytiszteletű Egyházmegyei Közgyűlés! Méltóságos Gondnok Úr! Őszinte szívvel köszönöm Gondnok úrnak hozzám intézett szavait. Tudom, hogy az az út, melyre léptem, az az elhivatás, mely osztályrészemül jutott, a megoldandó feladatok és elvégzendő munka hatalmas perspektíváját nyitják meg előttem. Ide állítva a pesti egyházmegye élére egyházaink által, semmi másba nem bízva, mint a megvalósítandó reményekbe, oly kötelezvény ez előttem, melynek aláírásakor szívem és értelmem egyesülve igyekeznek a jövendő titkaiba behatolni. Új időkbe léptünk. A korszellem mintha azt mondaná: látod ez alkotásokat! Kő kövön nem marad ezekből! Úgy fogom fel ezt az állást, melyre elhivattam, hogy ennek nem szabad csupán az egyházmegye kormányzásában kimerülni, hanem meg kell értenem a megújhodó egyházi élet szavát ís. Nem szabad csupán világító toronyként állanom, hanem vezetőnek kell lennem az új mesgye kiszabásánál is. Magyar református egyházunk új élet küszöbe előtt áll. Az evangélium tiszta vize új medret ás magának. Feladatomul kell tekintenem, hogy az evangélium örök igazságainak iránytűjével segítsek megmutatni L

azt az egyedül helyes irányt, hol a szélsőségeket kikerülve, a kitéréseket szolid szeretettel egyenesítve, a reánk bízott lelkek aggodalom nélkül eljuthatnak üdvünk fejedelméhez. Midőn e medret ássuk, ott kell látnunk Krisztus elhívottjainak palástjai mellett azokat is, a kik felé fordulva, Péter e jellegzetes szavakat mondotta: Királyi papság vagytok, kiket Urunk mind belefoglalt az 0 Atyjának munkásai közé. Minden megújulásra törekszik, a régiek elmultak, mindenek megújulnak. Ne értessem félre, nagytiszteletű közgyűlés, nem a régiek mulasztását kell pótolnunk, hanem az egyszerre feltámadt követelményeket kell teljesítenünk. Az a szél, mely üdítő fuvallatával áthullámzott a közel múltban egész magyarhoni református egyházunkon, nemcsak felébresztette, de egyszerre talpra is állította papságunkat; de mintha a kábultság még nem múlott volna el egészen — s ez érthető is — előttünk áll a nagy kérdés: mit kelljen cselekednünk ! Ember adja meg erre a kérdésre a feleletet? Nem ember adja meg, hanem Az, kinek első szava hozzánk ez: kövess engem. Ezt megfogadni s nem tusakodni a vérrel és hússal, egyéni érdekekkel, előítéletekkel, megszokottsággal, ez a mi legelső kötelességünk. Ama Lélek majd megmondja, mit kelljen szólani és cselekedni. Reábízom tehát magam én is erre a Lélekre s ennek vezetése mellett tisztán látom kötelességeimet, mert ez a Lélek vezette elődeinket is, midőn egyházunk javáért minden erejükkel munkálkodtak. Vallom azt, nagytiszteletű közgyűlés, „hogy Isten eleitől fogva akarta, hogy az emberek üdvözüljenek és az igazságnak ismeretére jussanak; ebből szükségképen következik, hogy mindenkor volt, most is vagyon és a világ végéig fog lenni ekklézsia, azaz a híveknek a világból hivatott vagy gyűjtetett serege, kik az igaz Istent a megtartó Krisztusban az ige és a Szentlélek által igazán megismerik és helyesen tisztelik". Ezt az egyházat pegig Kálvin egyházalkotmánya szerint az egyetemes papság elvén állva, kormányozni hivatvák mindazok a hivek, kikre a gyülekezetek juriszdikcziójukat ruházzák; mindazok a hívek tehát, kik a pásztorokkal egyetemben a kormányzásra megválasztattak. Vallom azt, hogy ez az egyházszervezet Isten igéjén alapszik s a legjobb, mert legmegfelelőbb Isten igéjének. Ezt az egyházszervezetet megtartani, a maga ideális czéljának elérésében minden erőmmel támogatni főkötelességemnek tartom. Teszem ezt annál könnyebben, mert látom, hogy ez az elv kezd tért hódítani a keresztyénség másik kialakulásánál is, tért és szeretetet kívánnak ott is azok, kik Krisztus által egybegyűjtötteknek tudják magukat s