Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1913 (56. évfolyam, 1-51. szám)

1913-01-26 / 4. szám

síratónak az felenieltetés; a kesergőnek enyhiiletadás; az egyedüllevőnek, elhagyatottnak megbátorítás; a küzdőnek bíztatás; a vesztesnek nyereség ; a legszegényebbnek is drága kincs. És hogy „a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyja" az ő szeretetével lehajolt ehhez a szegény, bűnös világhoz, hogy Szabaditót küldött: ezt olvassuk az evangéliumok minden sorában ; az egész Ujtestamentumban ; ennek a boldog bizonyosságában jártak a hívő keresztyén lelkek milliói és ma is csak ez lehet a nagy vigasztalás minden nemzet .gyermekei számára. Itt körülöttünk óriási ellentétek meredeznek ; mintha naponkint növekednék a válaszfal, a mely egyik embert elválasztja a másiktól. Gazdagság, tudomány, társadalmi állás, hatalom, hírnév és ki tudná elsorolni, hogy mi minden az, a mi nem összekapcsol, hanem elválaszt. Isten azonban e földi világba is szépséget hozó, azt felemelő országot: az Ő országát nyitotta meg előttünk, hogy az igazság, egyenlőség, testvériség és szeretet e boldog világában vigasztalást adjon a Jézus Krisztus által. „Áldott az Isten 1" Hogyne imádkoznánk ezt minden mi imáinkban; hogyne énekelnénk énekünkben; hogyne hirdetnénk munkálkodásunkban! „Áldott az Isten ... a ki megvigasztal minket minden nyomorúságunkban!" Csak ha ez a nagy tény áthatotta gondolkozásunkat, érzéseinket; felemelte életünket; megnemesítette egész egyéniségünket; ha ezt az éneket nem tudja kiszakítani a szívünkből sem küzdelem, sem megpróbáltatás... sem semmi a világon: akkor leszünk képesek arra, mint a kik már vigasztalást találtak, hogy: mi is megvigasztalhassunk bármely nyomorúságba esteket azzal a vigasztalással, a mellyel Isten vígasztal minket „És a ki egyszer az Isten szabadításában örvendező lélek boldogságát megtalálta: az előtt, bármilyen társadalmi állású is, mindig felségesebben ragyog az élet másik nagy czélja, a melyet teljesíthet a gyári munkás, napszámos, földmives, hivatalnok, tudós és így tovább, fel a legmagasabb méltóságig, hogy „mi is megvigasztalhassunk bármely nyomorúságba esteket". Nemcsak az igehirdetőknek magas méltósága ez, hanem minden hívő keresztyén léleknek. így leszünk áldássá másokra, társadalmunkra, nemzeti életünkre. Nem emberi erőnket akarjuk megmutatni általa, nem is emberek tapsait keressük a munka után, hanem kötelességünket teljesítjük csak. Így alakul ki a földön Isten segedelmével, alázatos imádságainkban is szüntelen kérve, Krisztus nyomdokain járva az a boldogabb társadalom, a melyben hívő lelkek milliói éneklik és imádkozzák: „Áldott az Isten és ami Urunk Jézus Krisztusnak Atyja és minden vígasztalásnak Istene." (bj.) Távíratmegváltásí lapok ^ZlTt^zí sére a Kálvin-Szövetség javára 20 fillérért rendelhetők a Szövetség irodájában (IV. ker., Molnár-utcza 17. szám), jt jt, jt .jt Jt A Presbiteri Szövetség aberdeeni világgyűlése. A református és presbiteri alapon nyugvó egyházak szövetsége f. év június havának 17-ik napjától 28-ikáig tartja tizedik zsinatát : világgyűlését a skótok szép „gránit városában", Aberdeenben. A száz millió lelket egyesítő hatalmas világszövetség alapjait 1876-ban rakták le Londonban. A következő évben, 1877-ben tartották a legelső zsinatot Edinburghban. A szövetséghez tartozó egyházak küldöttei azóta minden negyedik esztendőben összegyülekeztek ilyen zsinatra egyszer az Atlanti-óczeán egyik, máskor a másik felén. A sor most ismét az óczeán innenső felén van. Az idei jubiláris zsinat is gazdag tárgysorozatú lesz. Az a tizenkét nap tele lesz érdekesnél érdekesebb előadásokkal, beszédekkel, lélekemelő ünnepségekkel. A világ minden tájáról eljönnek a presbiteri alapon nyugvó egyházak küldöttei. Beszámolnak Isten országának terjedéséről hazájukban. Közös megbeszélés tárgyává teszik a fölmerülő akadályokat. Kijelölik az elfoglalandó új munkatereket. Bátorítják egymást fáradságos munkáikban, nehéz küzdelmeikben. A világszövetség kötelékébe tartozó egyházak bizonyos számú küldöttet küldhetnek ezekre a világgyűlésekre. A magyar ref. egyház is 10—12 delegátust küldhetne. Az egyházunkat képviselő egyetemes konvent elnöksége azonban, költségkímélés czéljából, csupán két delegátust küld: György Endrét és dr. Balogh Ferenczet. Az isteni gondviselés csodálatos kegyelme, hogy ugyanazok mehetnek a tizedik zsinatra, a kik 36 esztendővel ezelőtt már az első zsinaton is képviselték a magyar ref. egyházat. A konvent intézkedését a hivatalos küldöttek számát illetőleg csak helyeselhetjük. Ez azonban korántsem jelenti azt, hogy Magyarországról csak ketten vehetnének részt az aberdeeni zsinaton. Ellenkezőleg! Épen ezért minden tőlünk telhetőt el kell követnünk, hogy minél többen legyünk, a kik saját költségünkön veszünk részt a lélekemelőnek ígérkező világgyűlésen. A Presbiteri Világszövetség kötelékébe tartozó testvéreinknek egész csapata kereste fel 1911. év őszén hazánkat. Azok ép oly messziről jöttek hozzánk, sőt egyesek még távolabbról, mint Aberdeen van tőlünk. Már az elmúlt évben is várták, hogy néhány küldöttünk sorra látogatja a képviselt egyházak tavaszi nagygyűléseit és megköszöni fáradságos látogatásukat. Ez az udvariassági látogatás — bizonyos okokból — elmaradt Mostani utunk lesz hivatva azt is pótolni. Azután magyar ref. egyházunk a szövetség legfiatalabb tagja.. Ezen a zsinaton mutatkozik be legelőször hivatalosan a „legfiatalabb testvér". Illő dolog, hogy a világpresbiteri alapon álló reformátusai elé illő számban álljunk az ünnepélyes bemutatkozásra. De nemcsak ebben a tekintetben lesz első ez a szereplésünk. Egyszersmind ez lesz az első eset, a mikor a harmadfélmilliónyi magyar ref. egyház küldöttei hivatalos minőségben jelennek