Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1913 (56. évfolyam, 1-51. szám)

1913-07-06 / 27. szám

evangéliumi alapon álló egyházai számára elvigyük a nyugati tiszta evangéliumi keresztyénség áldásait. Mi reánk, magyar reformátusokra vár első sorban ez a nagy föladat. Egyfelől földrajzi helyzetünk: közvetlen szomszédságunk, másfelől az a körülmény predesztinál erre minket, hogy távolabbi rokonságban is vagyunk a török néppel. Az edinburghi világmissziói konferenczián is hallottam három éve, hogy semmi sem nehezebb, mint. egy inohammedánt Krisztus követőjévé megnyerni. Talán nem túlzok, ha azt állítom, hogy ennek az okai közt jelentékeny része van annak a bizalmatlanságnak is, a mellyel a mohammedánok a keresztyén nagyhatalmak törekvéseit fogadják. Ila nem is hallottunk volna ilyen irányú biztató szót a törökök köréből, akkor is erős lenne a meggyőződésem, hogy tőlünk, magyaroktól szívesebben hallgatnák az Evangélium igazságait, mint másoktól. Reánk nem néznének gyanakodva. Felőlünk nem hinnék, hogy holmi politikai hódítási vágy vezérli munkánkat. Milyen csodálatos kegyelme lenne Istennek, ha azokat, a kiket hosszú két évszázadon át elnyomtak: kővel dobáltak minket, kenyérrel dobhatnék vissza: az elnyomatásért cserébe az Evangélium szabadságával ajándékoznék meg őket I KRÓNIKA. Kanonika vmitácmó. Ott fenn a természeti szépségekben gazdag Máramarosban volt. A tiszántúli egyházkerület püspöke látogatta a végeken lévő gyülekezeteket, missziói állomásokat. E lap szerkesztője a megye székvárosában teljesített hivatalos funkcziója alkalmából tanuja volt annak a „jó munkának", a melyet a püspök látogatásával Isten dicsőségére és az ő szent ekklézsiája építésének érdekében teljesített. Kevés magyar és még kevesebb kálvinista van ott azon a vidéken. A kik ott vannak, igazán a szó teljes értelmében „őrszem" szolgálatot teljesítenek. A püspökben is nem csupán az egyház, hanem a magyarság küldöttét, képviselőjét látták és ünnepelték. Misszióját minden irányban kiváló tapintattal és az emberek lelkét mélyen megragadó hatással teljesítette. Voltak nagyszerű, felejthetlen mozzanatok. Olyanok, a milyenek másutt nem is lehetnek. Istentisztelet lenn a föld mélyében. Micsoda hatalmas és ékes templom 1 Az emberi tudás és nehéz, verejtékező munka vájta ki a szlatinai sóhegyben. Mily fenségesen hangzott ott a bányász-zenekar által előadott Himnusz; több mint száz méter magas só-boltívek verték vissza akkordjait. És a hallgatóság: a püspök köré gyülekező s minden szavát áhítattal leső és vevő, félmezitelen munkások ... Nagyon közel éreztük magunkat a magasságban lakozóhoz! Azután az északkeleti legvégső magyar kálvinista kis templom Nagy-Bocskón. Fenn a dombtetőn van; igazi hegyen épített őrtorony, a melyről magyarul hangzik le az ébresztő prófétai szózat. De még feljebb mentünk. Kőrösmező volt a vizitáczió végállomása. Minden tekintetben az. Ott már nincs templomunk. De van kis íiókegyházunk. Néhány buzgó kincstári tisztviselő és állami alkalmazott képviseli ott a magyarságot és a kálvinista egyházat. Megható volt az állami iskolában végzett istentisztelet s az úrvacsorazás az ottani atyafiakkal, a gyengéd női kezek által oly ékessé tett egyszerű iskolai asztal körül. Kevesen, de úgy éreztük, hogy az 0 nevében voltunk együtt, a ki velünk vacsorált. Volt egy keresztelő is. Kétszeres értéket láttunk a magyar kálvinista, pohárból keresztelt kis jövevényben. — De a ki ott fenn jár, nem mulaszthatja el elmenni a nagy magyar folyó bölcsőjéhez, a havasok tövében 1200 méternyi magasságban lévő Tisza forráshoz. A püspök vezérlete mellett mentünk. Nem hiába mentünk. Elragadó látványban volt részünk. Ittunk a forrásból. Kristálytisztán buzog ki a föld mélységéből. Még soha sem fagyott be és soha ki nem apadt. Nagyszerű szimbólum, proféczia ós intelem 1 Napfényes időben mentünk fel és időztünk fenn a magaslaton. De nem maradhattunk ott. Zuhogó záporban tértünk vissza és mondottunk búcsút a már ködbe burkolt havasoknak és többen jó időre, vagy talán végleg a turistái vállalkozásnak. De a zuhogó zápor sem moshatta el lelkünkből a máramarosi felejthetetlenül szép és felemelő emlékeket! TÁRCZA. A Presbiteri Világszövetség aberdeeni zsinata. II. A skót fővárosban. Hajónk néhány órával előbb ért Leithbe, Edinburgh kikötővárosába, mint gondoltuk. A vámvizsgálaton hamarosan átestünk. Megmondtuk, hogy lelkészek vagyunk. Ki se nyittatták a táskáinkat. Ráírták az „R" betűt és rendben voltunk. A „North British Station Hotel" egyik alkalmazottja várt ránk. Nem ebbe a fényes szállóba akartunk szállni, hanem másikba írtunk helyért. Ott azonban nem volt már hely. A Keresztyén Ifjúsági Egyesületek világkonferencziája miatt ugyanis a szállók zsúfolásig voltak. Azonban gondoskodtak számunkra helyről s kiküldték elénk a szálló egyik alkalmazottját. Kocsijaink végiggördültek a kikötőváros egyre emelkedő utczáin és nemsokára a világ egyik legszebb utczáján, a Princess Street-en voltunk. Nem hiába olyan büszkék rá a skótok ! Egyik oldalát a meredek sziklákon épült, lovagvárszerű Castle, a Skót Egyesült Szabad Egyház soktornyú theologiája, a Skót Nemzeti Bank palotája stb. szegélyezi. A másik oldalon szép palotasor. Mind-mind faragott terméskő! A közbeeső széles völgy hatalmas, pázsittal és virágokkal díszített kert, melyet két részre oszt Walter Scottnak szinte amerikai arányú