Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1913 (56. évfolyam, 1-51. szám)

1913-06-22 / 25. szám

azt a jó kálvinista módszert, a mely nem igyekszik egyszerre felfújni a jó gondolatot sem, hanem lépésről lépésre haladva fejleszti a jól megalapozott intézményt. Lakos Lajos is sokat fáradott az áttöréssel és az első szervezéssel s ő volt ennek az ügynek a lelke s az otthonnak is felügyelője. Mikor már a dolog megindult, Lakos széleskörű elfoglaltsága miatt lemondott s az egyháztanács, érdemeinek elismerése mellett, ezt a le­mondást sajnálattal fogadta. Új szervezésről kellett tehát gondoskodni és sike­rült megnyerni Herényi János késmüiparos, presbiter személyében az új gondnokot, de egyúttal lelkigondozót is állított be azzal a kikötéssel, hogy az otthonban lak­jék s felesége vezesse a háztartást. Izsák Ferencz vallástanító lelkész feleségével 1911. május havában Az egyház meg is építtette az új otthont, a mely­nek képét ím itt bemutatjuk, mintegy 90,000 K költ­séggel Arkay Aladár műépítész tervei alapján. Az eme­leten három hálóterem, két kisebb szoba, a betegszoba, a fürdő- és mosdóhelyiség, a magas földszinten társalgó -és ebédlőterem s a lelkész-felügyelő lakása, konyha s egyéb mellékhelyiség van elhelyezve. A földszinten a cselédeknek és a házmesternek jutott lakás s itt van a fűtőkészülék elhelyezve. A padláson a mosókonyhának juttattak helyet. Egyszerű, csinos berendezés, világos helyiségek, jó táplálkozás, üde levegő és tágas udvar, egyszóval minden kellék megvan arra, a mely egy iparostanoncz testi ellátásához és fejlődéséhez szükséges és nem hiányzik az állandó lelkigondozás sem. A temp­lom a szomszédban nyújtja a jó alkalmakat és a lelkész-A budapesti ref. egyház tanonezotthona. költözött be s átvette a 19 tanoncz gondozását, a mi által az otthon teljesen egyházi karaktert nyert. Addig is járt be vasárnaponként és hétköznapokon is a lelkész, de igazi evangéliumi családias szellem, a mi minden ilyen intézménynek főkelléke, csak a lelkészcsalád állandó ottlakásával költözött be. És ez egyúttal nagy lendületet is adott az otthonnak. A fiúk érezték, hogy gondos nő és szerető lelkiatya áll felettük s maguk lettek az otthon apostolai, úgy hogy csakhamar túlzsúfolt lett az első otthon a 35-re emelkedett létszámmal s már 1912. tava­szán új helyiségről kellett tanácskozni. így érlelődött meg az eszme, hogy a mostani helyen egy specziális otthon létesüljön 65 fiúra berendezve, a mit elősegített az a körülmény, hogy a kereskedelmi miniszter az eddigi ideiglenes segélyek helyett 5600 K évi állandó segítséget helyezett kilátásba, ha legalább 50 fiúra berendezett alkalmas és állandó otthon létesül. felügyelő külön is gondozza őket, különösen vasárnap és munkaszüneti napon. Ilyenkor ki is rándul velük s a jó Páter familias szerepét tölti be. A gondnok pedig a maga praktikus érzékével és hozzáértésével, munkás szeretetével és agilitásával mindenről gondoskodik, a mi csak a tanonczfiúk kellő gondozásához és ellátásához tartozik s különösen sokat fáradt az építkezésnél. Meg kell még jegyeznem, hogy a heti ellátás mo­sással együtt 8 K-ba kerül, a miből 3 K-t a szülő, 5 K-t pedig a mester fizet, a kinél a fiú tanonczkodik. Ez azonban csak a kezdő fizetés a mester részéről, később nagyobb heti bért is adnak, a mi a tanoncz javára esik. Szegénysorsú fiúk díjaiból az otthon felügyelő-bizottsága részleges vagy teljes elengedést is nyújt kivételes ese­tekben s a mennyiben erre a megtakarításból fedezet jelentkezik. Hát bizony erre a czélra tehetős egyház­tagjaink, különösen pedig az iparosok tehetnének alapít-

Next

/
Oldalképek
Tartalom