Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1913 (56. évfolyam, 1-51. szám)

1913-06-22 / 25. szám

rint, tehát komoly bibliai alapon nincs olyan különbség férfi és nő között, a hogy azt a feminizmus ellenségei szeretnék feltüntetni. Ez a gondolat különben, ha nem is a bibliára építve, sűrűn előfordult később is a feministák szónoklataiban. Tudjuk azonban azt is, hogy ez az egyenlőségi törekvés sok fattyúhajtást hordoz egészséges fejlődésre hivatott erőteljes ágai tövén. A nőmozgalmak kezdetén ugyanis az egyenlőséget a legtúlzóbb formájában érvényesítettek a harczos feministák. S miután lélekben nem tudtak mindjárt férfiakká válni, megpróbáltak külsőleg hozzájuk hasonlítani. Ennek a túlzó szélsőségnek leányai voltak azok a lenyírt hajú, férfias ruházatú és modorú harczias amazonok, a kik már mint átmeneti lények kezdtek szerepelni a társadalomban s nemcsak ellenszenvet, hanem megdöbbenést is keltettek a férfiak s az egészséges érzékű nők körében. Örömmel állapíthatjuk meg azt, hogy ez a típus, úgy látszik, már kiveszőben van. Legalább a között a 3000 feminista között, a kiket itt öt napig együtt láttunk, nagyon kevés volt olyan, a ki külsejében s modorában nem igyekezett volna nőnek maradni. Elszánt harczias arczokat, kemény, férfias vonásokat ugyan sűrűn láttunk és akadt itt-ott, különösen az északi nők körében néhány határozottan amazon-típus is, de azért általában el kell ismernünk, hogy komoly, öntudatos nők voltak mindnyájan. Nők, csakhogy a modorukban, viselkedésükben volt mégis valami új, sok szellem, hideg érettség, szóval az ész uralma minden vonatkozásban. Olyan arczok, a melyekről mindjárt meglátszik, hogy a saját eszükkel gondolkoznak s a saját akaratukat érvényesítik az életben. A régi nőkből azonban mégis megmaradt néhány s par excellence női jellemvonás. S ha valamelyik aszszonyszocziológus ki is mondta azt, hogy az öltözködés s egyéb apró hiúságok csak a régi nő fegyverei voltak, mert jogok, tanultság s műveltség híjján másként nem tudtak érvényesülni az életben, mi azt tapasztaltuk, hogy ezeket a fegyvereket (valamint a férfiak szolgálatainak igénybevételét) nemcsak hogy nem vetik meg a feministák, sőt teljes mértékben besorozták és érvényesítik azt az újabbak mellett. Mi ugyanis úgy láttuk, hogy kivéve az idősebb nőket, bizony a kongresszus tagjai napról napra váltogatták a toalettjeiket s a frizurák, ékszeres és egyéb régi szabású érvényesülési fegyverek tekintetében bátran felvehették volna feminizmusról soha nem hallott ősanyáikkal is a versenyt. No de ezt csak úgy mellékesen jegyeztük meg. Beszéljünk fontosabb témákról. Természetes dolog, hogy a nőknek a férfiakkal való mechanikus egyenlősítése csak utópia és azt sem a tapasztalat, sem a természet nem igazolja. Az egyházi álláspont ebben a tekintetben röviden az, hogy valamint a természeti világrendben és az erkölcsi világrendben is bizonyos örökkévaló rendelések és törvények vannak, a melyek szigorúan megszabják minden életnek létezési formáját, törvényét, úgy a teremtés legmagasabb fokú megnyilvánulásánál, az embernél is, a hogy a régi theologusok mondották, örökkévaló ordinancziák, tehát rendelkezések tették különbözővé a férfit és a nőt. S ez a különbség nemcsak külsőleges, testi, tehát fiziológiai s biológiai, hanem ezek fölött s ezek mellett még sokkal inkább psychikai is. Nem lehet tehát a kétféle nemet egy egyetlen szürke lelki uniformisba öltöztetni, hanem épen az által visszük előre az emberiség fejlődését, ha minél inkább elősegítjük azt, hogy a nőben a női-lélek, a férfiban a férfi-lélek a maga teljes gazdagságában kifejlődjék. S a mennyiben a modern nőmozgalom a nő örökkévaló nőiességének megőrzése mellett a nő öntudatossá, szabaddá tételére .törekszik, szóval arra, hogy az isteni gondviselés által a női lélek titokzatos világába rejtett erők minél gazdagabb virágzásban jöjjenek napvilágra, ennyiben a legteljesebb mértékban megérdemli az egész nőmozgalom tiszteletünket, becsülésünket és rokonszenvünket. Mert elmúltak már azok az idők, a mikor a nőkről gyámkodó hangon, fitymálással és rövidlátással lehetett beszélni s nagyon igaza van Shaw Anna prédikátornőnek, mikor arra figyelmezteti az egyházakat, hogy értsék meg a kor intő szavát s foglalkozzanak komolyan, őszintén a nők helyzetével, a női élet s a női lélek problémáival. Ez tényleg így is van. Mi sem könnyebb, mint gunyoros modorban humoros karczolatokat írni a feministákról. Mi sem könnyebb, mint a régieket utánozva, kegyetlen szívvel kinevetni pl. a vén leányokat. De tessék rajtuk, a helyzetükön segíteni. Megérteni azt, hogy a vén leányság nem bűn, még kevésbbé komikus valami, hanem szocziális baj és szerencsétlenség. De ha igaz is az, hogy az egész modern nőkérdés legtitkosabb rúgói a házassági probléma óriási nehézségéig nyúlnak vissza, az is igaz, hogy e mellett és ezen felül új tényezők is szerepelnek a nőmozgalomban s ez a női lélek új életre ébredése, újjászületése, lassú, de biztos átalakulása. S ha van az egyháznak valahol feladata, akkor épen a modern női lélek kifejlesztése körül van igazán. Mert a XX. század nem fog visszatérni a XIX. század ideáljaihoz és bármennyi hibája legyen is a modern nőmozgalomnak, annyi bizonyos, hogy a mikor a nőt. a női életet, a női lelket akarja szebbé, nemesebbé, magasabb rendűvé tenni, a legteljesebb mértékben Isten rendelése szerint való munkát végez. Tehát már csak ezért is ki kell venni abból az egyháznak is a maga részét. Ha pedig helytelen úton halad ma a feminizmus és hamis ideálokat állít fel magának, akkor meg tízszeres, százszoros kötelessége az egyháznak fölemelni tiltakozó szavát s igazi kálvinista politikával aktiv részt venni a női lélek felemelésének magasztos munkájában. (Szerencse, hogy ezt már kezdjük érteni. A leányiskolák felállítása már ezt bizonyítja.) S ebben a törekvésben nem riaszthat vissza bennünket az angol suífragettek nőiességükből kivetkőzöttsége sem. Ezek a jelenségek már beteges szimptomák s nem a női lélek magasabbrendűségéről, hanem a modern kultúra hamis zománczú hazug csillogásáról tesznek