Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1913 (56. évfolyam, 1-51. szám)
1913-06-22 / 25. szám
templomot, hiszen nincsen Isten!" Most is már így van, hát még ezután. Bizony részvéttel gondoltak azokra a lelkészekre, a kik oly egyedül állanak, kitéve az „állami tisztviselők" gáncsvetéseinek. De hát hogy is áll nálunk a jövendő állami tanítók vallásos nevelésének ügye? Gyors munka. Ilyent végzett a képviselőház a mult héten. Változtatás nélkül, általánosságban és részleteiben letárgyalta és elfogadta a lelkészek korpótlékáról szóló törvényjavaslatot, így hát nem maradt idő semmiféle megbeszélésre, peticzióra a javaslat sérelmes vagy ilyennek vélt pontjait illetőleg. Bármiként irgetjük-forgatjuk, magyarázgatjuk a dolgot, egy bizonyos. Az t. i., hogy ez a kihirdetés napján hatályba lépő törvény ismét új és nagy réseket üt, a mi már amúgy is nagyon megrongált autonómiánk falain és változó kormányok, miniszterek szubjektív felfogásának szolgáltatja ki egyházunk kardinális érdekeit, sok gyülekezetünk exisztencziáját. — Azt hiszem, sokaknak nézetét tolmácsolom, ha azt mondom, jobb szerettük volna, ha egy másik, már rég ígért és víirt törvényjavaslat nyert volna ilyen könnyű és rövid elintézést; az t. i., a melyik megszünteti azt a képtelen és szégyenletes helyzetet, hogy a mi magyar prot. egyházunk anyagi exisztencziájának ingatag alapjául labilis költségvetési tételek szolgáljanak. Újabb ígéretek. Gróf Tisza István, az új kormány elnök a vallásfelekezetek kölcsönös türelmét kevésnek tartva, programmbeszédjében helyesen mutatott rá, hogy ennél többet kell elérnünk, t. i. rokonszenvet és rokonérzést. „A valódi egyenlőség álláspontjára" helyezkedve, ennek az előmozdítását tűzte ki czélul s minden vallásfelekezetnek igyekszik megadni azt, a mire „saját specziális viszonyai között annak szüksége van." A katholikus autonómia megoldásával szemben a protestáns felekezetek régi óhaját imígy körvonalozza: „az állami dotáczió a költségvetési tétel ingatag formájából kivetkőztetve, bizonyos állandó alapezerü dotáczió jellegű legyenLeszögezzük ezt a kijelentést, mint követeléseinknek kiinduló pontját és számon tartjuk ezt a kormánynyilatkozatot, hogy a zűrzavaros politikai állapotok között is kivívjuk jogos igényeink teljesülését. — Az egyenlőséget és viszonosságot mi is úgy értelmezzük, hogy „Quocl uni justum, alteri aequm". Nielsen Konrád dr. Érdemes megtartani és el nem felejteni ezt a nevet, úgy is kevés igaz barátja van a magyarnak külföldön és olyan még kevesebb, mint ez a norvég tudós, a finnugor nyelvek professzora. A Tidens Tegn cz. norvég lapban Matti Aikionak a magyarokat tudatlanul lebecsmérlő czikkére alaposan megfelelt, mint olyan, a ki pár év előtt ittjártában nemcsak megismert és tanulmányozott bennünket, de meg is szeretett, sőt meg is tanulta nyelvünket. Alapos és mindenre kiterjedő válaszában kiemeli a magyar paraszt kiváló értelmességét, a nemzetiségi viszonyokra nézve pedig megmagyarázza, hogy a magyarság uralnia természetes történeti jog, a magyarok számbeli többségénél és a magyar faj nemes tulajdonságánál fogva — a jövendő joga. Érthetőnek látja, hogy egységes magyar államot akarunk s ezt kell is fenntartanunk. De érdekesen fejtegeti a finn-ugor magyarság nyelvi és nemzeti tulajdonságait, a miből folyt, hogy volt ereje egymagában állva is megtartani Európa legkívánatosabb darabját s megvédeni a török ellenében is egész Európát. „Olyan története van — írja — ennek a nemzetnek, melyet érdemes volna ismerni. Ha olyan nagy dolgot csinálnak az angol Magna Chartából, mint a nemzeti önkormányzat első okiratából, nem volna szabad a magyar Arany Bulláról meg feledkezni.^ a kis erdélyi nagyfejedelemség volt az első egész Európában, a mely az első lépést tette a vallásfelekezetek eggenjogúsítása terén. íme, így gondolkozik felőlünk Nielsen a Skótus Viatorok és Aikiók rágalmazásaival és hazudozásaival szemben. Azért igyekezzünk a külfölddel való összeköttetést minden vonalon ápolni és az egyházi téren való ismerkedésekkel is jó barátokat szerezni s azokat meg is tartani. TÁRCZA. Feminista világgyűlés. A napilapokból mindnyájan tudjuk, hogy a nők választójogi szövetségének világkongresszusa június hó 15—-20-ig tartotta hatalmas arányú közgyűlését Budapesten. Minket a közgyűlés tárgysorozatainak' aprópontjai s részletkérdései nem érdekelnek, de annál inkább a mozgalom maga, mely, akárhogy gúnyolódjanak is felette, egyike a leghatalmasabb társadalmi mozgalmaknak s ha diadalra jut, kihatásában kiszámíthatatlan jelentőségű lesz a társadalom jövő átalakulása szempontjából is. És ha a napilapok némelyike meg is engedheti magának azt az olcsó népszerűséget, hogy fölényes gúnynyal tárgyalja az asszonyok mozgalmát, nekünk, mint egyházi lapnak, megfelelő komolysággal kell róla tudomást szereznünk s annak jelentőségét értékelnünk. Krónikásai e hatalmas világgyűlésnek nem lehetünk. A feminizmusról sem írhatunk e rövid tárcza keretében elméleti értekezést. Helyesebb tehát, ha inkább impressziókról számolunk be, a melyeket az ötnapos meetingek alatt szereztünk. Egyházi szempontból például igen érdekes volt Rev. Anna Shaw-nak, a híres amerikai methodista papnőnek a predikácziója a budai templomban. Ez volt Magyarországon az első eset, hogy nő mint pap beszélt református templomban. S meg kell állapítanunk, hogy nagyszerű hatással és kiváló szónoki erővel. Pedig nem volt könnyű a helyzete, mert előzőleg Haypál Benő beszélt s így egy népszerű férfiszónok hatását kellett ellensúlyozni. A női prédikátor szónoklata már csak azért is érdekes volt, mert főleg arról beszélt, hogy Jézus Krisztus sze-