Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1913 (56. évfolyam, 1-51. szám)
1913-05-04 / 18. szám
lapjaink szintén írtak róla. Legkevesebb megértést a Pesti Hirlap (tudósítója ?) mutatott. A korrajz hűsége és ereje, az élethű alakok, a drámai cselekvés feszültsége, a hitviták stílusos beállítása, a hatásas felvonásvégek, a komikus zsáneralakok, a zamatos magyar költői nyelv: mind-mind értékes tulajdonságai a műnek. Mélységes hatást tett reánk ós lelkes ünnepléssel köszöntöttük a szerzőt és a szereplőket. Világnézeti küzdelmeivel és művészi hatásaival nagyobb körben is hódításra volna hivatva. Meg kellene ismételni másutt is! (u.) Quo Yailis ? A Gines cz ég fontos szolgálatott tett a keresztyénségnek, amikor Sienkievicz örökbecsű regényét élővé tette s ezzel a keresztyén világnézet erősítésének eszközévé szegődött. A mily lelki gyönyörűséggel olvassuk e regényt, ép oly .szivnemesítő, művelő és léleknevelő hatással vannak a színes ós éles körvonalú képek, amelyek az Omnia mozgószinház függönyén tárulnak elénk. Előttünk vonul fel a „paneni et circenses" borzalmas, de eseményekben gazdag kora. Látjuk a római polgár lélekben sivár, műveltségben nem kicsinyelhető, erkölcsökben pogány életét, óriási hatalmát s a Caesar mindenhatóságát megelevenedni. Élni látszik a kegyetlen, szeszélyes, őrült, dobzódó, verseket és dalokat faragó Nero s egész hízelgő udvara; megelevenednek a rettenetes orgiák. Viszont megismerjük az első keresztyének egyszerű, nemes s a római társadalmat átalakító életét; látjuk a katakombákat, az ottani áhítatos összejöveteleket, s Péter, a nagy apostol, mint egy rég ismert, kedves, bölcs és fenkölt alak nyer képzetet lelkünkben. Róma felgyújtása, majd égése, mesterien tárja elénk szinte a valóságot, a menekülők rettenetes zűrzavarát, a népnek Nero és udvara elleni dühét, majd megjuhászodását a Caesar azon ígéretére, hogy felépítteti Rómát és megnyitja tárházait. De bűnbak kell; s jön a keresztyének üldözése, összefogdosása, börtönbevetése. És jön a borzalmas jelenet a Circus Maximusban. Látjuk a Czirkusz óriási méreteit, a Caesart udvarával páholyában, ahonnan életet és halált oszt. A quadrigák versenye után, a gladiátorok küzdelme folyik le a maga ismert kegyetlenségével. Tetőpontra hág a több ezernyi nézőközönség érdeklődése és vérszomja a keresztyéneknek a Czirkusz porondjára való kihajszolásakor, a hol nem is sejtik mi vár majd reájuk; megnyílik a vadállatok ketreczének kapuja s a kiéheztetett vadak zsákmányaivá válnak a római első keresztyén martírok. Élesen áll előttünk a bikára kötött keresztyén leány (Lygia) szörnyű sorsa, a kit hű szolgája (Ursus) ment meg a bika legyőzése által; a nép zűg, tapsol az erő és hűség e megnyilatkozására a mindenható Caesar kegyelmet kénytelen adni felfelé fordított hüvelykujjával. Es az üldözés folyik tovább. Még egy rémes kép következik : az oszlopokra kötött keresztyének, mint égő fáklyák. De enyhíti e rettenetes látványt a kémnek, az árulónak, a Caesart a keresztyénekre uszító Chilonnak hirtelen megtérése s a halál pillanatában megkereszteltetése Pál által a Caesar kertjében. A regény idillikus jelenetei sem maradnak hatás nélkül. Vinicius, római patrícius szerelnie a keresztyén Lygia iránt szövődik át az egész darabon s fokról fokra látjuk a pogány, erőszakos rómait átszelídülni, míg végre Péter maga kereszteli meg őt s adja össze a Krisztushívő boldog párt. Lygia óriási testalkatú, hű szolgája, Ursus szimpátikus mentor marad mindvégig. És még egy kedves alak, Petronius, az igazi római arisztokrata utolsó példányképe domborul ki, a ki küzdve az új tanok eszméivel, végre is megtér, de nem bízik Róma jövőjében, eret vágat magán s a megsemmisülésben keres menedéket. A történeti dráma, híven a históriához, befejeződéshez közeleg; a nép fellázad, Nero menekül s méltó bukásában és öngyilkosságában beteljesedik a végzet. Az ezzel párhuzamos kép fogja meg lelkünket mélységes nagyságával és szépségével: Péter menekül Rómából hű tanítványával a gyönyörűséges Via Appián. De megjelenik tüneményes fenségben a Megváltó, visszafordítva az apostolt Róma felé e kérdéssel: „Quo Vadis, domine?" — hogy ő is elszenvedje a, mártírhalált s elnyerje az élet koronáját. Felséges, allegorikus kép fejezi be a drámát, a mint Krisztus széttöri a pogányság lánczait, a rabszolgaság bilincseit, mintegy jelezve a keresztyénség egész jövőjét. A ki a keresztyénség első, áldozatos, eszményi időszakának nagyszerűségéből és mélységeiből lélekemelő tanúságokat, bizalmat és hitet akar nyerni, az Sienkievicz regényének színes megelevenített képeiből megnyerheti az erre vezető hatásokat s a fásult és közönyös szíveket, a begubózott lelkeket is meg kell hogy mozgassa ennek a művészien kidolgozott drámának végigszemlélése. (phz.) Bibliotheca Apoeryplia. E latin nyelven irt vaskos kötetnek szerzője dr. Székely István, a budapesti egyetem theológiai karán az újtestamentomi bibliai tudományok tanára. Az ó- és újtestamentum apokrif könyveit akarja megismertetni az olvasóval. Jelen műve csak az első kötet, mely az ótestamentum régibb apokrif termékeit tárgyalja, az újabbakat és az újtestamentumra vonatkozókat második kötetben szándékozik közreadni, mely — mint előszavában említi — még ebben az évben meg fog jelenni. Jelen kötetében természetesen nem szól a deuterokanonikus könyvekről, melyeket a protestánsok az apokrif írások közé sorolnak. A szerzőnek az a czélja, hogy introdukczionális munkájával a nevezetesebb apokrif könyvek haszonnal való olvasását előmozdítsa. Ezt a czélját alapos munkájával, mely sok évi fáradság eredménye, valóban el is éri. A könyvek tartalmát röviden elmondja, a fontosabb helyeket megmagyarázza, a zavaros és néha ellentmondó tanításokat összhangba hozza, rendezi. Beszél mindenütt a könyvek szerzőjéről, keletkezési idejéről, nyelvéről és az esetleges fordításokról. Nagyon értékes része a kötetnek a mindenhova beillesztett bibliográfia, mely az odavágó irodalom legújabb termékeit is pontosan felsorolja. Stílusa egyszerű, világos. Latin nyelve szép. A könyvet Freiburg im Breisgauban nyomták. 510 oldal. Ara nincs megjelölve. Az Igehirdető május havi száma a következő szerzők időszerű beszédeit közli: Smid István rozsnyói ev- lelkész: Örökségünk (Áldozócsütörtöki). — Jancsó Sándor nagyenyedi ref. lelkész: A hit nemes harcza (Konfirmácziói). — Droppa Samu oroszlányi ev. lelkész: Visszaélés az Isten nevével (Vasárnapi). — Széli György avasujvárosi ref. esperes-lelkész: A szent Lélek hatása (Pünkösíi). — Zábrák Dénes soproni ev. lelkész: Újjászületés (Pünkösti). — Könyves Tóth Kálmán debreczeni ref. lelkész: A levetett lovas (Vasárnapi). —Görög Ernő tési ev. lelkész: Gazdag és szegény (Vasárnapi). — Csernák Béla furtai ref. lelkész: Szenvedések között (Vasárnapi). EGYHÁZ. Evkönyvek. Mindinkább terjed egyházaink körében az a jó szokás, hogy nagyobb és kisebb gyülekezeteink a hívek tájékoztatása és az egyházi élet iránt érdeklődés ébrentartása czéljából évkönyveket adnak közre. Lelki és anyagi ügyekben való sáfárkodásról adnak számot azok az évkönyvek is, a melyekről röviden megeinlóke-