Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1913 (56. évfolyam, 1-51. szám)

1913-04-20 / 16. szám

szebb reménységeinket és hűséges munkánk eredményét. Ő az örök nyár, a ki a tavaszi télen keresztül is megadja az életnek — ha nem is mindig a természetnek — a termését. Az élet évszakai és korszakai a mi igazi emberi világunk. Ebben vannak a legvirágosabb tavaszaink, a leggyászosabb tavaszi teleink és legközelebbieknek hitt gazdag nyaraink. Az emberi életnek, az évezredeken át hömpölygő művelődésnek, a világítélő világtörténetnek vannak bűbájos tavaszai, szívfacsaró tavaszi telei, májusi fagyai, nyári aszályai, árvizei, jégesői és viharai, de diadalmas, bőséges nyarai is. A „galileai tavasz"-nál bűbájosabbat nem látott még a világ. De szívfacsaróbb tavaszi telet sem, mint az a jeruzsálemi, golgothás és keresztes áprilisi nagypéntek. És mégis ez a tavaszi tél volt a legdicsőségesebb lelki tavasz és ebből támadt a legáldottabb világtörténelmi nyár. Azóta két évezreden át folyton megújul a keleti történet. A hány nagy tavasza és gazdag nyara volt azóta az emberiségnek, mindenikbe bele- és mindenikből kisugárzott az a galileai tavasz, az a golgothás április és az az örök nyár, mely Isten lelkéből Jézus szívén át termékenyíti a világot. Azóta hisszük, hogy mindig közel van a nyár, ha — bennünk van a nyár! A tavaszi tél gyászdala győzelmi dallá lett, az örök nyár győzelmi dalává. Ezzel megyünk a tavaszi télen át rendíthetetlen bátorsággal és fáradhatatlan dologtevéssel az örök nyár felé! V. J. ELŐSZÓ. Itt e helyen is felhívjuk a figyelmet arra a hívogató szóra, a mely közvetlenül e czikk után olvasható. A hálás kegyelet és emlékező szeretet szózata ez. Közeledik nagy püspökünk halálának harminczadik évfordulója és felújul lelkünkben az ő nagy alkotásainak és ezek között a mi theol. főiskolánk alapításának emlékezete. Ennek az intézetnek volt tanítványai bocsátották ki e felhívást. Nem sokan élnek már azok közül, a kik ennek az első decenniumban voltak növend.ékei. Akkor még közös intézet volt, egy részleges megvalósulása annak az eszmének, a melyet nagynevű emberek oly égő szeretettel és reménységgel dédelgettek, propagáltak. Hetven esztendővel ezelőtt alakult meg és tanácskozott először a Pesti protestáns főiskolai választmány, a mely oly nagyszerű czél, egy közös prot. főiskola érdekében agitált, gyűjtögetett ós azután a nagy viharok és legsúlyosabb nemzeti megpróbáltatások utáni alkotását, a pesti theol. kollégiumot mint a két ev. egyháztársadalom közös iskoláját, egy eljövendő nagyobb intézmény alapkövének tekintette. A tervek és eszmék olyan alakjukban, mint a hogy 70 évvel ezelőtt e lap hasábjain és másutt is napvilágot láttak, hazafias, testvéries tömörülésre felhívó ékes hangú szózatok, adakozásra való felhívások kíséretében megjelentek, nem valósultak meg. De az a theol. kollégium, a mely nagy küzdelmek között 58 esztendővel ezelőtt szegényes elhelyezésben és nagyon szerény anyagi eszközökkel egyházi életünkbe belépett egy feledhetlen, nagyjelentőségű, gondviselésszerű, testvéries, szellemi együttműködés eredménye és időleges színtere volt. Eljönnek hát azok. a kik ennek még közöttünk élő beszédes tanúi és a kiknek ajkairól sokszor hallottuk már a szózatot: de kár, hogy elmúlt s hogy nem vált valóra az, a miről ideális lelkű férfiak látásokat láttak és álmokat álmodoztak. De elmúlt és ím hosszú időre elaludt az a terv is, a mely az újabb időkben is még sokszor felmerült : közös prot. theol. fakultás itt az egyetemen, valamint az is, a mely prot. egyetemről regélt. Mindezek most már, egyelőre legalább, csak történelmi adalékok, vagy a fiak fiainak feladatai közé sorozhatok. De épen ezért kétszeresen megragadó reánk nézve ez a felhívás, a minő egyhamar napvilágot látni fog. De a felhívó szózat lelkünket nemcsak kegyeletes emlékezésekre kell hogy indítsa. Reá kell hogy irányítsa a gondoskodó, a jelenre és a jövőbe néző figyelmünket arra az intézetre, a mely több mint 50 évi küzdelmes élete után még ma is sok tekintetben a hiányosság jellegét hordozza magán és a bizonytalanság helyzetében van. Ott áll a Ráday-utczában a minden egyszerűsége mellett is imponáló hatalmas épület, a mely minden szemlélőre úgy külseje, mint belső egész berendezése által a legjobb benyomást gyakorolhatja. Itt e lap hasábjain is meg van örökítve képe, az építés története és azoknak munkája, a kik ennek az épületnek emelését, mintaszerű berendezését lehetővé tették. De tudjuk, hogy még sok hiány van és a közel jövő nagy feladatok elé állítja egyházkerületünket. És erőink kimerültek ! Új források is kellenének azok mellett, a melyek még megvannak. Nem égető feladat-e, hogy akadémiánkat minden tekintetben versenyképessé tegyük a mostani ós a nemsokára alaposan változó körülmények gondos figyelembevételével. Az a nagyszerű épület mindenképen alkalmas arra, hogy benne ne csak, mint ez már megtörtént, behatóbb nevelői, hanem intenzívebb, egész egyházunkra kiható szellemi munka is folyjon le megfelelő orgánumok beállítása által. Az állam gondoskodott tanárok kollégiumi neveléséről. Nekünk is minden erőnket megfeszítve, kell módot és eszközöket találni arra, hogy tudjunk itt nevelni elsőrendű, a lelki vitézkedés manapság nélkülözhetlen, minden fegyverével felszerelt lelkipásztorokat, olyanokat, a kik a mind hangosabbá váló ellenmondások között mindenki előtt megállhassanak és tudjanak számot adni a bennük élő reménységről. Hallunk panaszokat lelkészképzésünk hiányáról, s a mi theol. tudományosságunk, irodalmunk sivár helyzetéről. Miért kertelünk és szépítgetjük a dolgot? Másokról nem, csak rólunk szólunk. Hol voltak nálunk az eszközök (könyvtár, helyiségek, nyelvtudás, elegendő számú munkások), a melyek által a hallgatókat a nehéz, beható tanulmányozást, kutatást igénylő alkotó munkába be lehetett volna vezetni ?