Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1913 (56. évfolyam, 1-51. szám)

1913-04-20 / 16. szám

És azután a tanárok helyzete? Nem arra volt-e alapítva, hogy más megélhetési forrásról is gondoskodjanak és nem játékkal, hanem más téren is végzett nehéz munkával biztosítsák családjuk szerény megélhetését. De nemcsak anyagiakról van szó. Középiskolai és más főiskolai tanárok külföldi tanulmányútra mennek, közülünk kinek van módjában ezt megcselekedni? Jó dolog, hogy ifjú theológusainkat kiküldjük. Valamit csak hoznak magukkal, a mi nem válik kárára egyházunknak. De bizonyára az sem maradna gyümölcs nélküli egyházunk, lelkészkópzésünk érdekében, ha ennek orgánumai egy-két szemesztert külföldön tölthetnének. És nem kellene-e gondoskodnunk, hogy azok helyére, a kik most munkában állanak, jobbak és a modern követelményeknek megfelelőbbek jöjjenek? Munkateret és eszközöket kell adni ezek részére, hogy megedződjenek és majdan a régiekénél jobb, behatóbb munkát végezhessenek, ha majd a sor reájuk kerül. És azután nem Budapest és a mi theol. akadémiánk volna-e a legalkalmasabb arra, hogy mellette és vele kapcsolatban egy hatalmas, egyetemes szeminárium létesüljön az alapos gyakorlati kiképzés czéljaira? És végül — last but not least — eszünkbe jut az, a mit tán legelső helyen kellett volna említenünk, hogy ha szinte a lehető legelőnyösebb feltételek mellett is, de most is csak zsellérek vagyunk. Ötven esztendővel ezelőtt vonult be intézetünk a Kálvin-téri épületbe. Azok között, a kik most összegyülekeznek, még vannak olyanok, a kik erre emlékeznek. A nagynevű alapító már akkor gyűjtögette azt, a mi most a nagy építési költségek előteremtését lehetővé tette. Hogyan gyűjtötte ? Abból a forrásból, a mely, fájdalom, az újabb időben olyan kiapadófélben van. Manapság jóformán már egész exisztencziákat, fejlődésünket, jövő reménységeinket, alkotásainkat az államsegélyre építjük és egy § végrehajtásától várjuk. Nem immorálunk e felett. Megtették már mások is. Nem is szegődünk azok táborába, a kik jajveszékelnek e fölött és a jövő sötét képeit tárják fel, reámutatva ama bizonyos tollvonás függő kardjára. Megírtuk már, hogy mi magyar protestánsok, mint igazi nemzeti népegyház, pironkodás nélkül fordulhatunk nagy kulturmiszsziót teljesítő intézményeink, egész egyházunk megerősítése érdekében a nemzethez, ennek orgánumához. De mégis nem szabad megfeledkeznünk az atyák eszközeiről, a melyek által ők fundamentumokat vetettek és nagy dolgokat építettek. Végzetes szerencsétlenség lenne, ha ezek végkép elrozsdásodnának. Nem érdemli-e meg az a nagy czél: a mi papnevelő-intézetünknek a mainál jobb és szebb jövője, hogy ennek érdekében elővegyük a régi kipróbált eszközt, hogy vele odamenjünk gyülekezeteink, egyháztagjaink elé. Nem tudnak vagy nem akarnak sokat adni? De ha csak öt kenyér és öt halacska jön is mindenünnen, a hathatós és nem szűnő, szeretetteljes segítségül hívásnak eredményeképen, a vigyázó és gondoskodó szeretet fénysugaraiban majd ezek is megsokasodnak. Török Pál ezelőtt 40 esztendővel 400,000 korona vagyonról számolt, a melyet agitácziója, lelkesedése és páratlan nagy, dédelgető szeretete folytán szerzett a theol. főiskolának. Azt szokták mondani, a semmiből szerezte. Oh nem, abból és azzal szerezte, a mi igazi, kétségbe nem vonható valamije volt és lesz egyházunknak. A mit ő szerzett, azt most beépítettük az új intézetbe. Tisztelettel kérdjük, nem kellene-e egy új, nagy mozgalomnak megindulnia, most 30 év multán az emlékezés ez esztendejében, hogy úgy ennek, mint majd ama második templomnak, a melyet helyére vagy melléje építünk, dicsősége nagy és fényes lehessen. Iskolatársak találkozása. Az idén lesz 30-dik évfordulója annak, hogy Török Pál püspök, a budapesti theológiai intézet alapítója meghalt. Az idén tölti intézetünk első évét abban a díszes, új épületben, melybe újjászervezett internátusával és nagybecsű Ráday-könyvtárával együtt az 1884-ben akadémia nevet nyert theológiai intézet a dunamelléki egyházkerület példás áldozatkészségéből czélszerű elhelyezést nyert. Az alapító halálának 30-dik évfordulója alkalmas időpontnak látszik arra, hogy a régi theológiai intézet volt növendékei részéről többször kifejezett amaz óhajtás valóra váljon, hogy az egykori tanulótársak 40—50 év multával egymást viszontláthassák és szeretettel üdvözölhessék. E végból az alulírottak köréből szervezkedett rendező-bizottság elhatározta, hogy a régi theológiai intézetnek 1855-től 1883-ig, tehát a Török-Székács korszakból való volt tanítványait az akadémia új székházába barátságos találkozóra hívja össze. Az összehívást azért szorítjuk az alapító Török Pál korszakára, hogy a régi theológiai intézet volt növendékeinek, az „öreg diákok"-nak nyujtsunk alkalmat a személyes találkozásra. No meg azért is, hogy a régi theológiai intézet működésének első 10—15 évében a két protestáns testvéregyháznak közös papnevelő-háza volt, melynek 40—50 év előtt végzett növendékei az intézetből való kilépés óta az egyházi életben ritkán találkozhattak. Mindezeknél fogva tisztelettel és szeretettel kérjük a budapesti theológiai intézetnek az alapítás évétől (1855) a Török Pál haláláig (1883) volt növendékeit, hogy folyó évi május 19-én, a dunamelléki egyházkerület tavalyi közgyűlését megelőző napon, Budapesten az akadémia székházában összegyűlni, a délelőtt 10 órakor a díszteremben tartandó összejövetelen részt venni, a Vampetits-vendéglőben (Városliget, Állatkert) rendezendő társas ebéden megjelenni szíveskedjenek. Egyben arra is felkérjük a különben egyenként is meghívandó iskolatársakat, hogy megjelenésükről pár nappal előbb az akadémia igazgatóságát (Budapest, Ráday-utcza 28.) értesíteni szíveskedjenek, hogy a résztvevők számáról előre tájékozást nyerhessünk.