Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1913 (56. évfolyam, 1-51. szám)

1913-04-06 / 14. szám

íme, Bécsben már legalább a tisztekre nézve felfogták ennek jelentőségét s a katonai kaszinóban Hilgenreiner prágai tanár nemrégiben hittudományi előadást tartott „A szoeziális tudomány és kereszténység" czíinen. Főherczeg, miniszterek és tábornokok jelentek meg ezen az előadáson és adtak súlyt ez újításnak. Reméljük, hogy a hadügyminiszter ezekután megérti az előadásból és a francziaországi állapotokból, hogy a legénység békeidőben nemcsak parádéra és gyakorlatozásra vonul be, s hogy háborúban nemcsak mennyiségileg veendő számba, hanem hogy az lélekkel is bír, a melyet a tényleges szolgálati idő alatt épen katonai szempontból sem szabad elhanyagolni! Gyermekek materiálizmusa. Mit tenne, ha királyné lenne? Erre a kérdésre kértek feleletet IV. elemi osztályú leányoktól s a hasonló osztályú fiúktól viszont erre a kérdésre : mit tenne, ha király volna? Csupa egoista felelet érkezett reá. Merő materializmus. Hát az még természetes, hogy a csokoládé, sütemény, pecsenye stb. előtérben áll, de érdekes, hogy a leánygyerekek ideálja az aranykocsi, az ékszer, a ruha, a kastély, a színház; hanem aztán például a kocsiba nem ültetné be a barátnőjét, se a csokoládéból nem adna senkinek sem. A fiúknál a lakoma, az ételben való dobzódás, a fogat szerepel bőven, de már őket a katonásdi és politika is érdekli. Megfelelő uralomvágvgyal hangsúlyozzák az igazságos uralkodást. Egyik várakat akar építeni, a másik Szerbiát elfoglalni, a harmadik Oroszországra haragszik. Az altruisztikus érzés általában édeskevés. A szegényekre ugyan gondol egyik-másik, olyan is akad, a ki templomot akar építeni, de mellékkérdésekre helyeznek inkább súlyt, így például a halálbüntetés eltörlésére, könyvtáralapításra stb. Rajtaül ezeken a feleleteken a kor szelleme. A szegényekről való gondoskodás is olyanformán hangzik: „Ne bocsássátok színem elé a rongyos koldust, mert meghasad bele a szívem". Érdekes volna a mi iskoláinkban is ilyenféle kérdésekkel kísérletet tenni. Nem hiszem, hogy ilyen sivár feleleteket kapnánk, a mint azt egy lapban a fent ismertetett szerint olvastuk. A gyümölcséről ismeritek meg a fát! Vájjon lesz-e jó termés abból, a minek ilyen a virága ? Szeren csehajsza. A Kaufman-fréres franczia czég importálta legújabban a rolette- és a Hanza-gépeket hazánkba. Igaza van az egyik napilapnak, hogy a vízáradás, tűzveszedelem, marhavész, a svájczi és franczia kártya, hozzátehetjük, hogy a tőzsdejáték, lóverseny és más eféle veszedelmek mellett csak még ez hiányzott. Az önműködő rolette-géppel bejárták az országot s főleg a vásárokon csapták be vele a népet, a mig Zomborban megakadtak. Itt is megengedte a rendőrség, de a pénzügyigazgatóság szólt bele s útját vágta annak lefoglalásával a rulettgépek további vándorlásának. Rendőrség, büntetőbíróság tanácstalanul áll az ilyen szédelgésekkel szemben s a „szent szabadság" nevében lehet fosztogatni mindenkit, mert hát ne engedje megcsalni magát. Budapesten a Ferencz- és Józsefvárosi kiskorcsmák voltak tele a Hanzagépekkel, a melyeknek oldalán egy kis nyílás van a pénz bedobására. A pénz aztán vagy a Wertheim-rekeszbe jut, vagy —- úgy mutatóba — a gépen levő lyukak egyikébe, a mely esetben a bedobó nyer. A büntető törvényben erre sincs paragrafus, de a rendőrség szépen elkobozta őket. így játszik az országban mindenki, hogy megjavítsa a szerencséjét. A paraszt a rolett-gépen, a kispolgár a Hanza-gépen. a csibészgyerek krajczárdöbálással az aszfalton, a konflis-kocsis piszkos kártyával a szemétládán, kicsi és nagy a lóversenyen, a kinek van sok, vagy már nincs sok, a tőzsdén, az urak a kaszinókban, vagy a Jockey-klubban bakkaráton meg bridgen. A különbség az, hogy a vásáros paraszt huszfilléreseket dob be s az „ügyeskedő játéknak" nevezett roletten 500 koronát is összeharácsol egy nap a rolettetulajdonos, a Jockeyklubban pedig millióra nem egyszer megy a nyerés vagy vesztés. Játszik mindenki — de tönkre megy mindenki. Hová vezet ez a szerencse utáni hajsza? Mintha egy nagy megsemmisülés előtt állana az egész nemzet! Mert hiszen már a nők is kezükbe vették a kártyát s a kedves, szellemes és okos társalgás helyét a gondolatokat elhessegető, izgató játék foglalja el „quasi szórakozás", az evangéliumot pedig felváltotta az „ördög bibliája". A római nép dekadens korában is ez volt a jelszó „panem et circenses". Hová futtok, hová rohantok, emberek?! Álljatok meg a „hitben" és a „szeretetben", a mely nem a másik rovására akar gazdagodni (a min nincs áldás), de a mely gazdagon ontja áldásait önéletetekre és a másokéra is. Ne féljünk szembeszállani ez utálatos szerencsehajszával szemben s emeljülc fel tiltakozó szavunkat minden társaságban, minden kaszinóban a szerencsejátékok s kivált a kártya ellen, a mely ősoka minden mi veszedelmünknek! Kálvinista. KÜLFÖLD. Amerikai levél. Nagytiszteletű Szerkesztő úr! A diákélet gazdag itt azokban az alkalmakban, melyek az egyéni hitélet mélyítésére szolgálnak. Természetesen van a szemináriumnak külön istentisztelete vasárnap délelőttönkint, melyen hol a tanárok, hol pedig meghívott hírneves lelkészek prédikálnak. Vasárnap délutánonkint pedig „konferenczia" van, melyen szintén vagy egy-egy tanár, vagy pedig vendég beszél. De ezen kívül maga az ifjúság is rendez külön összejöveteleket. Szerda esténkint az egyes évfolyamok gyűlnek össze külön-külön áhítatra, mely bibliai eszmecseréből és együttes imádkozásból áll. Itt van tovább a Y. M. C. A. (Young Men's Christian Association), melyet odahaza „KeresztyénDiákszövetségnek" neveznénk.Ennek munkája itt arra szorítkozik (a szemináriumról van szó), hogy a keddi estén rendezett gyűléseire meghív kiváló egyházi vezérférfiakat és előadásokat tartat velük. A diákok előtt ezek feltárják az egyházi élet nagy problémáit, a kül- és belmissziói munka különböző ágait, gyakran egyenesen toborzó czélzattal. Gyakran megfordulnak ily gyűléseken itthon szünidőző misszionáriusok, kiktől így „első kézből való" betekintést nyerünk a keresztyénség perzsiai, khínai stb. küzdelmeibe. Máskor meg egyszerű gyülekezet pásztorai jelennek meg az emelvényen és szólnak azokról a gyakorlati életkérdésekről, a mikről a tanár előadásai olyan keveset mondhatnak, s a mikkel néha fontosabb tisztában lenni, mint az apologetika vagy az exegezis kérdéseivel.