Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1913 (56. évfolyam, 1-51. szám)

1913-01-12 / 2. szám

szet, mert hiszen ez „középiskolai ügy", pedig akkor ki gondoskodik a gondozásra sokkal jobban rászoruló iparos- és kereskedőtanoncz stb. fiúkról; hallunk olyan hírt is, hogy a honvédelmi minisztériumot illeti a fővezetés, pedig ép a „katonai drill" az, a mi merőben ellentétes e mozgalommal. Ne hagyjuk figyelmen kívül e sok mindenféle hang között azt, hogy az ifjaknak első sorban Isten igéjére van szükségük s támogassuk szeretetünk egész melegével (nemcsak erkölcsileg, de ha kell, anyagilag is) azt a törekvést, a melyet a BRIE. hűségesen és őszintén képvisel, azt t. i., hogy ez a mozgalom valóban a maga „legtipikusabb" „legigazibb" alakjában valósuljon meg nálunk. Papp Gyula, a BRIE. cserkészcsapatainak főparancsnoka. KRÓNIKA. Kemény kritikák. A Petőfi-társaság nagygyűlésén hallottuk elhangzani az elnöki székből a mai modern magyar szépirodalom felett. Sokan látták ezt lapunk olvasói közül, de mégis nem állhatjuk meg, hogy itt is ne reflektáljunk reá. Idézünk belőle néhány szentencziát: . . . Sem nemzeti életünknek, sem irodalmunknak nincsenek ma oly magas és tisztult régiói, a hol minden magyar testvérként köszönthetné egymást . . . Petőfiről azt írta egyik külföldi méltatója, hogy költészete olyan benyomást tesz, mintha hangján az egész nemzet szólalna meg. Nos, a a mi költőink nagyobbrészt beérik azzal, hogy a nemzet egyetlen tagjának lelkét: saját vézna, gyakran betegesen bogaras lelküket revelálják előttünk ... A költészet keserű kedvét leli újabban a magyarság kicsinylésében és lealacsonyitásában. A nemzeti irodalom, mely így bánik el nemzetével, gyászos speczialitása a világirodalomnak. És a színművek ? Francziásabbak a francziáknál és ha kell, norvégebbek a norvégeknél és abban többnyire hasonlítanak egymáshoz, hogy a költészethez épen olyan kevés közük van, mint a magyarsághoz. íme egy kis mutatvány a kritikából. Bizonyára felszisszenek majd erre a „Nyugat" berkeiben üdülő faunok, akarom mondani futuristák, az irodalom és művészet „nyolczai". A ki kíváncsi a kemény kritika illusztráczióira, az olvassa el a „Nyugat" akármelyik számát, többek között akár a legutóbbit, a melyben ím ez az ékes kifakadás olvasható a sokak által dédelgetett „főköltő" verséből: „Csúf és borús csak az életemben, a mi magyar". Mellesleg megjej egyzem, hogy ő ugyanebben a számban ízléstelen támadást is intéz a magyar protestánsok „bolondulása" ellen, czentralisztikus, aulikus törekvésekkel vádolván őket. Ugyanitt egy másik futurista tollából a következő gyászjelentést és kritikát olvassuk a keresztyénségre vonatkozólag: „Halott vagy keresztyénség, mint mitológia, mint epika;

halott vagy egészen . . . A keresztyén hit semmi praktikus tettekben nem ott, nem irány, nem tényező ; gyermekkori katekizmus leöntve pantheisztikus, természettudományos szósszal. Ezt a hitet vasárnapi templombamenéskor együtt húzod fel szarvasbőr kesztyűddel és együtt veted le őket." Kemény kritika; és az illusztrácziók ? Fájdalom ezek erre nézve sem hiányoznak. As „Élet". Egy szép, a legkényesebb ízlést is kielégítő, pompásan szerkesztett folyóirat, a mely az utóbbi időben díszes új köntösben jelenik meg hetenkint. A „Marianum"-ban szerkesztik, van külön nyomdája, a melynek sajtói alul a felnőtteknek, ifjaknak és gyermekeknek szánt élvezhető szépirodalmi művek is kerülnek ki. Czíme is jellemző. Annak az egyháznak produktuma, a mely minden téren éreztetni óhajtja, hogy él. Katholikus szellemű lap, helyet ad a mi protestáns íróinknak és költőinknek is. Senki sem veheti ezektől rossz néven, hogy odamennek. A futuristák társaságába nem kívánkoznak és ott nem is látnák őket szívesen, nálunk pedig nincsen számukra hely. Nem kellene helyet adnunk nekik ? ISKOLAÜGY. Református nőnevelés. II. A magasabb képzés. A magasabb nőképzést volna tulajdonképen hivatva szolgálni a felsőbb leányiskola. Már a mult század társadalma megérezte, hogy a közénosztály értelmiségének leányai részére nem elegendő az a tudás, mit a polgári iskola négy osztályának keretén belül szerezhetnek. Magasabb, általánosabb műveltséget kívántak gyermekeiknek nyújtani. A 14 éves kor szintén nem alkalmas arra, hogy akkor félbeszakadjon a komoly tanulmányozás. Nagy leánynak még kicsi, kis leánynak már nagy a 14 éves leánygyermek. A közoktatásügyi miniszter megérti a szülők óhajtását;, miután Veress Pálné a maga iskolájával erre az útat megmutatta s 1875-ben életbelépteti az első állami felső leányiskolát Molnár Aladár vezetése alatt, a ki első szervezője az enemű iskoláknak. Javaslatában hangoztatja: „Merem állítani, hogy a nőnek ép úgy joga van neveltetését illetőleg az állam gondoskodását igénybe venni, mint a férfinak; — a ki a nőnevelés kérdését kezében tartja, az a jövő nemzedék érzületét tartja kezében". A felső leányiskola emez első tervezete oly mérvű általános műveltséget akar adni a nőknek, a mely egyfelől női élethivatásuk betöltésére képesíti, másfelől megfelel nemük sajátságainak. Nem czélom itt a felső leányiskolák történetét és fejlődését genetikai sorrendben adni, de kénytelen vagyok megemlíteni, hogy 37 éves rövid fenállása óta hatfélekép módosul. A felső leányiskola a legeklatánsabb bizonyítéka, a legklasszikusabb példája a jelenkor vajúdó nőnevelésének. Az ő története a nő-