Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1913 (56. évfolyam, 1-51. szám)

1913-01-12 / 2. szám

nevelés története. A magasabb képzés szükségét szülők, társadalom, kormány belátják, akarják is; de a czél, a mód még nincs kialakulva. S ez természetes is. Tapo­gatóznak. Akarják is, hogy a nő többet tanuljon, nem is; képezik is őket komolyabb szellemben, nem is; középiskolává teszik a felső leányiskolát, nem is. A mit a kísérletezés idejében az első szervezők nem tudtak kellőleg megoldani, megoldotta az élet. A felső leány­iskola a maga egészében, egységes tantervével nyújt elegendőt annak a nőnek, ki tanulmányai alapján élet­pályát találni nem akar; de kenyérkeresetre nem készít elő. A mai praktikus kor embere pedig a tudományból is hasznot akar húzni, a l'art pour l'art elve hitelét vesztette; az improduktív tudományok kelendőségnek nem örvendenek. Mi bizonyítja leginkább ? Az, hogy míg a kenyérkereseti pályákra készítő intézetek nem képesek befogadni a jelentkezőket, a felső leányiskola felső osztálya is néptelen. E körülmény nem kerülte, bár nem kerülhette el a vezető emberek figyelmét. Magyarázatot, sőt megoldást kerestek s keresik azt ma is. Kísérletek is tétettek ez irányban Szegeden a háztartási tanfolyammal, mint VII. osztállyal s a kolozsvári állami felső leányiskolában fel­állítván a VII. és VIII. osztályt melyeknek tantárgyai befejezésül és kibővítőül szolgáljanak, az előző hat osz­tály anyagához. Nyolcz osztályos lett az iskola, de csak továbbképző két felsőbb tanfolyammal betetézve. Nem vált be. Kolozsváron, abban az intelligens, tanulni vágyó és tanulni tudó városban a két felső továbbképző tan­folyam néptelen maradt. Nem kellett. Az állam habozott, kísérletezett; de a róm. kath. egyház sem nem habozott, sem nem kísérletezett, hanem határozott és cselekedett. E határozatának minden ékesszólásnál hangosabb bizo­nyítéka a tavaly megnyílott kétemeletes Marianum. mely­ben életbelépett az az intézmény, a mi a jelenkor kívá­nalma, a leánygimnázium. A női szakiskolák terén első helyen kell említenem az óvó- és tanítónőképző-intézeteket, a melyek eleddig a legtöbb nőnek adtak megélhetést. Óvónőképző intézet van 9; egy állami; hat róm. kath.; egy luth.; egy tár­sulati. Református egy sincs. 481 tanuló közül 90 refor­mátus vallású volt. Tanítónőképző van 8 állami, 19 róm. kath., 4 refor­mátus (Debreczen, Nagyvárad, Pápa, Szatmár). Az összes tanítónőképző-intézetek növendékeinek száma 4884; re­formátus vallású közöttük 711. Polgári iskolai tanítónőképző van: 1 állami, 4 róm. kath. (Budapest, Kalocsa, Szatmár, Sopron). Református egy sincs. Szabadjon egy pillanatra e számok mellett meg­állanom! A róm. kath. egyház a nőtanerők képzése terén, mint látjuk, vezet. Egymagának több tanítónő­képző-intézete van, mint az államnak s a többi felekeze­teknek összevéve. S kik e tanitónőképzők tanárai? Az apáczák és szerzetesek. Csoda-e hát, ha a tanítónők legnagyobb része, kik szükségszerűleg túlnyomó részben apáczakezek neveltjei, magukon viselik a zárdai nevelés ezer bélyegét? Polgári tanítónőképzőnk egy sincs, az államnak is csak egy, a róm. kath. egyháznak négy. Nem szaladhatunk el e tárgy mellett anélkül, hogy észre ne vegyük a veszedelmet. A nőnevelés terén jelen­leg a róm. kath. egyház vezet a felekezetek közt. Csuda-e, ha a róm. kath. eszmék mind jobban tért hódítanak refoimátus nőink között; ha a délutáni Mária­ájtatosságokon csaknem annyi ref. nő, mint róm. kath. nő hallgatja buzgalommal a jezsuita páterek szónoklatait! Csuda-e, ha a Szt Antal-kultusz annyira gyökeret vert asszo­nyaink között? Nem csoda, hisz ez a nevelésnek mathemati­kai pontossággal előre kiszámíthatott következménye. Oh, azok az eszmék, miket ott hallanak, nem újak előttük, ott zsibongnak füleikben a gyermekkor édes varázsú emlékekónt, Ezt kell megakadályoznunk kellő számú és sok irányú iskolával kell bírnunk, hogy leányaink — még papleányok is — ne legyenek kénytelenek zárdába járni. Az ipari és kereskedelmi oktatás ellátására női ipariskolák és női felsőkereskedelmi iskolák szolgálnak, így remélhető, hogy a tanulni és érvényesülni vágyó nők a különböző pályákon megoszlanak s nem lesz túl­termelés a tanítónői pályán s általában nem kell tarta­nunk, legalább egyelőre, a szellemi proletárizmustól. Az egyetemet 1895- év november 18 án nyitották meg a nők előtt, ámde arról, hogy az egyetemre lép­tetés előfeltételét, az érettségi bizonyítványt megszerez­hessék, kellő módon nem gondoskodtak. Hisz nem nevez­hetjük kielégítő megoldásnak azt, hogy megengedtetett a leányoknak a fiúgimnáziumokban magánvizsgák tétele. A pillanatnyi szükségleten segített ugyan a Budapesten megnyitott leánygimnázium, de ennek sem keretei, sem méretei elegendőknek nem bizonyultak. A kérdés ezen intézkedés által megnyugtató megoldást nem nyert, hisz az ország különböző helyein a leányok a magántanulásra voltak predesztinálva. Elvégre a magántanulás nem az az eszköz, nem az az út és mód, mely a kielégítő eredményre vezetne. A magán tanulásnak meg vannak bizonyos esetekben előnyei: az egyénibb nevelés, a növendék szellemi képességeihez mért előadás; de mindez semmivé törpül a nyilvános képzés jellemfejlesztő s az életre előkészítő hatása mellett. S ha a diplomás nőknek szemére vetik a férfiak, hogy az életet kellőképen nem ismerik, csoda e, ha nélkülözniök kellett épen azt az intézetet, mely a férfi tanulók jellemének, tudásának megalapozására, értelmük helyes irányban való terelésére van hivatva. A gimnázium a jelenlegi tudás fundamen­toma, erre épít, erre kell építenie a felső oktatásnak; ez a bázis. A különböző életpályát választott s annyi irányban szétágazó tudományokkal foglalkozó értelmiség közös találkozó helye. S ha ezt kellő mértékben meg nem kaphatja a nő. ki a hibás érte ? A nők az átmeneti kor eme nehézségeit az adott viszonyok mellett becsületesen leküzdötték s ma a 13,184 egyetemi hallgató közt van Budapesten 225,

Next

/
Oldalképek
Tartalom