Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1913 (56. évfolyam, 1-51. szám)

1913-03-16 / 11. szám

főhatósága megfosztotta lelkészi állásától, sőt a presbiteri tisztség viselésétől is eltiltotta. Ez az ügy nagy hullámokat vert fel és ezek a nagymérvű agitácziók és újabb esetek (Traub, Heydorn) szülte izgalmak folytán még ma sem ültek el a német prot. egyházban. De mortuis nilnisi bene! Jatho leölni gyülekezetének nagy többsége ragaszkodott hozzá, érdekében kegyelmi kérvényt adtak be sok ezren. Tisztelték, becsülték olyanok is, a kik az ő zagyvalékszerű ideális-monista-pantheista-hisztoriko-kritikai alapon (?) eklektikus módszerrel alkotott rendszerét, „új theológiáját" nem szerették, nagyon légiesnek tartották vagy meg sem értették. Miért? Mert volt ebben az emberben valami csodálatos, talán jobb ügyhöz méltó, rapszodikus buzgóság, a „magaválasztotta istentiszteletében" megnyilvánuló fanatizmus és tudjuk, hogy pásztori kötelességeit suo modo híven, nagy odaadással teljesítette. Volt benne egy fénysugár Annak szeretetéből, a kit az írástudók ítélete szerint megtagadott. Ezért mentek utána sokan és kísérték rokonszenvükkel lépteit akkor is, midőn kiutasították. — Elvezette-e ez a fénysugár oda, a hol tépelődő lelke megnyugvást és feleletet találhatott ? AB inkmsicsió titkai. A napilapok közlése szerint, az inkviziczió római levéltára, melyet eddig szigorúan zárva tartottak a kutatók szemei elöl, az idegen nagykövetek közbenjárására most már mégis megnyílik a kutatók számára. De most sem az egész, csak egyes részei. És épen ez a gyanús mielőttiink. Es ez a titkolózás kétélű fegyver lehet Róma számára is. Nem számítva ugyanis azt, hogy már az egyetemes tudományosság érdekében is kötelessége lett volna a Vatikánnak ezt a régmúlt időkre vonatkozó levéltárat megnyitni s titkolózásával csak még inkább megerősíti a köztudatban századok óta meglevő vádak és gyanúsítások egész tömegét. Az emberek fantáziáját pedig jobb lehűteni a tények zuhanyával, mint szabadon hagyni, hogy hevüljön a sejtések és találgatások tüze által. Vagy talán épen azért titkolózik annyira Róma, mert attól fél, hogy annak a levéltárnak napvilágra kerülő adatai mellett eltörpül az emberek százados fantáziájának "színes gazdagsága is? A radikális kremonai püspök. A B. H. egy napihírét itt idézzük: „Régóta híres szabadelvű álláspontjairól Bonomdli kremonai püspök, a ki csaknem állandóan harezban van a Vatikán szigorúbb bíborosaival. Állandóan réme azoknak a papoknak, a kik egyházi tekintélyüket jól tudják világi méltósággal viselni, Most ismét robbanó értekezést tett közzé A templom czímen. Ennek fő gondolatmenete az, hogy a templom a szent, nem pedig a templom képviselői, a püspökök és a papok. Ezeknek rá kellene jönniök arra, hogy Jézus Krisztus alázatos követei nem lehetnek ilyen előkelő igényű szolgái a templomnak. Ilyen radikális hangú az egész közlemény, a mely a Vatikánt Olaszországgal akarja kibékíteni. Van még egv merész és okos álláspont benne: a püspök szerint a pápai csalhatatlanságnak semmi köze ;i politikához. Az olasz papok most izgatott érdeklődéssel várják, mit fog szólni Bonomelli kijelentéseihez a Vatikán." — Ezért igazán kár izgulni, mert úgy is biztos, hogy a mii'„indexre" kerül s még jójia a helyesen gondolkozó püspököt nem függesztik fel ab ordine etjurisdictione. Nem gondolnók, hogy a püspök úr felvenné a küzdelmet, de úgy látszik, hogy Hugó Viktor „A nyomorultak" cz. regényében oly szépen megrajzolt Bienvenu püspök ideális példája lobog szeme előtt, a ki 1200 frankot tartott meg csupán saját maga és nővére szükségleteire. A materiálizmus korában ilyen főpásztorok visszaállíthatnák a tiszta keresztyén világnézetet. TÁRCZA. Bod Péter és munkái. XIX. HiM. Eccl. Hung. Az a Rákóczi-féle levél felettébb érdekes, érdekes protestáns szempontból is. Ha még sorainkban itt-ott hallatszanak hangok, hogy visszatekintve a múltba, soka panasz lépten-nyomon, jó látni az ősi ellenséget a maga igaz színében; az az ember beszél itt, a kinek eszményi honszerelméhez, a viszonyokkal való ismeretéhez, igazmondásához a kétségnek árnyéka sem fér és a ki azonfelül a római egyház híve. A dolognak előzménye az, hogy Rákóczi Ferencz Bod Péter szavai szerint a jezsuitákat „az ónodi gyűlésen száműzte, vagy ha maradni akarnának, keményen megrendszabályozta". Néhány felsőmagyarországi vármegye (Pozsony, Nyitra, Trencsén, Liptó) katholikus rendei igen melegen közbeléptek a rend érdekében. Az érintett határozatnak a végrehajtása szerintük egyenesen veszedelmes, mert megrontja a római egyházat, tönkreteszi a hazai iskolákat és végre megkárosítja a rendnek tagjait, a kik a rend kötelékében levő magyar ifjak révén a nemzettel szorosan összenőttek („nobiscum sanguine conjunctissimos"). A fejedelem a folyamodványra nagyon kimerítően válaszolt, sorai a negyedrétalakban kinyomatott könyvben 16 oldalt töltenek be. Egyenkint foglalkozik az aggályokkal és azt állítja előtérbe, hogy épen a fentebb említett három szempont: a római egyháznak, a hazai tanügynek és az ifjúságnak érdeke sürgeti a szóbanlévő határozatoknak sürgős végrehajtását. A mi a római egyházat illeti, semmi sem károsítja meg azt jobban, mint azok a védők, a kiknek cselekedetei híjával vannak az őszinteségnek, a kik a menyeiekről szónokolván, az anyagiakat hajhásszák, a hit czégére alatt a hasznosság elvei szerint igazodnak („caelestia ubivis in ore, temporalia in animo, religionem pro titulo, pro fine utilitatem habent"). A sok hamisság idők folyamán összegyűl és együttvéve gonosz eredményeket hoz létre — »z eeyházra nézve. A visszavonásnak mesterei a haeretituFokat nem megnyerni, hanem a végsőkig felingerelni igyekeznek, az afféle jelenetek, a mikor