Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1913 (56. évfolyam, 1-51. szám)

1913-03-09 / 10. szám

leg soproni, volt eperjesi theol. tanár befolyására három éven át, 1881—1884-ig folytattam magyarországi theol. tanulmányaimat. Annak a kegyeletnek némi viszonzásául sorra egymásután parentáltam el 30 éves írói munkásságom alatt e lapok hasábjain az én német nagy mestereimet. így Erdmannt, a kiváló bölcselettörténetírót; Riehmt és Schlottmannt, az ismert nevű ó-szövetségi theológust; Köstlint, a nagy Luthertudóst; Jacobit, az egyháztörténettudóst; Beyschlagot, az elegáns előadású híres újszövetségi theológust és másokat. Most Kahler Mártont parentálom el. Professzoraim közül már csak Hering él, a nagy gyakorlati theologus. Kahler, ez a minden ízében evangéliumi és lutheri felekezeti irányú theologus és eredeti keresztyén egyéniség 1835-ben papi családból született. Tanult Königsbergben, a hol Rosenkranz, Heidelbergben, a hol Rothe és Halléban, a hol Tholuck volt reá a legnagyobb befolyással. Utóbbit lelkiismereti komolysága és erős evangéliumi karaktere miatt „szellemi atyjának" nevezte. Rövid bonni magántanárkodása után rendkívüli tanárnak Haliéba hívták, a hol a sziléziai konviktus felügyeletét vette át. Mint hajdan Kant, úgy ő is csak 16 évi tanárkodás után kapott rendes tanszéket. Mondják, hogy Beyschlag nem engedte meg kineveztetését, ki néhány évtizeden át hatalmas egyéniségével és erős egyházpolitikai befolyásával csaknem egyeduralmat gyakorolt a halle-wittenbergi egyetem theol. fakultására. Némi elégtételül szolgált neki az, hogy Dorner tanszékére Berlinbe hívták, de a meghívást nem fogadta el. A hálás diákság ezért fáklyás menettel tisztelte meg. Rövid szenvedés és munkás élet után húnyt el 78 éves korában mult év szeptember 7-én Freudenstadtban, a hol gyógyulást keresett. Koporsója felett a fürdőben beszélt Huppenbauer igazgató s imádkozott Berg ludvigsburgi prelátus, majd Halléban, a hová koporsóját vitték, beszélt felette Lüttger hallei tanár és sírja felett Meinhof hallei lelkész. Emlékezetét lelkész és tanár fia Walter és Vilmos, egy külön emlékfiizetben (Martin Kahler, Blatter der Erinnerung. Berlin [Warneck] 1912. 54 lap) örökítette meg. Az emléklapokat igen sikerült karakterisztikus arczképe díszíti. Hát csakugyan nagy és nemes alakja volt a német evangélikus egyháznak és tudománynak, ki mint theologus, egészen különleges állást foglalt el. Saját útjain járt és ezrekre menő (magyarok is) tanítványai daczára iskolát nem alapított. Mély, rendszeres gondolkozása, impozáns dogmatikai képessége és erős bibliai kijelentésszerű alapja csakugyan „a Krisztus keresztjének theologusává" avatták őtet. A lutheri hitvallás hűségének ő volt az őre a halle-wittenbergi egyetemen. Mint valami lélekbúvár, úgy tudott olvasni az ember lelkéből. Erősen egyénies és személyes vallásossága és lutheri felekezeti hithűsége szinte varázserővel hatott nagyszámú tanítványaira. E pozitív irányú theologiának erősödése Poroszországban részben az ő befolyására vezethető vissza, Az utolsó két évtizedben annak legismertebb képviselője, szinte vezére volt, Az Istenben való élet által megszentelt tüzes szelleme mindenütt az emberben a keresztyén embert kereste. Szerinte az ember eszményi fogalma a keresztyén ember s a legjobb lelkiismeret a keresztyén ember lelkiismerete. A keresztyén kijelentés vallásáról szóló komoly meggyőződése szinte elbűvölte az embert a kathedrán és az irodalomban egyaránt. Azért mondottuk őt erős keresztyén egyéniségnek és megalkuvást nem ismerő hiterős theologusnak. De mint theol. író is egészen új nyomokon haladott. Tizenhat évi hallei rendkívüli tanárkodása alatt (s talán az volt egyik oka az ő mellőzésének) alig írt valamit. Annyira egyoldalúan Beyschlag befolyása alatt állottunk mi, tanítványai, hogy alig méltattuk figyelemre. Pedig a ki megszokta és megszerette szinte sztoikus tanári egyéniségét, alig tudott megválni tőle. Már 1857-ben tervezi „ Wissenscliaft der christlichen Lehre" cz. nagy rendszeres theol. életművét, mely csak 25 év múlva jelent meg (1883. 3. kiadás 1905), s korunk egyik legelső német rendszeres theologusává avatják. A hit által való megigazulás nagy elvén építi itt föl a keresztyén tudomány rendszerét. Ez a tudomány fakadjon a hitből s szolgáljon a hitnek és ezzel az egyháznak. Az élő Istenhez vezető hit pedig sem a tudományból, sem pedig a hitből, hanem egyedül az isteni kijelentésből fakad, s mint ilyen, a valódi gondolkozás s így a tudomány tüzét is éleszti. Közös tulajdonsága a hitnek és a tudománynak az igazság, ép azért a hitben való élet egyszersmind igazi szolgálat a tudományon. Mindkettőnek élesztője a hűség és a mélység. A hitnek ezen bizonyossága s a tudományos kutatás hűsége és mélysége vala egyik erőssége tanári és theol. szakirodalmi munkásságának egyaránt. A jó tanár — azt vallotta — nemcsak tudását és ismeretét, hanem személyes vallásos hitét is, az az egész lelkét vigye bele az Ő előadásába. Lelkünk egész benső személyes énjével kell hatnunk a hallgatóságra. így lesz aztán a mi előadásunk kölcsönös szeretetet és közlés, igazi dózisz és lépszisz. A tudományban épp úgy, mint a hit világában a szeretet gyakorlása kereszthordozással és martíriummal jár. Még utolsó műve is „a hitbizonyosságról" szólt. Nagy életművén kívül van még egy sajnos, be nem fejezett nagytudományú monográfiája „a lelkiismeretről", a melynek különösen történeti része igen becses. A napi, egyházpolitikai vagy párttheológiai kérdésekhez nem szólott, De azért az újabb krisztologiai vitába belevegyült „Der biblische Christus und der historische Christus" czímű művével. A napi kérdésekbe előkelő egyéniségénél fogva nem akart és nem tudott belevegyülni. Azért nem volt erős meggyőződése daczára á la Beyschlag, Schlottmann vagy Jacobi polemikus író. Részünkről, hálás magyar tanítványai részéről is áldassék az ő nagy emlékezete! Have pia anima 1 Dr. Szlávik Mátyás.