Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1913 (56. évfolyam, 1-51. szám)

1913-03-09 / 10. szám

mondta ez az atyámfia, hogy a mikor az ő fiatal barátjaikat hívják a Krisztushoz, azok nem jönnek és száz meg száz kifogást hoznak fel okul. Egy ilyen szóváltás alkalmával azután az evangéliumért buzgólkodó lélek nyíltan megmondta barátjának, hogy te azért nem akarsz a Krisztussal foglalkozni, mert — parázna vagy. Egyszerre világosság gyulladt az én értelmemben is. A mint annak az ifjú embernek a paráznasága volt az akadály, abban, hogy Krisztushoz közeledjen, úgy a mi életünkben is ilyen akadályok vannak, a melyek miatt nem tudunk a Krisztushoz jutni és így akadályoztatunk a belső ember felépítésében. Micsodák ezek a mi bűneink ? Ne titkoljuk el őket, ha bátran a szeme közé nézünk, meghátrál előlünk. A falusi életnek mi a legelső nagy büne. Egész nyíltan megvallhatjuk, hogy a lopás. A legénység tulajdonképen azzal kezdődik, hogy a kisebb gyereknek lopni kell valamit a nagyobbak számára, hogy bevegyék legénynek, a nagyobb legény meg lop azért, hogy kikerüljön a korcsmaköltség. Nagyon természetes, hogy az ilyen növekedés sehogysem alkalmas ahhoz, hogy Krisztushoz közeledjék a lélek. De van ennél szomorúbb tere is a mi életünknek, a mi nekem mindig sok keserű órát szerez. Régen együtt élt minden család apraja-nagyja — egy kenyéren. Ma meg nagyon darabolják ezt az egyet, nem tudnak meglenni rajta sehogyse az öregek a fiatalokkal, a fiatalok az öregekkel. Kiben keressük a hibát? Keresni ne is próbáljuk. Csak reámutatok, de bővebben nem fejtegetem, hogy az „egyke" rendszer bűnétől bár szabadulóban vagyunk is, de még mindig kísért az sorainkban. Sokszor mondták nekem azt, hogy semmi köze ezekhez a tisztelendő úrnak, csakhogy nekem nagyon is sok a közöm hozzá, mert én igen sokat kikapok ezek miatt — épen a gyülekezet tagjaitól. Meg kellett érnem azt, hogy a gyülekezet egy tagja legazemberezett, egy másik megvádolt a perselypénz ellopásával, egyszer ki akart hordani a gyülekezet, egyszer már magam voltam azon a ponton, hogy lemondok a gyülekezetről, de ezeken a dolgokon keresztülverődve, meg kellett érnem az elmúlt esztendőben, hogy a gyülekezet egy tagja — okmányhamisítással vádolt meg. Irtózatos dolgok ezek, atyámfiai, még elmondani is, hát még átszenvedni; de mindezek a dolgok elvezetnek bennünket arra az igazságra, hogy a szívnek teljességéből szól a száj. íme, én ilyen megnyilatkozásait is tapasztaltam a gyülekezet szívének, milyen lehet annak teljessége. Ha valaki, hát én megváltottam a jogot arra, hogy törődjem a gyülekezet lelki életével és ha valaki megelégelte már az ilyenfajta megnyilatkozásokat, hát én igen. De készen kell lenni arra, hogy ez még mindig nem elég, mert a Krisztus arra int, hogy bocsáss meg a te atyádfiának nem hétszer, de hetvenhétszer. Atyámfiai, én elég erősnek tartom magam a hetvenhetedik megbocsátásra ís, az a kérdés, hogy ti elég erősek vagytok-e felvinni a megbocsátani valókat hetvenhétig. Isten iránti nagy hálával jelentem, hogy már mintha sziinőben volna a baj. Az elmúlt évek sok nehéz munkája kemény tusakodása között mintha kezdene kivirágozni az egymás megértésének gyönyörű virága, mert erre is vannak ám bíztató jelek. Hiszen igaza van a mi kurátor urunknak, nem vagyunk ám mi olyan nagyon rosszak, hát hisz tudom én azt, azért nem szűnöm meg munkálkodni a gyülekezet között soha, kétségbe nem esve, de mindig nagyobb reménységgel. Biztató jel először is, hogy a gyülekezet elővette a régi apai örökséget, és földet vásárol. A mi apáink mindig szereztek az egyház számára. Egyszer templomhelyet, azután szőlőföldet, majd hatszorta megnagyobbították a lelkész és tanító házhelyét, felépítették tiszta téglából a paplakot, tanítólakot, vették a fél helyet, közbe kétszer is megépítették a templomukat, csak most legújabban teljesen rendbe hozta a gyülekezet összes egyházi épületeit és még jól ki sem pihentük a fáradalmakat, már az isteni kegyelem útat mutat a továbbhaladásra és a gyülekezet nem lesz engedetlen ezzel az útmutatással szemben, sőt nem is lesz kishitű, földet vásárol azzal a messze jövőre kiható gondolattal, hogy megduplázza atyái szerzeményét — csak az Ur akarandja. De a míg a külső erősödésen ekként munkálkodik a gyülekezet, immár eljutott annak a megértésére is, hogy a belső ember erősödésén is dolgozni kell és az ifjakat immár nem hogy vissza nem tartják, de szinte serkentik a komolyabb, tartalmasabb élet követésére, elsajátítására. A vasárnapi iskolába 39 gyermek jelentkezett önként és az édesanyák tanítják imádkozni a kicsiny gyermekeiket. Ha eddig nehéz, gyötrelmes dolog volt a lelkipásztorkodás, most már ezekre tekintve, gyönyörűség lesz az. És ha az eddigi munkánknak nagy látszatja vagyon a külső dolgokban, ha alázatos lélekkel forgolódunk a belső ember építésében és végezzük a Pál és Apollós munkáját — boldog örvendezéssel várhatjuk az Úrtól az előmenetelt. E helyen is köszönetet kell mondanom az egyház gondnokának, Tüttös Mihálynak, a kit választott az Isten kegyelme, hogy általa épüljön és gyarapodjon a mi gyülekezetünk. Köszönetet kell mondanom még két keresztyén nőtársunknak, a gondnok neje az egyik, a másik ifj. Van Jánosné, a kik az úrasztalát ellátták az egész éven át kenyérrel. Isten áldása legyen rajtuk és az ő házuk népén. Isten áldását kérve az egész gyülekezetre, a gyűlést megnyitom. Faludi. KÜLFÖLD. Kahler Márton emlékezete. 1835—1912. Hálás szeretettel és kegyeletes ragaszkodással csüngök máig is a halle-wittenbergi tudományegyetem theol. fakultásán, a hol nagynevű elődöm : Bancsó Antal, jelen-