Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1912 (55. évfolyam, 1-52. szám)

1912-02-11 / 6. szám

Természetes azonban, hogy itt a név csak czégér volt, a mely mögött a rendszert kell keresnünk, azt a rendszert, a melynek czéljai századok óta ismerősek s eszközei nyilvánvalóak. A hatalmi érdekekért küzdő róm. katholiczizmus rendszere ez, mely mostani erőviszonyain is túlmenő imperiális tendencziákkal szolgál, melyeknek végső czélja az, hogy Magyarország necsak hitelvileg, hanem politikailag is „Regnum Marianum" legyen. E czél szolgálatára keresve sem lehetett volna alkalmasabb embert találni Barkóczynál, a kinek neve tehát több volt, mint czégér; ő a rendszert alkotó szellem egyik karakterisztikus képviselője volt, a ki egy jezsuita kitartó szívósságával, makacsságával s egyszersmind eszközökben nem válogatós erőszakosságával állott a rendszer szolgálatába. A hatalmi érdek így teremtette meg a rendszert s a szerencsés körülmények így tették a rendszer főképviselőjévé Barkóczyt. Az ecclesia militans egyik elvakult katonája volt ő, a kit a véletlen körülmények, vagy talán inkább a titkon működő kezek épen arra a poziczióra állítottak, a hol a nagy hatalmi befolyásnál fogva a felekezeti érdeknek igen jelentős szolgálatokat lehet tenni. A nemzet ifjúságának nevelése a nemzet jövőjének megteremtése. A milyen generáczió hagyja el az iskolát, olyan lesz a jövő Magyarország. S épen ennek az iskolának élére került Barkóczy, telve az ecclesia militans harczias hevületével, az nltra-klerikálizmus által sugallt vakbuzgósággal s a felekezeti elfogultság átkos gyűlöletével. Ily adott helyzetben, már a kezdet kezdetén előre látható volt a beálló eredmény. A magyar viszonyok között, midőn a felekezeti érzékenység talán kelleténél jobban is ki van fejlődve s midőn a róm. katholikus egyház hatalmas erejével s domináló befolyásával szemben a többi felekezetek az örökös védekezésre vannak utalva, valósággal a létfentartás kérdése az, hogy középiskoláink az elfogult szellem káros hatásától érintetlenül maradjanak. S a midőn Barkóczy útján támadó erővel lépett fel a veszedelem, mely a felekezeti szellem mezébe öltözött ultraklerikálizmus felkeltésével középiskoláinkat fenyegette, az önfentartás ösztönénél fogva fel kellett támadni az ellenhatásnak, mely a klerikális tendencziák veszedelmei ellen védekezésre ösztönzött. Nagyon különös tehát a Barkóczy mögött állók részéről Barkóczy elleni hajszáról beszólni. Hajszáról beszélni csak ott lehet, a hol az erős vagy erősek üldözik a gyengét, az erőtlent; a gyengék védekezése az erősek ellen nem hajsza, hanem önvédelmi harcz, a melynek jogosultsága az élet törvényében gyökerezik. De vájjon miben állott ez az ú. n. Barkóczy elleni hajsza ?! . . . Azon tételes állítása, hogy a középiskolai oktatás és nevelés valláserkölcsi alapra fektettessék, senkit sem vezetett támadásra, mert hiszen a valláserkölcsi elvek érvényesülésének jogosultságát a középiskolai tanításban senki sem vonja^kétségbe. Azonban mit értett Barkóczy valláserkölcsi nevelés alatt ?! ... A krisztusi lélek, a krisztusi szeretet átültetését az ifjúság szívvilágába?!... így nem támadt volna ellene egy hang seml . . . Barkóczy azonban nem volt annyira óvatos s a kifejezésekben válogatós, a mint az a jezsuitáknak szokása, mert ő nyíltan bevallotta,^ hogy a „tételes torzvallások" valláserkölcsi neveléséből pedig nem kér ! . . . Magyarországon előkelő, vezető állásban levő ember részéről, a kinek legfőbb hivatása az egy czél szolgálatában álló, különféle intézmények között a békesség és összhang megteremtése, durvább, tapintatlanabb sértés nem érte az evangélium igazságain nyugvó s az ország törvényei által védett egyházakat!. . . És erre a durva, tapintatlan támadásra a protestáns egyházak akkora higgadtságot, türelmet és önmérsékletet tanúsítottak, a mekkora az önvédelem kötelessége mellet alig fér meg. A felzudulás moraja hallatszott ugyan, azonban a megbántott egyházak hivatalos testületei és hatóságai sehol és semmiben nem tettek lépéseket a jogorvoslat érdekében. Hol van hát a hajsza?! . . . Talán épen a protestáns egyházak nagy türelme volt az ok, hogy Barkóczy még nagyobb vérszemet kapott s az általa hirdetett elvet mohó munkávál vitte át a gyakorlatba. A „tételes torzvallások" valláserkölcsi nevelésének ellensúlyozására, rendelkező hatalmánál fogva az egyedül üdvözítő egyház szolgálatára olyan tanári tábort szervezett, a mely terveinek keresztülvitelére mindenben késznek mutatkozott. A személyek kiválogatásánál előállott egy lehetetlen rendszer, a mely mellett erényszámba ment s érdemmé lett a hipokrizis s az érvényesülésre lépcsőül szolgált a klerikális hajlandóság. A tudás, az arravalóság, a tudományos képzettség másodrendű tényezőkké váltak; a Rómához való hűség és szolgálatkészség minden fogyatkozásért kárpótolt. Hogy ez a rendszer az öntudatos lelkeket milyen kálváriára juttatta, bizonyságul szolgálhatnak a tanáregyesületek évkönyvei, melyek keserűség, harag és zúgolódás panaszaival vannak tele. Mikor a szolgálatra kész tábor össze lett toborozva, megkezdődött a „munka"'a római egyház érdekében. Az állami iskolákban mint a burján támadtak a Máriakongregácziók, melyek a jövő üdvhadseregének megteremtésére voltak hivatva. A szupra-konfesszionális állam iskolái egymásután fejlődtek át a római egyház nevelőintézetévé ; a régiek mellé újak keletkeztek, nem az interkoffesszionális tudomány szolgálatára, hanem az elfogult felekezeti szellem ápolására . . . De ki tudná elősorolni káros kinövéseit annak a rendszernek, a melynek legfőbb képviselője a most letört báró Barkóczy Sándor volt! ? . . . Szerencse, hogy letört s kívánatos, hogy vele együtt a rendszer is mindörökre letörjön! Danóezy Antal.