Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1912 (55. évfolyam, 1-52. szám)

1912-12-22 / 51. szám

tisztán deista. 52 vasárnapunkra evangélium semmi, a miért zsoltárokra vagyunk utalva. Hát keresztyén liturgia ez? Én a vasárnapi énekek számát körülbelül 60-ig emeltem fel a Próba-énekeskönyvben és pedig különös tekintettel az énekek általános vallásos szellemére és jellemére is. Gondoskodtam arról, hogy úgy az Isten neve, mint a Jézusé és a Szentléleké, tehát a teljes Szentháromság, Összhangban dicsőíttessenek énekeinkben. Mostani énekeskönyvünkben hiányzik sok alkalmi ének is. Ez sok visszásságra kényszeríti kántorainkat, a kik bizonyos alkalmakra ráénekelnek egészen más természetű énekeket is. Papszentelésnél például énekelik a tavaszi ének utolsó versszakát: Dicséret, dicsőség, tisztesség és hálaadás, stb. Úrvacsoraosztáskor énekelnek egy verset abból, mely az árvizek megtéréséről szól, stb. Ezekről a hiányokról is gondoskodni kell a revideált énekeskönyvben. De nem folytatom tovább. Töredékes jegyzeteim is mutatják nemcsak azt, hogy a revideálás szükséges, hanem azt is, hogy főleg mily pontokon és mily irányban szükséges. A revideálás különben folyamatban van. Mi lesz belőle és mikor? Azt ma még nem tudhatjuk, de kívánatos, hogy ez a dolog jó véget érjen, mert már csak formailag is tarthatatlan az a hetyzet, hogy a debreczeni énekeskönyv versszakok zárjelbe helyezésével (a mely által épen felhívjuk a figyelmet az alkalmatlan vagy botránkoztató énekversekre !), a dunamelléki énekeskönyv pedig versszakok kihagyásával adatik a közönség kezébe, dokumentálva azt, hogy az énekeskönyv egészben nem alkalmas ugyan a közhasználatra, de mégis oly szentség, a melynek hibás részeit is csak zárjelbe szabad helyezni, de elvetni vagy kijavítani nem. A néptől félnek sokan az újítások miatt. Én népünket nem úgy ismerem. De különben is a nép vezetői felelősek azért, hogy mivel tápláltatik a nép lelke és szíve. * Ezzel be is fejezzük karácsonyi kérdéseink sorozütát • És a midőn alkalmi munkatársainknak megköszönjük szíves fáradozásukat, reményünket fejezzük ki arra nézve is, hogy a felvetett kérdések egyikére-másikára nézve még lesz alkalmunk esetleg többet is közölni. Hisz nagyon sok kérdés vár ezidŐszerint megoldásra a magyar ref. egyház és a helyi nagyobb gyülekezetek életében. Mielőtt azonban maga a megoldás következnék, nagy szükség lenne arra, hogy ugyanezeket a kérdéseket előzőleg alapos tárgyalás alá vennők a fórumon is. Ennek azonban sok mindenféle akadálya van. A legfőbb azonban az, hogy nincs még ma sem egy egységes, egészséges közvélemény a magyar ref. egyházban. Az egyházkerületi partikuláris közvélemények helyett vagy mellett szükség lenne egy szélesebb látkörrel biró, az egyetemes egyház érdekeit megérteni tudó nagyobbszabású közvéleményre is. Ennek eljövetele azonban csak egészségesebb sajtóviszonyok és intenzivebb egyháztársadalmi élet mellett lesz lehetséges. Sebestyén Jenő. KRÓNIKA. Rémlátások. A „Lelkészegyesületben", a mely az 0. R. L. E. hivatalos közlönye, nagy sajnálatunkra egy nagyon rosszindulatú támadás jelent meg névtelenül a Kálvin-Szövetség ellen. A „Kálvin-Szövetség aknamunkája" (!) czímen az egyházat szétrobbantani vágyó, szektáskodó törekvésekkel vádolja ebben, a lap szerkesztőjének bölcs ítélete szerint az éles megfigyelő, „Akárki", a mi Szövetségünket, a mely a rendelkezésére álló szerény eszközök daczára is sokaknak ítélete szerint mindenhol és mindenben igyekezett hasznos jó építő munkát végezni és a mely, ha másért nem, legalább az élén álló vezetők miatt nem szolgált reá ilyen orvtámadásra. Karácsonyi hangulatban vagyunk, amúgy sincs kedvünk ós terünk polémiákra, de a jó ügy érdekében kénytelenek vagyunk reflektálni ennek az éles, recte rém-látó kritizálónak „szektaszimatoló" czikkére. Nos hát az első megrovás: A Kálvin-Szövetség ki akarja adni Kuyper Ábrahámnak a „Kálvinizmus" cz. hat felolvasását (megjegyzendő, hogy tudomásunk szerint mindegyik fordító fakultált theológiai magántanár). Ezeket a felolvasásokat, a melyeket Kuyper, a volt holland miniszterelnök az amsterdami szabad egyetem alapítója Amerikában 1900-ben tartott, német nyelvre is lefordították és a Kálvin szelleméhez igazán hű (és nemcsak üres jelszavakkal dobálózó és takarózó) külföldi hitrokonok mindenütt nagy örömmel üdvözölték és lelki épüléssel olvasták. Annak idején, az emlékezés esztendejében a „Prot. Szemle" is közölt szemelvényeket ebből a nagyértékű munkából. No de nem is a munka, illetve ennek lefordítása ellen van állítólag az éleslátású czikkírónak kifogása, bár „gyengéden" megczirógatja itt is kedves hangú előszavában a fordítókat és velük együtt a Kálvin-Szövetséget, „Kuyper-szellemüeknek" nevezvén Őket, a mely az Ő szótára szerint természetesen fanatikus, ultramontanizmussal is szövetkezni kész szektáskodást jelent. Azonban ez a fordításügy a czikkíró nagybecsű engedménye szerint is a Kálvin-Szövetség magánügye, ezzel egy kézlegyintéssel könnyedén végez. De hát itt van a nagy közügy, az t. i., hogy a Kálvin-Szövetség meghívta az utrechti egyetem tanárát, Visschert és Bavinckot, az amsterdami „szabad" egyetem tanárát, ez az aknamunka, ebben áll a Kálvin-Szövetség ravasz szektáskodó fondorkodása, mert hát ezek az urak nem a holland államegyháznak, hanem az ottani szabadegyháznak, czikkíró szerint egy fanatikus szektának hívei és így meghívásuk által a Szövetség is dokumentálja szektáskodó hajlamait; ezek az urak idejővén, élesztgetik azt bennünk és ráadásul veszélyeztetik a törzsegyházzal való jóviszonyunkat, a mely iránt mi hálával tartozunk. A Kálvin-Szövetség és szektáskodási hajlamok ! Rémes és szédítő kilátások ! Valóban difficile est. .. Immár minden bokorban szektaalakítási vágyakat ós