Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1912 (55. évfolyam, 1-52. szám)

1912-12-08 / 49. szám

Sajnos lenne, lia határainkon túl nem éreztetné hatását, Bátran ki merem mondani, hogy minden egyes nagyszabású egyéniségben — bár nem mi közénk tartozik is — van valami kálvini vonás, sőt talán épen az, a mi a legértékesebb benne. Örökérvényű mondása az Úrnak, hogy úgy fényljék a ti világosságtok, hogy mások is lássák azt. Mert az a hatás, melyet a mi egyéniségünk kifejlődésében tapasztalunk, munkás azoknál is, a kik velünk érintkeznek. Az evangéliumi igazságok és erők lassan áterjesztik az egész társadalmat. Megújítják azt. Ezt a megújulást szemlélhetjük magunkban és magunk körül. „Értelmünk, erkölcsi erőink, hitünk, művelődésünk, tehát egész egyéniségünk mind megújultak. A földet magyarrá tette a magyar név, a magyar verejték, a levegőt a beleolvadó magyar sző. hajlékainkat a magyar család, intézményeinket a magyar kultúra" a kálvinizmus hatása alatt. Tagadhatja-e valaki, hogy hazánk és egyházunk 400 éves küzdelmében ennek a hatását látjuk. Az a kálvinizmus, mely minket a szabadság rajongóivá tesz, nemzetünket tartotta meg; az a kálvinizmus, mely a lelki tehetségeket fejleszti, e népnek művelődését alapozta meg s az a kálvinizmus, mely az evangéliumi testvériségnek és egyenlőségnek hordozója, e nemzetnek demokratikus irányban való haladását biztosítja. Az ember egyéniségének evangéliumi átformálásával átalakít mindent, a mire az ember egyéniségének bélyegét rányomhatja. És most azt kérdem, mélyen tisztelt hallgatóim, szabad e nekünk ezt az erőt, ezeket a jellemeket, egyéniségeket képző kálvini keresztyénséget véka alá rejteni! Hiszen épen az a bajunk, hogy a mai társadalmi felfordulásban valóságos botorsággal akarják elzárni ennek forrásait azok, a kiknek útjukban áll ez a hajthatatlan jellemeket képző kálvinizmus. Micsoda kapkodást látunk társadalmunk betegágyánál ? Ahány orvos, annyiféle orvosság, hogy még betegebb legyen. Mindenfelé tanácskoznak hivatalosak és nem hivatalosak, hogy mi által lehetne megszüntetni a betegség okát s nem jönnek rá, hogy csak az által, a ki a mi betegségünket hordozta. A Krisztus tudománya, mely az ó-emberből új embert formál, egyedül az igazi orvosság. A társadalomnak új egyéniségekre, új vérre van szüksége ? hát tisztelt hallgatóim, ez a Kálvin-Szövetség képes új vért ömleszteni a régi erekbe. A kálvinizmusban rejlő erő az igazi vérátömlesztő. Azért alakult meg, azért küzködik, hogy a fővárosban és vidéken új élet magvait hintse el, melyből a társadalmi megújulásnak kell kisarjadni az egyének újulása által. Isten ujjmutatását kell ebben látnunk, hogy társadalmunk bajaiból egyedüli kivezető út ez a jelmondat : vissza az evangéliumhoz. Akarnak önök hatalmas, virágzó népet látni a már pusztuló, elernyedt nemzetség helyett ? Vigyék a kálvinizmus erejét és igazságait környezetükbe s látni fogják, hogyan alakulnak át az emberek észrevétlenül is, hogy fognak támadni olyan egyéniségek, a kik mint világítótornyok, mutatni fogják az egyedüli helyes útat, az igaz emberi életet, a kik bizonyítani fogják, hogy a föld nem ördög országa, hogy lehet itt igazán, becsületesen, igazságban, erényesen, egymással békességben élni, vállvetve munkálni azon az eljövendő jobb koron, midőn a kálvinizmus hatása alatt minden magyar mint egy-egy sziklaszilárd jellem, lankadatlan buzgalommal hordja a köveket Istenországa, a magyar Éden földjének megépítéséhez. Adja Isten, hogy ez minél hamarabb valóra váljék ! Nagy Ferencz. KRÓNIKA. Az „élőkeresztyének" és az egyház. Ezzel a czímmel egy nagy feltűnést keltő czikk jelent meg a „Lelkészegyesület" legutóbbi számában. A lényege tulajdonképen egy leleplezés, a mely szerint Csia Lajos ref. s. lelkész kilépett az egyházból, még pedig olyanformán, hogy bár névleg annak tagja maradt is, de sem az egyházat tovább szolgálni nem akarja, sem annak főbb hitelveit nem vallja s így a formális kilépés is nemsokára várható. Miután pedig így előkészitette jövőjét, elvett egy gazdag leányt s a legkínosabb meglepetést az által szerezte volt kollegáinak, hogy csak polgári anyakönyvvezető előtt kötött házasságot, de templomban nem. Miután pedig tagja volt a Bethániaegyletnek is, a „Lelkészegyesület" czikkírója, Sas Gerson, arra figyelmezteti a magyar reformátusságot, hogy vigyázzon, mert a Csia Lajos iránya az egész Bethánia igazi iránya s titkos munkája voltaképen az egyháztól való elszakadáshoz vezet. Ennyi a tényállás. Ezzel kapcsolatban nekünk nem czélunk az apológia-írás. Annál kevésbbé, mert hisz „Csia testvér" cselekedete fölött maga a Bethania-egylet mondott ítéletet akkor, a mikor őt a fentebbiekért az egyletből kizárta. Csak arra a szomorú tényre akarunk rámutatni, hogy milyen mérhetetlenül bénító és akadályozó lesz hosszú ideig a belmisszió terjedésére és megkedveltetésére ez az eset! Szinte látjuk a kárörömtől ragyogó arczokat, a mikor Csiára fognak majd rámutatni, mint a belmisszió magyar hőseinek díszpéldányára a minden belmisszió csúfolódó ellenségei. Pedig Csiát épen nem szabad általános tipusnak tekinteni, a hogy azt Sas Gerson is tette. Sőt, a kik őt személyesen is ismerték, elejétől fogva tudták róla, hogy ez az ember egy sajnálatra méltó túlzó, valami különös, örökös sátáni gyanakvással megvert, senkiben sem bízó, fanatikus, misztikus különcz lélek, a kit csak azért pártfogolt egy darabig a Bethania elnöke, dr. Szabó Aladár, mert azt remélte, hogy majd csak faraghat belőle valamit, túlzásait lenyesegetvén, hitét a vad burjánzástól megtisztogatván. Sajnálattal kell azonban elismernünk, hogy ez a munkája nem sikerült s csak az a kár, hogy előbb nem zárták ki Csiát a Bethániából, mert ez az ember Bácskában és Baranyában, szóval a merre járt, kimondhatatlan ellenszenvet, sőt gyűlöletet ébresztett mindenféle belmisszió és az egész Bethánia iránt, inert az elfogult