Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1912 (55. évfolyam, 1-52. szám)

1912-12-08 / 49. szám

Ebből a nézőpontból tekintsük tehát most is a kálvinizmust s nekem úgy tetszik, hogy így beállítva, mint egy élő prizma, a legpompásabb színekben veri vissza annak az Egyedtilinek fényét, melegét, erejét, adja tovább hatását, a kinek neve a mi üdvösségünk záloga és titka. Mélyen tisztelt hallgatóság! A mi hitünk titka ez: A Krisztus megjelent s ezen megjelenéssel az emberiség megújulása van összekötve, mert a mi Urunk azt a tudományt hirdette, mely az embert a szó legteljesebb értelmében emberré teszi, a mi végeredményben nem más, mint az istenfiúság. Ilogy pedig az ember ezt az állapotot elérhesse — emberileg szólva —, irányelveket, parancsokat, törvényeket adott, melyek megtartása által az ember belép abba az új szövetségbe, mely Isten és az ember között a Krisztus által létesült. Mivel pedig az új szövetség, mint Istennek karja, mindenkit át akar ölelni s felfogni, ennélfogva a keresztyénség igazságai egyetemlegesek, törvényei mindenkire nézve kötelezők, s mindenki által teljesíthetők is. Ezt az egyetemességet igen érdekesen így fejezte ki ama nagy egyházi atya, Ágoston: az ember születésénél fogva keresztyén. Azon isteni igazságok és törvények, melyek a keresztyénség fundamentumai, az Isten és ember szeretetén alapulnak s ezekből, mint ősforrásból buzognak elő a hit- és erkölcsi parancsok és ezeknek egyetemessége teljesen összefér az egyes keresztyén egyéniségével. Mert íme az ember viszonya Istennel: a gyermeki alázat, mint fiú az Atyával szemben, a felebaráttal szemben pedig benső szolgálatkészség; Istennel, mint főhataloinmal szemben önmagunk megtagadása, akaratunk teljes feláldozása, az emberekkel szemben evangéliumi szabadság, melynek határa lelkiismeretünkben állíttatott fél. Istennel, mint törvényadóval szemben igazságunk semmisége, az emberrel szemben igazságunknak a testvériségig és egyenlőségig való felmagasztalása. Istennel szemben erőtlenségünk és gyarlóságunk érzete, az emberrel szemben méltóságunk érzete s végül Isten iránt hitünk, bizodalmunk határtalansága, az emberek iránt testvéri segítő kéz, egymás terhének hordozása. Ez a keresztyénség, mélyen tisztelt hallgatóim, vagy ha úgy tetszik, az eredeti kálvinizmus. Maradjunk tehát ezen elnevezés mellett: kálvinizmus. A kálvinizmus ezen evangéliumi erőket és igazságokat viszi be az emberiségközé s ezen erők és igazságok alakítják át az embert s alkotják meg jellegzetességét, vagyis egyéniségét. Egyéniség alatt pedig érteni az embernek azon sajátságát, melynél fogva különbözik másoktól és erős sajátságosságainál fogva kiválik a mindennapi emberek közül. A kálvinizmus jellem-vagy egyéniségképző ereje ezen evangéliumi erők és igazságok birtokában valóban nagyszerű s^ végeredményében óriási horderejű. Milyennek képzelnek] önök egy igazi kálvinista egyént? Istenfélő, kegyes, aj ki félelemmel és rettegéssel munkálja üdvösségét, jót-® cselekvő, mint az ő Mestere, mert hitét cselekedetei! mutatják meg; igazságszerető, igazságot cselekvő ésl igazságot követelő, melyből szilárdságát meríti, mert igazságával Istent szolgálja, annak parancsát teljesíti; hűséges és becsületes, mert embertársaiban testvért lát, s így türelmes és megbocsájtó, segítő és vigasztaló; erényes, tiszta, mert tudja, mi lélek lakozik benne s ő ennek a Léleknek temploma; hazáját féltőén szerető, szabadságát oltalmazó, mert Isten földi boldogságának színteréül hazáját adta neki; áldozatkész, mert ezzel munkálja Isten czéljait itt. Ezek a tulajdonságok mind összekapcsolódnak s alkotják a kálvinista jellemet, kálvinista egyéniséget. A szentségre és tökéletesedésre törekvés evangéliumi súlyos aranya az egyes sajátságok aprópénzévé váltatik fel s talentumait az életben ekként értékesíti. Csodálkoznak sokan, mélyen tisztelt hallgatóim, hogy a kálvinizmus mi által képes így hatni az emberre, mi által képes így átalakítani az embert. A kik ezen csodálkoznak, azok nem ismerik azt a forrást, melyből ha valaki iszik, így átváltozik. Nem olvasták azok még soha hitünk ós cselekedeteink zsinórmértékét, a szentírást. Azok még nem látták hitük szemeivel az Urat, a kinek kenyere Isten akaratának teljesítése volt, a ki széjjel járt, hogy mindenekkel jót cselekedjék, a ki a gyarló, bűnös embert felemelte, a kesergőt megvigasztalta, az örvendezőt megszentelte, a ki elment a Golgotának keresztjóig, hogy Isten igazságának eleget tegyen, a ki honának állapotján könnyezve kesergett, a ki életét adta az övéiért. Azok nem látták Pétert, a szenvedelmében erőset, Jánost, a szelíden szeretőt, Istvánt, az egetlátót, Pált, a ki szabadságát feláldozta, hogy nagyobb » és értékesebb szabadságot nyerjen. Es a kik ezt tudják, ezeket ismerik, ezekkel társalognak, csodálkozhatnak-e azokon, kik a máglyákra mentek vagy hóhérbárd alá hajtották szelíd nyugalommal fejüket, a kik királyok, fejedelmek létükre a Krisztus evangéliumáért, hazájuk szabadságáért, embertársaik boldogságáért minden világi előnyüket koczkára téve, harczoltak igaz ügyükben bízva! Azokon, a kik iskolákat, templomokat építettek, kórházakat alapítottak 1 Bámulatos a kálvinizmus ereje és hatása! Minden tehetségét, erejét észrevétlen kifejti az embernek. Szorgalom, takarékosság, mértékletesség és szelid örvendezés a gyávából bátrat, az erősből maga-megtartóztatót, a gazdagból adakozót, a szegényből bízva küzdőt formál. S mindezeket a hit által, mert ez az egyéniségi elvnek a legmagasabb és legmagasztosabb kifejezése. Igazat adnak-e nekem, tisztelt hallgatóim, ezekben? Vizsgálják meg önönmagukat s lehetetlen azt nem mondaniok : úgy van, az evangélium ismerete tett engem is ilyenné, egyéniségemnek minden sajátossága kálvinista voltom eredménye, mindent, a mi értékeset bírok, ezáltal nyertem. -v Mélyen tisztelt hallgatóság! Ne méltóztassék azt ; gondolni, hogy a kálvinizmus csak a mi egyházunk í; tagjai között hatékony s kálvinista jellemeket, erősen |kidomborodó egyéniségeket csak mi közöttünk találhatni.