Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1912 (55. évfolyam, 1-52. szám)

1912-11-17 / 46. szám

képzeletében látta nyugatnak góczpontjait, a hol a kollégium falai között gyűjtögetett ismereteit kiegészíti, munkaerejét, akaratát megedzi: Bod Péter külföldre, híres, tudós tanároknak hallgatására készült. Szászváros iskolájának igazgatására elhívta volt a jóhírű ifjút, de ő tanulni akart, „égve égett a tudományért" épen úgy, mint egykoron, a mikor még mint pásztorgyermek kint őrizte a jószágot. Külföldi iskolák! Mit jelentenek ezek a mult századok református iskoláinak, mit jelentenek a régi idők kálvinista theológusainak életében, ki tudna arról kicsiny helyen beszámolni? Yan-e kiválóbb, nagyobb hatású theológusunk a múltban a reformáczió első napjaitól kezdve, talán a legújabb időkig, a ki régi, hírneves iskolákban a mesterek lábainál nem ült volna? Benne volt a köztudatban, hogy az itthon szerzett tudás ott nyerheti betetézését, Tudták az ifjak, milyen hatalmas lendületet vesznek odaát a szabadság nevében és intenzív erejénél fogva a tudományok, a melyek csak fonnyadt hajtásokat mutatnak ott, a hol a levegő nem szabad. A tapasztalás megmutatta, hogy azon férfiak, a kik ott huzamosabban tartózkodtak, nem csak szélesebb körű ismereteket hoztak magukkal, hanem, a mi még ennél is sokkal fontosabb, egész életre kiható ösztönöket is a munkára. Szóba kerülvén a külföldi iskolák látogatásának a dolga, egyet nem szabad figyelmen kívül hagynunk. A külföldi tanulmányoknak fundamentomát jól megvetették a hazai kollégiumok. Falaik közül olyan nemzedékek mentek ki a világba, a melyek tudtak a kedvetlenségek között megállani, tudtak gyűjteni, tűrni. A kollégiumokból általában véve edzett ifjak kerültek ki. A régi kollégiumi nevelés ellen fel lehet hozni ezt s amazt, de egyet nem lehet kétségbevonni: a közös szegény sors megszilárdította érzületben, felfogásban azt a puritán életnézetet, a melyre épen a genfi pap adott annak idején soha el nem muló példát s a mely homlokegyenest ellenkezik holmi kényelmi, még inkább holmi hasznossági szempontokkal. A kollégiumokban a fogékony, serdülő ifjúember ideálja a kemény, az erős küzdő és távolról sem az, a ki „rak palotát heverő helyének". A mult, a jelen mindazokra mutatott, a kik komolyan, rendületlenül állottak a kedvezőtlen körülmények között, Szűkös anyagi viszonyok között mindig ébren kellett lennie az önsegélynek, mely a maga erejére tud támaszkodni és okosan mérlegeli a jövőt a mostoha viszonyok között. Egy típus keletkezik abbán a közösségben, típus, a melyben sok van a spártai vonásokból. Egyébiránt olvassuk el azt a néhány sort, a melyben a kálvinista kollégiumbeli diákról egyik kiváló pedagógusunk bemutatja : „Nem tud érzelegni és bókolni, sőt nem ritkán bárdolatlan és nyers, de őszinte, igazmondó. Következetes, akarati elhatározásaiban erős, a léha felszinesség ellensége. A kollégiumi nevelésnek e sajátos légköre megmagyarázza a volt diáknak viselkedését az életben is. „Nélkülözni, tűrni, dolgozni a külső siker reménye nélkül a kollégiumban tanult meg.1 Miről van szó? Arról, hogy a kálvinista diák a mult századokban a kollégiumban jól felszerelte magát azzal, a mi a további munkára, névszerint a külföldön töltendő időnek üdvös, eredményes felhasználására szükséges. Az ifjú (kivétel mindenütt van) vitt magával bizonyos fokú erkölcsi erőt, elhatározást, komolyságot. És még valamit. Bessenyei György abban a többé-kevésbbé ismeretes jellemzésben, a melyben a XVIII. századbeli pataki és debreczeni diákot bemutatja, beszél a kollégiumi diákok meglepő erkölcsi tisztaságáról. „Hiszed-e, ha mondom, így tájékoztat a többi között, hogy köztük forogván nyolczesztendős koromtól fogva, soha életemben semmiféle fertelmességről nállok még tsak nem is hallottam." A mit Bessenyei mond, azt kiegészítik e szavak: „s mikor utóbb ez ifjak a finomabb életmóddal és csinosodott szokásokkal megismerkednek, kollégiumi nevelésük széles talapzatán állva, a példának csak nemes vonásai hatnak rájuk, az, a mi ez új benyomásokban alacsony és közönséges, nem elég erős, hogy elhatalmasodjék rajtuk".2 Felszerelésről volt az imént szó. Erre ott az idegenben az akkori viszonyok mellett annyival nagyobb szükség volt, mert egyéb felszerelések dolgában az ifjak a legtöbb esetben gyengén állottak. A hazaküldött levelek kemény próbákról beszélnek ott az idegenben. A fáradság, a hontalanság, a nincsetlen állapot egyaránt gyötri az ifjakat. Az efféle kitéletek gyakoriak: „Költségemet ugyan úgy ítélem : „idevaló bujdosásomat megérem, de hogy hazamehessek, nem lehet".3 Az ifjak mennek, dolgoznak, gyűjtenek. Mi lelkesíti őket? Hogy mai kifejezéssel éljünk, azt reménylik talán, hogy majd itthon fényes karriert csinálnak ? Nem, erről szó sem lehet. Mi vár itthon a tudományában öregbült kálvinista theológusra ? Legjobb esetben egy kicsiny, többé-kevésbbé szegény ekklézsia, rektoria, szűkös megélhetés.'A könyvekkel és tudománnyal hazakerült pap „kicsiny, szerény körben élesztgeti a szikrát". A legutoljára mondottakat ki kell egészíteni. A külföldről visszajött papokra itt más is várt, nemcsak szűkös megélhetés. Várt rájuk bizalmatlanság és gyanúsítás a hatóságok részéről. Épen azon idŐtájt, a mikor Bod Péter külföldi útjára indult, úgy a Helytartótanács („az eretnekek ostora"), mint különösen az ennek a kebelében működő vallásügyi bizottság erősen foglalkozott a protestáns diákok „excursióival", mert tudni vélték, hogy ezek az utazgatások a jó alattvalói szellemet veszélyeztetik, azután pedig azt is tudni vélték, hogy a theológusok „kelleténél jobban" megerősödnek hitelveikben, hallgatván az eretnek tanárokat, mikor pedig hazajönnek, 1 Fináczy „Magyarország közoktatásának tört. Mária Tlierézia korában" I. 230. s Ugyanott. * A nagybányai ref. főiskola (Schola Rivulina) története. 1547—1755. 147.