Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1912 (55. évfolyam, 1-52. szám)

1912-10-27 / 43. szám

megvetni az emberiség sorsában s ez a belátás a szo­cziális tevékenység egy új és intenzív körét nyitja meg az egyházak számára, V. S. IRODALOM. ' Református Prédikátori Tár. Szerkesztette ifj. Péter Károly református lelkész, az erdélyi egyházkerü­let titkára. II. kötet, ára 4 K; Kolozsvár. Nyomatott Stief Jenő és Társa könyvsajtóján. 1912, (215 + 2 1) 8°. Csengey Gusztáv ötvenéves írói és költői jubi­leumát az eperjesi Széchenyi-Kör e hó 20-án országos ünnepség keretében tette emlékezetessé. A jeles ev. theol. tanár ünnepelésére tartott díszközgyűlésen Berzeviczy Albert helyett Oömöry János ev. főgimn. igazgató mon­dotta az ünnepi beszédet. A nagyszámú üdvözlők között résztvett a Kisfaludy- és Petőfi-Társaság is. Jókai-egyesület, Komáromban Jókai nevének zászla­jával irodalmi társaság alakult, az ország nagyobb városai­ban levő hasonló egyesületek mintájára. A díszelnökök és a dísztagok sorában ott találjuk a következőket: Zichy János grófot, Wlassics Gyulát, Berzeviczy Albertet, Dará­nyi Ignáczot, id. Szinnyei Józsefet, Balogh Jenőt, Náray-Szabó Sándort Elnök : Beöthy Zsolt. Igazgató : Baranyai Géza. Társelnökök : Kürthy István, Sárközy Aurél, Ghyczv Dénes, Antal Gábor, Domány János. Főtitkár: Alapi Gyula dr. A társaság közművelődési, irodalmi, múzeumi és művészeti osztályra oszlik. Mindegyik osztály a maga kebelében zártabb erővel teljesíti hivatását. Természete­sen az irodalmi osztályra vár a maga leginkább látható tevékenységével a legnehezebb és legfontosabb szerep. Ennek az osztálynak elnöke: Vidóczy Asztrik dr., tit­kára: Sikabonyi Antal. Komárom és az egész irodalom hálás lehet Beöthy Zsoltnak és Alapi Gyulának a társa­ság létrejöttéért. Mi szeretettel köszöntjük az új társasá­got, működése elé a legjobb várakozással és meleg érdek­lődéssel tekintünk. A magyar pap és tanító szocziális kötelességei, írták: özv. dr. Schulz Józsefné okleveles tanítónő és dr. Gidófalvy István kir. közjegyző. Tartalom: I. Óvó rész. 1. Közegészségügyi szolgálat. 2. Az alkohol. 3. A gyermek és anya védelme. 4. A pártfogó egyesületek. 5 A ki- és visszavándorlás. II. Építő rész. 1. A szövet­kezetek. 2. Háziipar és munkásvédelem. 3. Szórakoztató-és oktatóegyesületek. 4. Társadalmi és politikai köteles­ségek. Kapható a szerzőknél Kolozsvárt. Ára4K.Theológiát, tanítóképzőt, középiskolát végzőknek hasznos és szük­séges útmutató, lelkészeknek, tanítóknak nélkíilözhetlen, gazdáknak, jegyzőknek s általában világiaknak ajánlatos kézikönyv. Erkölcsi testületeknek és vizsgái jutalomkönyvül való nagyobb megrendelés esetén a szerzők 1.50 K enged­ményt adnak. Gidófalvy István három évtizedes szocziális munkássága és alkotásai sokkal nagyobb jelentőségűek, semhogy e hosszú tapasztalat eredményeit képező müve felett egy rövid ismertetés keretében sikolhassunk át. A mű annyira az idők szülte termék, hogy fontosságá­nál fogva részletesen fogjuk még ismertetni. E helyen nagy örömmel üdvözöljük e mű megjelenését és a szer­zőket, szeretettel ajánlva e hézagpótló munkát az érde­keltek figyelmébe. Agrárius törekvések. Bernát István, a Magyar Gazdaszövetség igazgatója az igazságügyi és közigazga­tási tisztviselők részére tartott és most véget ért tovább­képző tanfolyamon október 2-án nagy érdeklődéssel kísért előadást tartott az agrárius törekvésekről. Kifejtette, hogy az agrármozgalom ismerete milyen fontos a biróra és közigazgatási tisztviselőre nézve, a kinek kezében van letéve a nemzet millióinak sorsa. Méltányolniok kell tehát azt a törekvést, a mely e milliók sorsának javítására irányul. Vázolta azután azt az egyoldalú fejlődést, a melybe a földmívelő Magyarország majdnem tisztán az ipar és kereskedelem gondozása mellett jutott. Utalt arra, hogy habár a Nyugat után indultunk, nálunk az eredmény sokkal gyászosabb, mert a földmívelésen kivül egyéb bevételi forrásaink csekélyek. Rámutatott Angliára, a hol a földmívelés elhanyagolása a falu népének a nagy városokba özönlését és a mezőgazdaság pusztulását idézte elő. Rámutatott a franczia viszonyokra és arra a törek­vésre, hogy a népet visszatérítsék a földhöz. Fejtegetve a Magyarországon megindult agrármozgalmat, rámutat az ország általános gazdasági helyzetének javulására, mely­nek egyik eszköze a szövetkezetek terjedése. Szükséges azonban még a tőkének deczentralizácziója, a tőzsde reformja és az új tehermentesítés. Az eredmény igazolja azt a fölfogást, hogyha Magyarországon emelkedik a föld­mívelés, emelkedőben van az egész nemzet, nemcsak gazdaságilag, hanem erkölcsileg is. Az előadás most külön füzetben is megjelent, ára 50 fillér. Kapható Kilián Frigyes utóda könyvárúsnál. Ne csüggedj el a czíme a Magyarországi Kékkereszt-Egyletek havonként megjelenő közlönyének. Tudományos és népszerű tanulmányokban terjeszti az iszákosság elleni védelem eszközeit. Évi előfizetési ára 70 fillér; a lapot megrendelni a szerkesztő czímén (Perényi József, Pest-Szentlőrincz, Liliom-u. 56.) lehet. Diákvilág. Most jelent meg a Magyar Ev. Keresz­tyén Diákszövetség lapjának októberi száma Benkö István utazótitkár szerkesztésében. A külföldi és a magyar diák­mozgalmakról szóló beszámolókon kivül jelentős Horváth József dr. pápai theol. tanár tanulmánya „A természet­tudományok és a modern természetfilozófiai irányzatok" czimmel. A lap szerkesztősége Budapest, IX., Ráday-u. 23. sz. alatt van; előfizetési ára évi 2 K. EGYHÁZ. Lelkészválasztások. A móri ref. gyülekezet ölé Sándor balatonarácsi lelkészt, a harkai ev. gyülekezet Bothár Mihály helyettes lelkészt s az újonan alakult láslángi ref. egyház BLácz István csajági segédlelkészt választotta meg egyhangúan lelkipásztorává. Lelkészlbeiktatások. A mezőtúri ref. egyház meg­választott új lelkészét, Csomasz Dezsőt e hó 6-án iktatta be nagy ünnepségek között. — Kálmán Dezsőt, a ki Újfehértón 32 évig lelkipásztoroskodott, a nyirpazonyi ref. gyülekezet e hó 13-án iktatta be új hivatalába. — A esorvási ev. egyház új lelkészét, Sípos András, volt budapesti segédlelkészt e hó 27-én iktatja be. A békésbánáti ref. egyházmegye e hó közepén tartott közgyűlésén Dombi Lajos esperes betegsége miatt leköszönt állásáról. A közgyűlésen az egyházmegyének két részre : csanád-csongrádi és békési egyházmegyévé való szétosztását ajánló indítványt elvetették. — A po­zsonymegyei ev. egyházmegye főesperesévé választott Schleifer Károly misédi lelkész beiktatása f. hó 15-én volt. A tiszáninneni ref. egyházkerület e hó 8—9-én tartott közgyűlése, melyről mult számunkban már meg­emlékeztünk, hálás köszönettel vette tudomásul Farkas Gézának a gömöri egyházmegyénél tett 2000, Gecsey Péternek az a.-zempléni paplányok kiházasítására tett 4000 koronás alapítványát és hogy báró Vay Elemér ez évben is 2000 koronát adományozott egy külföldön ta-

Next

/
Oldalképek
Tartalom