Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1912 (55. évfolyam, 1-52. szám)

1912-09-22 / 38. szám

hogy bizonyos közérdekű dolgokat nyilvános megbeszélés tárgyává tegyünk. Ez indít bennünket most is arra, hogy ismét Debreczennel foglalkozzunk. Ezúttal azonban csak a várossal s nem a ref. egyházzal. Hisz lehetetlenségnek is tartjuk, hogy a görög-katholikus püspökség Debreczenben való felállításának szerencsétlen gondolatában ref. egyházi ember is vétkes. Valójában azonban még sem tudjuk megérteni, hogy hogyan születhetett meg ez a határozat. A napilapok szerint ugyanis a debreezeni városi közgyűlés az elmúlt héten elhatározta, hogy felír a kultuszminiszterhez és arra kéri, hogy abban az esetben, ha a püspökség Hajdúdorogon fel nem állítható, tárgyaljon Debreczen városával, a mely a legnagyobb anyagi áldozatokra is kész. Ez a határozat; és nekünk megdöbbenve kell ennél a végzetes tervnél megállani. Hogyan, hát csakugyan átgondolta az a túlnyomólag reformátusokból és református emberek vezetése alatt álló közgyűlés, hogy mit is akar voltaképen ? Hogy micsoda végzetes veszedelmet rejt magában ennek a fontos tervnek a megvalósítása? Vagy talán megint a „felekezeti türelem" jelszavának hamis magyarázata kábította el a debreezenieket, avagy az egyházukkal való nemtörődömség és a rövidlátó, erejét túlbecsülő elbizakodottság? Akármelyik is, annyi bizonyos, hogy annak a püspökségnek felállítása a büszke és hajdan puritán „kálvinista Róma" megrendülésének kezdetét jelentené. Hisz már egyszer megírtuk, minő hatalmas létért való küzdelem fog majd kifejlődni Debreczenben, hogy ha az állami egyetemen néhány klerikális vagy atheista szellemű, nagy képzettségű és országos hírű nagy egyéniség fog tanítani és megkezdődik majd ugyanennek a szellemnek térfoglalása az ifjúság körében is. És mi lesz, ha majd odatelepszik a gör.-kath. püspökség is, a maga fényes udvartartásával, kanonokjaival, papságával és folytatni fogja a munkát ott, a hol azt — Wolafka elhagyta? Láttuk úgy-e, hogy egy ember, egy nagyobb szabású egyéniség mire képes ! Vájjon mi lesz, ha majd egyetem és püspökség összefogva közös támadást intéznek a reformátusság ellen, az emberek egy része pedig, mint mindig, első sorban is oda fog fordulni, a hol a hatalom, fény és pénz van? S a ki megfigyelte, hogy milyen erőtlenül viselkedik néha egy-egy ref. város tanácsa az ugyanabban a városban levő piarista, jezsuita stb. renddel szemben, az mindjárt el fogja találni, hogy lassanként ki lesz majd a nagyobb úr Debreczenben legalább külsőleg : a református-e, vagy a gör.-kath. püspök ? Hát csak játsszák szép játékaikat a debreczeniek. De ne feledjék, hogy a gör.-katholikusok után igen könnyen már a — jezsuiták következhetnek! Hisz már is ott ólálkodnak! Mert a gör.-katholikusok most csak a felderítő ós preparáló munkát végzik. Majd eljön aztán az ideje annak is, hogy befolyásra, hatalomra is tesznek szert s ha aztán a hatalom már megvan, Debreczen is megdől s „rabigába görbed". Végül pedig még egyet. Valóban, már annyiszor láttuk, hogy mennyire „türelmes", milyen végtelenül „szabadelvű" Debreczen városa. Ugyan szűnjenek már meg ennek a félig öngyilkosságot jelentő álliberálizmusnak a kultuszával s mutassák már egyszer valamiben meg azt is, hogy csakugyan épen olyan komolysággal és elszántsággal kálvinisták is akarnak maradni ! Mert ne feledjük, hogy Debreczen csak addig lesz a történelmi Debreczen, a míg kálvinista Eómáu

-nak meg tud maradni! S mihelyt ezt a nagyszerű bélyegét elveszti, nem lesz egyéb, mint egy szürke, nagy, alföldi város, a melynél, csak a külső technikai kulturát tekintve, Árad, Nagyvárad, Temesvár, Pécs már sokkal előbbre vannak. Az ilyen megjegyzésekre azonban a debreczeniek rendesen azt szokták mondani, hogy hagyjuk csak mi. őket, ők elég erőseknek érzik magukat. Nos jól van, elhisszük. De maga az a tény, hogy ez a határozat létrejött, már nem nagy gyengeség jele? Es ha csak „jóhiszeműleg", „városfejlesztés szempontjából0

történt, vájjon mindez nem a ref. öntudat és előrelátó egyházpolitika hiányát jelenti-e egyúttal ? TÁRCZA. Állam és egyház szétválasztása Walesben. Wales népe közel harmincz év óta majdnem egyhangúlag követelte parlamenti képviselői által az egyház és állam teljes szétválasztását. Már 1870-ben Watkin Williams kijelentette az alsóházban, hogy a nép arra a következtetésre jutott, hogy minden államegyházi intézmény helytelen és káros, s azért megérett az idő — úgymond — a tartományban az állam és egyház szétválasztásának keresztülvitelére. Ekkor azonban még csak hat walesi képviselő szavazott mellette. 1886-ban már 27-en szavaztak meg egy hasonló irányú indítványt. 1895-ben Asquith miniszter javaslatát 31 képviselő tette magáévá, s végre 1906-ban az egész parlament egyhangúan foglalt állást a szeparáczió mellett. A most letárgyalt javaslat, a melyet az angol alsóház elfogadott, még 1909-ben volt beterjesztve, s főbb elvei a következőkben domborodnak ki: 1. Az anglikán egyház megszűnik törvény által alkotott egyháznak lenni. 2. Minden székeskáptalani ós egyházi testület feloszlik. 3. A négy diocesis püspökei megszűnnek a lordok háza tagjai lenni. 4. A fennálló egyházjog, mint olyan, érvényét veszti, a mennyiben egyetlen egyházi törvényszéknek sem lesz kötelező joghatósága. Mindazáltal fel vannak hatalmazva ezután is a püspökök, a papság és a világi elemek, hogy szabadon tarthassanak zsinatokat, hogy megszabhassák az egyházkormányzat módját, akár egészben, akár dioecesisenkint, s abban az esetben, ha vagyoni ügyekben mint jogi személyek szervezkednek, erre a királyi jóváhagyást szintén elnyerhetik.