Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1912 (55. évfolyam, 1-52. szám)

1912-09-15 / 37. szám

Tanítóink egyéves katonai szolgálata. A régi véderőtörvény megkímélte a tanítókat a rendes katonai szolgálattól. Megvolt nékik is a joguk az egyéves önkéntesi szolgálathoz. A kik élni kívántak ezzel a jogukkal, azokat — a mennyiben beváltak — besorozták egyéves önkénteseknek. Legeslegnagyobb részüket azonban nem sarkalta az elérhető tartalékos tiszti rang vágya. Ezeket a póttartalékba osztották be. A végből, hogy a rendes szorgalmi időt ne kelljen megszakítaniok, a nagy nyári szünidő idején hívták be őket nyolez heti kiképzésre. A hadügyi vezetőség annyira méltányos volt velük szemben, hogy külön tanítószázadokat alkotott a kiképzés idejére s csupán a fegyvergyakorlatok alkalmával osztották be őket egyes századokhoz. A tanítóknak biztosított nagyfokú kedvezménynek az volt az alapja, hogy a tanítók háború esetén úgy sem hagyhatják oda iskoláikat. Az elemi iskolák a fegyverek zajában sem szüntethetik be munkájukat. Csupán azokat a tanítókat hívhatják be háború esetén, a kik mellőzhetők iskoláiknál. Minthogy ezeknek a száma elenyészően csekély, a hadvezetőség igen enyhén vette a tanítóknak póttartalékosok gyanánt való kiképzését is. Az új véderőtörvény készítői előtt viszont az a czél lebegett, hogy a felemelt létszámhoz bárhonnan megfelelő számú altisztet szerezzenek. A kellőkep kiképzett altisztek hiányától való félelem rávitte őket arra is, hogy a tanítóknak biztosított kedvezmény megszüntetésével azokat is egyéves önkéntesek gyanánt sorozzák be, hacsak tanítóhiány nincs azon a vidéken. Ebben az esetben bizonyos ideig még a póttartalékba sorozhatok. Mitsem gondoltak a következményekkel, sem azzal, hogy háború esetén úgysem hívható be túlnyomó nagy részük; csak azt látták, hogy az egy évi szolgálatra besorozandó tanítók révén egész sereg értelmes altiszt áll majd rendelkezésükre. A napilapok hírt adnak arról, hogy a honvédelmi minisztérium átírt a közoktatásügyi minisztériumhoz: van-e jelenleg tanítóhiány az országban ? Onnan azt a választ kapta : nincs. Ennek alapján egyre-másra sorozzák már tanítóinkat. A mint olvassuk, a kultuszminisztériumban csak később tudták meg, milyen czélból kérdezősködött a hadügyminisztérium a tanítóhiány felől. Most akarják már helyreütni a hibát, a mikor látják, hogy minő következményekkel járhat a katonasorban lévő férfitanítók tömeges behívása. Most magyarázgatják már, hogy tanítónők bőséges számban vannak, férfitanerőkben azonban annál nagyobb a hiány. Ha tömegesen pályáznak is egy-egy állásra, az azért van, mert a rosszabbul fizetett felekezeti tanerők sokkal inkább szeretnének az állam szolgálatába állani. Az új véderőtörvénynek a tanítókra vonatkozó része minket, protestánsokat sújt a legjobban. Mindenekelőtt azért, mert nálunk a legnagyobb a férfitanítóhiány. Sok gyülekezetünk eredménytelenül hirdet újból és újból pályázatot énekvezérséggel (kántorsággal) egybekötött tanítói állására. E miatt az utóbbi években már több helyütt tanítónőkkel voltak kénytelenek betölteni a kántortanítói állásokat is. Ha a véderőtörvény a rendes parlamenti tárgyalás útján ment volna keresztül, erre a körülményre bizonyára rámutattak volna többen. Máris besorozták több kántortanítónkat. Október 1-én be kell vonulniuk: el kell hagyniuk állásukat. Honnan vesznek ezek a gyülekezetek megfelelő helyetteseket? Nagy kínnal bajjal sikerülhet csak megfelelőt találniok — ha nincs is férfitanítóhiány —, mert valamire való tanító nem megy el valahová, azzal a biztos tudattal, hogy egy év múlva el kell onnan mennie. Van azonban még ennél nehezebb kérdés is: k fedezze az egyévi helyettesítés költségeit ? A tanító vagy az iskolafenntartó gyülekezet? Állami iskolák tanítóinál könnyen készen vagyunk a felelettel: fedezze az állam, a mely otthagyatja vele az állását. De hogy jut egy gyülekezet ahhoz, hogy az államhatalom elviszi a tanítóját, a kire szüksége lenne, s elégedjék meg a jó vagy rossz helyettessel, s még fizesse is a helyettesítés költségeit?! Hozzá még, ha meg volna is a gyülekezetben a jóakarat, hogy egy évig helyettest fizessen, igen sok esetben felmerül a kérdés : miből fizesse ? Nagyon sok gyülekezet nincs abban a helyzetben, hogy körülbelül 1000 korona rendkívüli kiadást fedezhessen. Vagy pótadót vessen ki külön erre a czélra ? Ez valóban a legnagyobb igazságtalanság lenne. Még egy mód lenne: a katonának menő tanítót kötelezni a helyettesítés költségeinek fizetésére. De vájjon van-e erre joga az iskolafenntartóknak, törvényesen és életfogytiglan megválasztott tanítókkal szemben ? Azok törvényesen követelik fizetésüket, mert ép úgy saját hibájukon kivül szorulnak helyettesítésre, mintha egy évig betegek lennének. Feltéve, hogy a tanítót kötelezni lehetne erre, még akkor is nagy nehézségek állanának elő. Igaz, hogy államköltségen katonáskodik a tanító egy évig, de tudjuk, hogy mennyibe kerül az ilyen államköltséges esztendő is mindenkinek 1 Azután, feltéve, hogy önmaga még kijönne abból a napi 12 fillérből, a mif

katonáéknál kap az ellátáson kivül, miből élne addig otthon a felesége meg a gyermeke, illetve gyermekei?! Azt ugyanis senkisem állíthatja, hogy a napi 12 fillérből ezeknek is telnék! Már pedig a legtöbb tanító 18 éves korában kikerül a képzőből, mindjárt megválasztják és hamarosan meg is nősül s mire be kell vonulnia, egy-két gyermeke is lehet. A most sor alá kerülő tanítókat jórészt két-három éve választották. Akkor még nem is sejthették, hogy egyéves önkénteseknek is kell lenniök; engedélyt kaptak és a végleges állásra nyugodtan megházasodtak. így a legnagyobb embertelenség lenne egy fillér nélkül hagyni a családjukat, őket pedig elvinni egy évre katonának ! Egyházi hatóságaink nem hagyhatják védtelenül, sem a szegény gyülekezeteket, sem a tanítókat, különösen a családosakat! Gyülekezeteink abban a reményben