Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1912 (55. évfolyam, 1-52. szám)

1912-08-04 / 31. szám

között a legbizarrabb, hogy ne mondjuk a legveszedelmesebb. Felhívjuk ezekre a kenetes beszédű, formaruhás nőapostolokra lelkésztársaink figyelmét. Ha szabadjára engedjük jönni-menni őket gyülekezeteinkben, még sok bajt okozhatnak! Pedig nem vehetjük el tőlük a szabadságot, sőt elveinkhez hűen nem is szabad azt bolygatnunk ! Legközelebb a Barczaságon működő ú. n. evangélista vallásfelekezet ellen is közigazgatási karhatalmat akartak mozgósítani a prot. lelkészek, de az alispán nagyon helyesen megtagadta — mindaddig, míg állam-és közrendellenes működést nem folytat a felekezet. Ezzel a romanisztikus szekta-politikával szemben a Sárospataki Ref. Lapok júl. 21-iki számában a következő megjegyzést olvassuk: „Vajha az új felekezet kellő sikerekkel tudna harczolni a bűn és romlottság ezer alakban fellépő kísértetei ellen, melyek a főváros lakosságát megmételyezték !" Ez meg igen tágkeblű álláspont. Általános és theol. lexikonból is láthatjuk tanításukat és munkájukat s azoknak keresztyén eleme mellett a nem-keresztyén és tudománytalan részét is. Nekünk is volt szerencsénk közvetlenül meggyőződést szerezni erről július hó 10-én, midőn „Das Dasein Gottes im Lichte der Profezeiung" volt az előadás tárgya. Az Az Est a tavaszon és a P. H. most július 10-iki és 17-iki számaiban is rámutatott az adventisták működésének néhány kényes pontjára. Nekünk — az ő tájékozatlanságuk elkerülésével — tárgyilagos komolysággal kell megvizsgálnunk a kérdést. Nekünk csak szellemi, valláserkölcsi eszközökkel lehet, de azokkal kell is velük szemben munkálkodnunk ! Nem keresztyén egyház és szekták tehát, hanem egyházak és csoportok! Egyenlő szabadság, kölcsönös megbecsülés és intenzív keresztyén munka! Az igazság keresés nélkül csak féligazság! V. J. TÁRCZA. A szent örökség. írta: Fazekas Ferencz főgimn. tanár. Előadta a Prot. Felolvasóestében, Kecskeméten. Mező kis virága, Libanon czédrusa Itt alant és ott fent mind életről beszélsz. Az élők közt csak te, ős erőd feledve Kálvin büszke népe, nem szólsz, hogy te is élsz? Pedig jogos léted nem mai s tegnapi: A föld s a magas ég mielőtt született Már mint eszme éltél, mert az igazság vagy S a Krisztusban nyertél alakot s életet. Az eszme Krisztusban szállott le a földre S mint szerető lelket hagyta a földön lent: Ápoljuk, terjesszük, hogy légyen általa A földön mennyország, valamint odafent. Ily szent eszme után epedünk mi régen, Mint vándor hűs cseppért vagy napfényért a rab, Hogy harczoljunk, küzdjünk a sötétség ellen, Mely Krisztus országán már-már erőre kap. Emlékezzünk: mi volt ez eszméért egykor ? A' mikor a beteg világ bűnben hever. Neve megcsúfolva, bűnünkért ki szenvedt, A kufárok kezén csak hatalmi fegyver. Nagy Isten, villámot boszús fellegidből Bocsátasz a földre levegőt tisztítni, Hatalmad hogy féljük: villámid tisztíták Róma romlott légét Luther, Kálvin, Zwingli. Megrendült a korhadt földi hatalmi kény, A Krisztus nevében lángolt a harcz dühe, A kiömlött vérre hangzott: „Dicsértessék!" Kinek ajkán Krisztus, keble pokol tüze. Odvas börtönfenék fojtó levegője S keserves rabbilincs gályapadhoz kötve Sorvasztá évekig a Krisztus szolgáját, Kit kép nélkül imád szenteket mellőzve. Oh csodás nagy idők varázsa, hatalma, Te öntöttéi erőt — ma már érthetetlent, Szenvedni a hitért, őseink szívébe, Szállj le reánk, taníts érteni a jelent! Örökséget kaptunk, tisztított hitvallást, Emberi találmány, szem-, fülkápráztató Nem ragyogja körül, csak égi napsugár, Krisztus igaz tana, lelki vigasztaló. Tisztított hitvallás, drága örökségünk, Ki négy század véres viharit kiálltad, Érted ezer kínpad jaja és halála, Kiált a veszélyben, mely ellened támad. Harcz dúl, fúl ellenünk, fegyver nélkül is öl, És mi, örökösi a drága, nagy kincsnek, A nagy vészkiáltást nem halljuk, nem értjük. Nagy idők varázsa adj erőt szívünknek! A pokoli ördög száz meg száz alakja Nyújtja felénk sima, fojtogató kezét, Hogy a lelki ország, melynek fénye Krisztus, Vak lelki országgá sülyedjen le ismét. Tenger veszedelem árja körülövez. Zátonyról megmentett hajója Krisztusnak Fásult közönyünkben naponként hogy' siilyed, Elleneink kaján örömmel tapsolnak. Pedig nézd te, Kálvin s Luther örököse, Nem az ellen erős, mi a hitben gyengék, A tölgy is kis szélre meginog s földre rogy, Ha erős gyökerek a földhöz nem köték.