Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1912 (55. évfolyam, 1-52. szám)

1912-07-14 / 28. szám

részt Budapesten élnek. Annyi azonban bizonyos, hogy oly eredményeket, a milyenekről ők álmodoznak, még sokáig nem fognak elérni nálunk. Annál is inkább, mert a magyar nőnek egy bizonyos tekintetben aránylag valamivel kedvezőbb a helyzete és más is a gondolkozás­módja, mint pl. az angol, holland vagy svéd nőké. így aztán külföldön már sokkal nagyobb eredmé­nyeket is tud felmutatni a feminizmus, mint idehaza. Tudjuk, hogy néhány államban, már itt Európában is, megkapták az aktiv, sőt passziv választói jogot, sok helyen már lehetnek képviselők, ügyvédek, orvosok, birák, gyógyszerészek stb., úgyhogy talán minden pálya megnyílt már előttük, kivéve a papi és a katonai pályát. Előrelátható volt azonban, hogy előbb-utóbb még a papi pályát is megostromolják és így csak a katonai pálya marad majd meg, mint kimondottan férfiak számára való életpálya. Bár nem lehetetlen, hogy bizonyos munka­körök végzésére még katonai szolgálatra is nőket fognak majd egyszer beosztani (pl. takarítók, varrónők, szakács­nők stb.). Mindez azonban még csak mint utópia él egyes fantaszták lelkében. Sokkal inkább érdekel azonban bennünket az a jelenség, hogy külföldön már folyton szaporodik a theo­lógiát hallgató nők száma. Németországban, Berlinben már doktorátust is tehetnek, Hollandiában szintén s ha rendes papi szolgálatra még nem is bocsátják őket, igen jól felhasználhatják a nő-theológusok munkaerejét a hitoktatás mezején. Es ezen 'nem csodálkozhatunk, hisz a nő általában véve vallásos természetű, így tehát egész lelkületénél fogva épen vallástanításra különösen alkalmas. Bizonyára nagy áldás lenne nálunk is, ha minél nagyobb mértékben segédkeznének a nők a vallásoktatásban; a női lélek ereje különösen ezen a téren nagyon sokra képes. Előrelátható azonban, hogy a feminizmus ezen a félúton nem áll meg s ha a prédikálást és nyilvános papi­szolgálatot nem is engedik meg még a nőknek, addig fognak zörgetni, a míg még több engedményt nyernek, így tesznek különben Hollandiában is a ref. egyházban. Ott ugyanis már több leány elvégezte a theológiát, csak épen a II. lelkészképesítő vizsgát nem engedik nekik letenni és így oklevelet sem kaphatnak, hogy rendes papokká ne választathassanak. Ezek aztán az utóbbi időben minden évben kérvényt nyújtanak be a zsinathoz a férfi-theológusokkal való teljes egyenjogúsításért, de még eddig hiába. Néhány szavazattöbbséggel mindig elutasították még őket. Előrelátható azonban, hogy ügyük előbb-utóbb diadalmaskodni fog. Bár Hollandiában egyéb­ként az egyházi életben nincs annyi joguk az önálló nőknek, mint nálunk. Ott még most harczolnak a nők azért is, hogy legalább az egyházi életben nyerjenek szavazati jogot. Másként áll azonban a dolog egyik-másik kisebb felekezettel Hollandiában. Ezek közül pl. az úgynevezett mennoniták már megengedik, hogy az egyes gyülekezetek női papot is választhassanak maguknak. És ez néhány hónapja meg is történt. Ez volt az első eset Hollandiában, de talán az egész Európában is, hogy egy nőt annak rendje és módja szerint papnőnek választottak és törvé­nyesen beiktatták a hivatalába. Ez a feminizmus egyik legérdekesebb diadala. Hogy értékes-e és hogy lesz-e igazi maradandó eredménye, nem tudjuk. Annyi bizonyos, hogy még a mai kor emberének is különös benyomást tesz a nő mint prédikátor. Pedig tudjuk, hogy sok pogány Vallásban a nők papi szolgálata általános volt. Szerintünk nincs Szükség arra, hogy a nő épen a szószéken s mint egy gyülekezetnek hivatalos vezére, szolgálja Istent s építse az ő országát. Hisz van ezer másféle tér is, érték­ben nem kisebb a papi szolgálatnál, a hol ugyanazért a czélért munkálhat. Az Úr Jézus akarata is, úgy látszik, ez volt, pedig ő megbecsülte a nőben is a halhatatlan emberi lelket a tudjuk, hogy épen ő volt az, a ki a nőt addigi nyomorúságából az őt megillető helyre felemelte. Lássuk azonban az első holland protestáns papnő beiktatását. Egy nagy holland lap, a Nieuwe Kotter­damsehe Courant riportere írja le ezt egyik novemberi számában. A tudósítás egy részlete így szól: „Tegnap tartotta volt Zemike A. kisasszony, a mennonita egyház segédlelkésze, beköszöntő beszédét Boven-knijpe-n, mi­után a reggeli istentiszteleten Wartena cheerenveeni lelkész beiktatta őt hivatalába, a ki az Efez. 3. w. és 16. alapján tartott szép beszédet, a melyben találóan mutatott rá azokra a nehézségekre és veszedelmekre, a melyek a lelkipásztor munkáját akadályozzák vagy fenyegetik, de megemlékezett az örömekről is, a melyek azt oly vonzóvá teszik. A beiktató lelkész azonban alig szólt néhány szót a nőről, mint papról, a papi hivatásról csak általánosság­ban igyekezett képet rajzolni. A beszéd után ünnepélyesen elhangzott az új papnő ajkáról a szolgálati hűség fogadalma : „igen, teljes szívem­ből0 . A templom telve volt, pedig egész reggel erős szél­vihar volt a faluban. De még nagyobb volt a hallgatóság délután, a mikor a vihar is elcsendesült s a nap kisü­tött. A délutáni istentiszteletre az összes környékbeli lelkészek is eljöttek, a kik pedig máskülönben ritkán jelennek meg a beköszöntő beszédek meghallgatására. De hát az újság vonzza az embereket és az egész temp­lom zsúfolásig megtelt ... És valóban újság is volt az, hogy egy nő-pap tartotta beköszöntőjét egy gyülekezet­ben. És a mikor Zernike kisasszonyt hallottuk, csodál­koznunk kellett, hogy oly sokáig tartott az, hogy a nőknek szabad volt szószékre lépni. Mert a mikor Zernike kisasszonyt hallottuk prédikálni, az volt a benyomásunk, hogy hiszen a nő épen olyan alkalmas a lelkészi szolgá­latra, mint a férfi. Ez alkalommal természetesen nem gondolunk egyéb funkeziókra, mint pl. katekhizáczió, temetés stb. Hisz a tapasztalat majd megmutatja, liogy mennyiben képes a nő ezeket is végezni. Én azonban azt hiszem, hogy pl. a betegek látogatására még sokkal inkább alkalmas a nő, mint a férfi. Annyi azonban bizo­nyos, hogy az egyes egyházak meglehetősen konzer­vativek voltak ebben a kérdésben, sőt azok ma is, mert

Next

/
Oldalképek
Tartalom